Önkéntesen, feltétel nélkül segíteni

Bemutatkozási lehetőség a civil szervezeteknek

83

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyez­tető Tanács (UIET) önkéntes­börzére hívta tegnap a középiskolásokat a székelyudvarhelyi Bocskai István Közösségi Házba, ahol bemutatkoztak a helyi civil szervezetek, alapítványok.

Sok diákot vonz az önkéntesség. Egyre jobban látszó civil hozzáállás Fotó: Nagyálmos Ildikó

Középiskolás fiatalok jöttek-mentek tegnap 10 órától délután 3 óráig a Bocskai Házban, ahol számos civil szervezet saját standdal mutatkozott be. A hangsúlyt ezúttal az önkéntességre fektették. A közösségi oldalon az eseményt megelőzően számos fiatal osztotta meg gondolatait, tapasztalatait az önkéntességről – ezzel is biztatva társait az eseményen való részvételre.
Tornai Szilárd UIET-alelnök elmondta, a tavalyi sikeres rendezvény után idén második alkalommal megszervezett önkéntes­börzén kilenc civil szervezet mutatkozott be. Különféle profilú szervezetek képviseltették magukat: két ifjúsági, egy kulturális szervezet, emellett számos szociális érdekeltségű szervezet is – köztük a Caritas, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány, Szent Ferenc Alapítvány, Nemlátók Egyesülete. Érdekességként az inkubátorház néven ismert Hargita Business Center is jelen volt, amely számos konferenciának, rendezvénynek ad otthont és nekik is szükségük van önkéntesekre.
– Ezt a rendezvényt megelőzte egy kampány, hiszen azonkívül, hogy itt a diákok megismerkedhetnek a civil szervezetekkel és az önkéntes-lehetőségekkel, szerettük volna népszerűsíteni az önkéntes munkát és bemutatni, hogy ez miért is vagány dolog. Készült egy felmérés, ami bemutatja, hogy mennyire szerencsés, ha valaki önkénteskedik, a munkavállalók hogyan viszonyulnak hozzá. A gyakorló önkéntesekkel szerettük volna bemutatni, hogy ők hogyan látják, miért is hasznos – mondta el lapunknak Tornai Szilárd.
Simó Gergely főszervező meg van győződve arról, hogy van igény ilyesfajta börzére, hiszen sok diákot érdekel, és a jövőben még több civil szervezetet szeretnének bevonni a programba.
– Én is önkéntes munkát végzek a Caritas öregotthonában, javaslom, hogy mindenki próbálja ki, hiszen teljesen kinyílik előttük a világ. Nagyon sok jó hozadéka van, sokat lehet tanulni belőle. Erősíti bennünk a szolidaritás érzését az az tudat, hogy feltétel nélkül segítünk – fogalmazott Simó Gergely.
A tegnapi börzére 537 diák volt kíváncsi, többnyire középiskolások, de az utcáról is sokan betértek. A városban egyébként jelenleg 212 önkéntes tevékenykedik.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek