Önként, díjmentesen segítene

Önzetlenül jót tenni

171

Miklós Imre rendhagyó projektet indított el a napokban. A csíkszeredai fiatal széles körű segítséget kínál a lakosságnak, teljesen ingyen. Elképzelése szerint a mindennapi ügyintézést könnyítené meg a hozzá fordulóknak. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, csak időpontot foglalniuk a kívánt szolgáltatásra.

Bevásárlás, számlafizetés, autómosás, gyógyszerek kiváltása, gyermekek iskolába/óvodába szállítása – csak néhány azon szolgáltatások közül, amelyeket Miklós Imre kínál fel a csíkszeredaiaknak.
A rendhagyó projekttel elsősorban az időseket segítené, de bárki felkeresheti, aki ügyintézéssel kapcsolatos problémába ütközött. A lelkes fiatal lapunk érdeklődésére elmondta: 2017-ben már próbálkozott hasonló jellegű kezdeményezéssel a megyeszékhelyen, de akkoriban nem sokan voltak kíváncsiak ötletére.
– Újragondoltam és továbbfejlesztettem az elképzelésemet. Átlátható időpontfoglalási rendszert alakítottam ki, és igyekszem az érdeklődők rendelkezésére állni. Már kaptam is feladatot! Az Amerikai Egyesült Államokból keresett meg egy személy azzal a kéréssel, hogy adjak át egy virágcsokrot Csíkszeredában élő édesanyjának. Apró gesztus, mégis sokat jelent – mesélte Miklós Imre, aki szerint a segítségnyújtás a mindennapok szerves részéhez kellene tartozzon.
A kezdeményező hangsúlyozza: díjmentes projektről van szó, amely nagymértékű bizalmat előlegez meg irányába.
– Természetesen tudom, hogy idő kell ahhoz, hogy megbízzanak a szolgáltatásaimban az emberek, hiszen senki nem bízná egy idegenre gyermeke iskolába szállítását. Sokan nem értik, miért vállalom mindezt, de én csak segíteni szeretnék másokon, ez a legfőbb célom – közölte Miklós Imre, aki szerint sokakra ráfér a mentalitásváltás az önzetlenség kérdésében.
Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, csak időpontot foglalniuk a kívánt szolgáltatásra az Any Delivery Facebook-oldalon, amely hamarosan Segit. Any (ejtsd: segít-eni) néven lesz elérhető. Emellett a 0756–700812-es telefonszámon is lehet bővebb tájékoztatást kérni.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek