Óriási meccset játszott a Sportklub

10

Szétlövések után szenvedett vereséget a Csíkszeredai Sportklub a Ferencváros-Telekom ellen a jégkorong Erste Ligában. A felek kiváló hokit, nyílt sisakos harcot mutattak, amelyen nem kevesebb mint 12 gólt láthattunk. A csíkiaknak ez volt az első bajnoki meccsük.

Csúcsrangadót rendeztek a jégkorong Erste Ligában, amelyen a tavalyi csonka szezon két társbajnoka, a Ferencváros-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub csapott össze a Tüskecsarnokban.

Első ránézésre a hazaiak lehettek előnyben, hiszen míg a csíkiak egyetlen felkészülési meccset sem tudtak lejátszani, addig a Fradinak ez volt a harmadik bajnoki meccse. Igaz, a zöld-fehér alakulat több játékosán már végigment a koronavírus, így az ő felkészülésük is a kukába került.

Mindezen előzmények ellenére, igazi nyílt sisakos csatát hozott a rangadó. Az első igazi nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, majd szép lassan játékba jött a csíki csapat is. Sőt a 13. percben a veterán honosított Taratuhin meg is szerezte a vezetést egy fonák lövéssel. A meccs hullámzó volt, majd a Fradi kezdett erőtől duzzadóan játszani, hogy ennek meg is legyen az eredménye és a sok helyzetet végül gólok követték. Előbb Kulmala, majd Hajós talált be Szamankov ketrecébe.

A második felvonást újból remekül indították a vendégek. 67 másodperc elteltével Yellow Horn egyenlített. Ezt követően a Fradi percei jöhettek, de sem sima kettős előnyből, sem sima fórból nem tudtak betalálni. A Sportklub emberhátrányban vette át a vezetést miután a Becze–Taratuhin duó meglódult, és utóbbi mattolta a mindössze 20 esztendős Nagy Kristófot.

Oda-vissza meccs alakult ki, majd a Fradi nyomta meg jobban a harmad végét, és ennek meg is lett az eredménye. Nagy Gergő duplázott, és az előny megint a zöld-fehéreknél volt.

A zárófelvonásra nem találta játékát a Sportklub, jobban mondva a Fradi volt céltudatosabb. A 4–3-ból pedig hamar 6–3 lett. A székely csapat viszont egyáltalán nem adta fel. Az 52. percben 46 másodperc alatt két gólt is szereztek. Előbb Becze, majd Taratuhin lőtt gólt. Azonnal időt kért Fodor Szabolcs, de ez nem segített.

A hajrához érve Jason Morgan is időt kért, majd lehozta kapusát is. A Ferencváros játékosai pedig nem bírták a nyomást. Somogyi és Hodgman is kiült a büntetőpadra. A kettős előny során Kuljas alaposan tesztelte Nagy Kristófot, de végül nem ő hanem honfitársa, Taratuhin egyenlített.

Jöhetett a hosszabbítás 4–3 ellen. A Sportklub újabb ziccereket hagyott ki, majd egyenlő létszám mellett egy fejvesztett futam vette kezdetét a győztes gólért, de Nagy és Szamankov is a helyén volt. Előbbi 4 másodperccel a vége előtt Maylan szólóját is fogta.

A szétlövések során régóta nem látott negatív rekordot döntöttek meg a csíkiak: öt büntetőből egyet sem értékesítettek, míg a hazaiak Tóth Adrián révén egyet értékesítettek, behúzva a bónuszpontot.

Erste Liga

Ferencváros-Telekom – Csíkszeredai Sportklub 7–6 (2–1, 2–2, 2–3, 0–0, 1–0) – szétlövések után

Gólszerzők: Kulmala (18.), Hajós (19., 45.), Nagy G. (34., 40.), Németh (50.), Tóth A. (65. – GWS), illetve Taratuhin (13., 29., 52., 60.), Yellow Horn (22.), Becze (52.).

A hétvégi műsor: ma: MAC HKB Budapest – Csíkszeredai Sportklub (19), Debreceni DEAC – Gyergyói HK (19.30), Vasas – Brassói Corona (19.40); vasárnap: Ferencváros-Telekom – Gyergyói HK (15.05), MAC HKB Budapest – Brassói Corona (19.30).


Hozzászólások lezárva.