Olcsóságával tarol a hazai gabona

34

Kedvező a búzatermés, így szinte törvényszerűen csökkennek a meghatározó európai árutőzsdéken a szállítási költségek nélkül kalkulált gabonafelvásárlási árak. Az értékesített mennyiségek terén eddig a romániai kereskedők veszik a prímet: az unió tagállamaiból augusztus 25-ig az EU-n kívülre értékesített 2,8 millió tonnából a konstancai kikötőből 1,1 millió tonnát, vagyis az összvolumen közel 40 százalékát indították útnak.

Rakodásra váró gabonaszállító hajó. Árelőnyt jelentő vízi út

Bár a párizsi árutőzsde búzaárai mellett most sem az oroszok, sem az ukránok nem rúgnak labdába, a legtöbb kenyérgabonát mégsem a francia, hanem a romániai gabonakereskedők indították el idén a külpiacokra – mutat rá Olaf Zinke, az agrarheute.com elemzőjének írását idézve az agrárszektor.hu mezőgazdasági hírportál. A lap szerint a franciáknak – mivel messzebb vannak az afrikai célpiacoktól – nincs más választásuk, mint lejjebb engedni az árakat. Mivel idén sokkal jobb a termés a tavalyinál, ezt meg is tehetik – teszik hozzá.
Augusztus 25-ig az EU 2,8 millió tonna búzát értékesített a külpiacokon, ami 6 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor elért mennyiséget. A legnagyobb exportőrnek eddig Románia számít, a hazai búzát értékesítő kereskedőcégek 1,1 millió tonnát dobtak idén piacra, azaz a teljes unióból értékesített mennyiség közel 40 százalékát. Franciaország szerény 621 ezer tonnával kullog a második helyen, a harmadik Litvánia 262 ezer tonnával, majd Bulgária következik 243 ezer tonnával, végül Lettország 209 ezer tonnával. Németország 208 ezer tonnás kivitelével a hatodik helyet foglalja el. A legfontosabb célpiacai Európának ebben az évben Algéria, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Szudán volt.
Az elemzők szerint a romániai gabona azért kelendőbb, mert Kontancai kikötőnek köszönhetően a Fekete-tenger övezetéből a kereskedők jóval olcsóbban juttatják célba termékeiket Egyiptomba, mint a franciák. Ez meg is látszik a dinamikus kiszállításon: a legnagyobb gabonafelvásárlónak számító arab államok idén Európán belül Romániából rendelték a legtöbb kenyérnek valót.
A francia árutőzsdén keresztül értékesítők csak úgy maradnak versenyben, hogy FOB-áraikkal alaposan a riválisok alá ígérnek. Egyiptom a világ minden nagy búzaexportőre számára fontos piac. Július óta eddig már 2,1 millió tonna búzát vásároltak, ennek eddig legnagyobb hányada Oroszországból származott. Erősen lemaradva követte őt Ukrajna és Románia. A héten újabb nagy búzatendert írtak ki, ami megmutatta a pillanatnyi erőviszonyokat az exportőrök között. A mostani 350 ezer tonnás kiírásból már a franciák is elcsíptek egy 60 ezer tonnás hányadot. A javát, 230 ezer tonnát most is az oroszok szerezték meg, a többi az ukránoké lett. A FOB-ár tonnánként 173 euró volt, amihez még hozzájött a fuvarköltség, így végül 194 eurós tonnánkénti áron léphet Egyiptom földjére a francia búza. A magas fuvarköltség miatt a párizsi portéka így is drágább volt, mint a fekete-tengeri vetélytársak gabonája. Mivel idén mindhárom országban jó a termés, a külpiacokon nagyon felerősödött a küzdelem. Ez sajnos egyre lejjebb szorítja az árakat egész Európában. A párizsi tőzsdén most 167 eurót ér egy tonna búza, Hamburgban pedig 168 eurót. Mindehhez hozzájön, hogy az USA-ban is konszolidálódni látszanak a korábbi magas árszintek – mutatnak rá az elemzők.

HN-összefoglaló

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek