Önszántából nem emel adót: Csíkszereda önkormányzata

17

Csíkszereda önkormányzati testülete november 29-i soros havi tanácsülésének napirendi pontjai között szerepel az a határozattervezet, amely a helyi adók és illetékek 2020-as esztendőre megállapított mértékének jóváhagyására vonatkozik. Az önkormányzatnak nem áll szándékában az adóemelés – adta hírül közleményében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
A döntéshozó testület önszántából egyáltalán nem emel a helyi adókon, alkalmaznia kell viszont az áprilisban – a 2018-as inflációval arányosan 4,6 százalékkal megemelt értékeket – közölte a hivatal sajtóosztálya. Az Adótörvénykönyv (2015/227-es törvény) 491. cikkelye ugyanis arra kötelezi a helyhatóságokat, hogy az elmúlt pénzügyi év inflációjával arányosan emelniük kell mindhárom adónemet (épületadó, telekadó és gépjárműadó) és azon illetékeket, amelyeknek mértékéről az Adótörvénykönyv összegszerűen rendelkezik.
Az önkormányzat a novemberi tanácsülésen jóváhagyta a pénzromlással arányosan áprilisban megnövelt értékek 2020-as adókra és illetékekre való alkalmazását.
Az illetékek terén is mindössze négy típusnál várható további növelés jóváhagyása: a cégtáblákra, illetve reklámtáblákra vonatkozó illeték, a közélelmezési dokumentumok kiváltásáért, valamint az urbanisztikai szolgáltatásokért fizetendő illeték esetében. A felsorolásból is kiderül: magánszemélyeket kevésbé terhelnek a módosítások.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek