Olvasnivaló

23

Az ősz folyamán jelent meg Dézsi Zoltán nagy lélegzetű munkájának, a Hűség és hűtlenség című regénynek első kötete. A szerzőnek az olvasókhoz intézett vallomásával kezdődik a mű, amelyből megtudhatjuk, hogy a regény nem szűkölködik személyes vonatkozású élményekben sem.
Már az első fejezet, a nekifutás is jelzi, hogy a szerző igen pontos ismeretanyaggal rendelkezik arról a korról, amelyben – egyik főszereplő – Szabó Zsolt sodródik. A szerző mindent tud az „aranykorról”. Még többet is, mint ami helyet kaphatott e regényben. Dicséretére legyen mondva, amit leír, azzal nem köntörfalaz.
Talán azért, mert rég voltam ifjú, s már elfeledtem az igénytelen nagyotmondások, okoskodások sorát, az első részt a hegyre futásnak érzem. Szerencsére a regényt nem fullasztotta ki a meredély. Az első 109 oldalon Szabó Zsolt történelem-német szakos – kezdő – tanár életútjának néhány évét ismerhetjük meg. Van itt is nyelvi szépség, de a második rész az, ahol a szerző valóban érinti a szépírás minden követelményét. (Tamási és Sütő gyönyörű nyelvezetének palástját is fel-fellebbentve, de nem plagizálva!)
Ízes, magával ragadó Szabados György meséje, amit a „riporter” Zsoltnak csak papírra kell vetnie, olyan veretesen, kerekre csiszoltan gurulnak elé a történetek.
Amikor Burján Emil szakszerű elemzését újraízlelgettem, úgy véltem, hogy Emil csak a második fejezetnél csapta fel a könyvet, másképp aligha emlegette volna a remekírókat. (A Hargita Népe augusztusi Műhely oldalain megjelent tanulmány elolvasását egyébként ajánlom, nehogy az én túlságosan is szubjektív véleményem bármilyen mértékben is hasson e szép kivitelezésű könyv olvasójára).
Két főhős és számos – néhány sikeres tollvonással, mondattal is tökéletesen megrajzolt – mellékszereplő körül zajlik az élet. A főszereplők egyike olyan, mint az ember jobbik énje. A másik főszereplő, a jobb sorsra érdemes, magát kereső, de meg csak időnként találó Zsolt, mintegy ellenpólusa annak, aki ezer megpróbáltatás alatt és után is példakép: Szabados Györgynek.


