Online előjegyzés a személynyilvántartóhoz

E-ügyintézés a csíkszeredai városházán

247

Mától elérhető Csíkszereda Polgármesteri Hivatala Személynyilvántartó Közszolálatának az online előjegyzési felülete, áprilistól pedig – a nemsokára szintén használható telefonos mellett – csak ez áll majd az ügyfelek rendelkezésére. Ezzel nemcsak a folyosón várakozást előznék meg, hanem az ügyintézés idejét is lerövidítenék. Az online ügyintézési szolgáltatást az elkövetkezőkben tovább bővítik.

Digitális forradalom a városházán. Majd kevesebbet kell a folyosón várakozni Fotó: Kovács Hont Imre

A csíkszeredai városházán működő irodák közül – Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint – a Személynyilvántartó Közszolgálat irodáira nehezedik a legnagyobb nyomás. Ennek megkönnyítése érdekében online előjegyzést vezettek be, amelyet nemsokára telefonos időpontfoglalással is kiegészítenek. Ezzel nemcsak azt érik el, hogy a folyosón nem lesz tumultus, hanem azt is, hogy a szükséges űrlapokat praktikusan elérhetővé teszik, és – főként a vidékről érkező – ügyfelek ügyintézését leegyszerűsítik.
– Ez az első lépés az online ügyfélfogadás kiterjesztése felé. A városháza honlapján (www.szereda.ro) mindössze három adat megadásával időpontot foglalhatnak az ügyfelek, nemsokára pedig telefonos előjegyzést is lehetővé teszünk. Mivel ezek a szolgáltatások biztonsági kérdéseket vetnek fel, ezen a vonalon valószínűleg meg is áll majd az online ügyfélszolgálat, mert fontos, hogy az ügyfelek személyesen megjelenjenek a szolgáltatás igénylésekor, a dokumentumok átvételekor – fejtette ki Ráduly Róbert Kálmán.
A honlap jobb oldali menüsávjában már elérhető a kétnyelvű előjegyzési felület. Legkorábban a következő napra foglalhatunk időpontot – és mindig csak a szabad időpontok elérhetők –, és a név, az e-mail-cím és a telefonszám megadásával előjegyeztethetjük magunkat. Az e-mailes visszaigazolásban elolvashatjuk a kilenc különféle ügytípushoz szükséges iratok listáját, illetve letölthetjük a kérvényezési űrlapot is – ismertette a működési elvet Csiszér András, a számítástechnikai osztály vezetője. (Az említetteket amúgy a honlap bal oldali menüsávjában a Közérdekű információk menüpont Személynyilvántartó közszolgálat nevű almenüjében is megtaláljuk, ugyanitt útmutatót is megtekinthetünk az online előjegyzéshez.)
Csíkszeredában intézik a vonatkozó ügytípusokat 22 csíki község lakói is. Ráduly megjegyezte: az érintett önkormányzatoknál elérhetők lesznek a szükséges űrlapok, hogy a telefonon előjegyzőknek is rendelkezésükre álljon minden egyes kitöltendő nyomtatvány. Minél teljesebben kitöltött dokumentumokkal érkeznek az ügyfelek, annál hamarabb megy majd az ügyintézés – hangsúlyozta. Az online felület amúgy minden személyre 15 percet biztosít.
Március folyamán az online (később a telefonos) és a hagyományos, érkezési sorrendben „sorszámot húzós” rendszer párhuzamosan működik, de az online és telefonos programálás elsőbbséget élvez. Áprilistól a mostanig megszokott rendszer már egyáltalán nem működik, nem fogadják azokat, akik nincsenek előre bejelentkezve.
Kérdésünkre a polgármester elmondta: sürgős az online előjegyzés bevezetése a járműbejegyzéssel foglalkozó iroda esetében, továbbá az urbanisztikai szolgáltatások terén is. Utóbbi esetben a dokumentumok digitalizálása jelentene fontos előrelépést – mondta.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek