Önbíráskodás a Hargitán?

Őrizetbe vették a rendőr támadóját

115

Verekedés, hószános üldözés helyszíne volt a vasárnapra virradó éjszaka a Madarasi-Hargita. A két székelyudvarhelyi férfi közötti összetűzés oka egy kettőjük közötti korábbi konfliktus volt – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség közleményéből.

Székelyudvarhelyen úgy tudni, hogy a bántalmazott fél, a 20 éves G. R. helyi rendőrként dolgozik, de civilben tartózkodott a hétvégén a népszerű síközpontban. A helyi sajtó azt írja, hogy korábbi bírságolás vezetett a konfliktushoz, amelynek során az áldozatot az egyik menedékház előtt a 37 éves P. A. ütlegelni kezdte.
Ezt a tényt erősíti meg a rendőrségi közlemény is, amelyből az is kiderül, hogy a bántalmazott félnek két ismerősével együtt autóval sikerült elmenekülnie a helyszínről, ám P. A. hószánnal üldözőbe vette őket. A Madarasi-Hargitáról levezető úton, egészen Zeteváraljáig több ízben is veszélyeztette a menekülők biztonságát, miközben megpróbált eléjük vágni, többször is összeütközött a két jármű, mindennek a közben értesített rendőrség meg is találta a nyomait. A helyszíni vizsgálat és tanúvallomások alapján a támadót súlyos testi sértés és rongálás gyanújával vasárnap este 24 órás őrizetbe vették, a továbbiakban az ügyézség jár el. Az áldozat fejsérüléseket szenvedett.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.