Zsolt, akkor is, amikor néha sajnálatra méltónak próbálja beállítani a szerző – a 80-as évek végi, majd a 90-es évek rendszereinek packázásai miatt – számomra – olyan, akivel nem indulnék meg a sivatagban, mert úgy érzem, ezer adottsága mellett is magának való, aki bármikor cserbenhagyna, ha ösztöne úgy diktálná. Jellemes hitvese sem azért távolodott el tőle, mert megtudta volna férje csapodárságait (pl. Irina). Esetében van ennél kimondatlanul is fontosabb: a nők utolérhetetlen beleérzése a biztonságérzet okán. Szétválásuk ezért törvényszerű, bár Zsolt úgy véli, mindent megtett szerelméért. Ez is rá jellemző. Isten sok-sok áldásának ellenére, hiszen mindennel rendelkezik, amire egy férfinak szüksége van, ráadásul nem tehetségtelen és nem is képzetlen, s amikor belelendül, sikeres a tanításban is, ingatag figura. „Jó fej, csak nem találja a helyét” – mondta nagyanyja. Mintha én summáztam volna a róla alkotott véleményt. Megtoldva azzal, hogy nem a helyét, önmagát nem találja. Olyan, akinek havere sok van, barátjának, talán csak közeli rokonát, Zsókát nevezhetnénk. (Egyébként, ha valaki megszámolná, meglepődne Zsolt esetében – és a regényben – a barát szó ugyancsak ritka használatáról).
Az író kitűnően rajzolta meg Zsolt alakját, Szabados György méltó ellenpontját, hiszen alig van köze azokhoz az erényekhez, amelyek az önmagad, a társad és környezeted iránti hűség szép példáiból nyílnak csokorrá Szabados esetében.
Ha csak a második részt írta volna meg Dézsi Zoltán, már nem hiába élt.
Ott ugyanis a nyelvi szépségen – a líraiságon kívül – alapos munkát végzett. Kezdve a tájismerettől – hiszen az is elindulhatna a mezőségi Füzesről Varságra, aki soha nem járt hegyi utakon arra – befejezve azzal, hogy a szerző még arra is gondosan ügyelt, véletlenül se keveredjenek az egyik-másik vidékre jellemző családnevek. Ezért is hiteles Szabados György útja, s mintha az író maga is szekéren, és hasonlóan nyugalmas ütemben járta volna be. Még az egy-egy útszakaszra eső időtartam is igen valószínű.
Mennyire megszépül a szülőföld, amikor Zsolt Istenszéke alá, a Jód-patak mentére megy erőt gyűjteni. Ez a szerző gyermekkorának köszönhető. Az, aki nem ismeri közelebbről, percig sem morfondírozik azon, hogy hitelesek vagy sem a becsempészett önéletrajzi részletek, hogy Zsolt édesapjának és édesanyjának alakja, viselkedése pontos mása-e Dézsi Zoltán szüleinek vagy sem. Volt szerencsém ismerni őket. Ezért számomra szubjektívebb megítélés alá esik Zsolt és Szabados György. Zsolt nem csupán regényalak! A személyes emlékektől meg nem zavartak – a mellékszereplőknek is köszönhetően – eldönthetik, hogy Zsolt hűtlen-e egyáltalán vagy csak hűtlenkedő, önző vagy csak erősebb az átlagosnál az önértékelési hajlama, miközben szinte árnyék Szabados György robusztus alakja mellett.
A regény eddigi két része alig szolgál jelzéssel arra vonatkozóan, hogy Zsolt fejlődni, érni is képes. Talán csak sejthetjük, hogy lesz belőle is gálickő, de csupán a második rész vége felé kezdhet élni bennünk a gyanú, s talán a remény is. Ha a harmadik rész nem veszít majd a második rész feszességéből, ha nem a csúcsról leereszkedés lesz rá jellemző, akkor újabb ajándék kerül az olvasók kezébe…
Az erdélyi magyarságot sújtó sorscsapásokról sem hallgat a könyv. Tisztességesen, harag és gyűlölködés nélkül tárja elénk a négy nagy fordulat (első román világ, kicsi magyar világ, kommunista éra, posztkommunista idők) hatásait az emberekre, amiket a kitelepítést is túlélő Szabados György mesél el, illetve a kort, amit már Zsolt is átélhetett.
A megboldogult Csata Ambrus egy könyvbemutatón megjegyezte, hogy Dézsi megalkotta a saját szobrát. Most azt mondhatná, Szabados Györgyben Dézsi Zoltán megalkotta vágyai igaz emberének a szobrát, amit nem kell fényezni soha, mert fényét el nem veszítheti. Hogy is veszíthetné el ez a magához, barátaihoz, hitéhez mindig hű ember, aki – mindenek ellenére is – a legszerencsésebbek közé tartozik, hiszen szerelmében, Eszterben azt a nőt találta meg, akire nincs férfi, aki ne vágyna. (A regény alapján ez fordítva is így volt.)
Olyan könyvet ajánlok, amit nem tudtam letenni. Az első részt emlékeztető bosszantóssága, a másodikat Szabados György vallomásai miatt. Tiszta szívből kínálom, mint egyfajta mestermunkát, ahol az eget a földdel kellett rímeltetni. Elhihetik, gazdagabbak lesznek elolvasása után.
A kimondottak és ki nem mondottak egyaránt fontos fogódzót jelentenek, jelenthetnek, hiszen az erdélyi lét mindig tartogatott és tartogat meglepetéseket. Az itteni magyarság utóbbi száz évéről pedig olyan példázatok sorjáznak e könyvben, amelyek alapján ki-ki eldöntheti, melyik úton érdemes járnia…

Bajna György

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.