Október közepétől indulhat a támogatáselőleg folyósítása

A végefelé jár a terepellenőrzéssel a kifizetési ügynökség

719

Végefelé közeledik Hargita megyében az APIA az ellenőrzési szelvénybe sorolt gazdák parcelláinak felmérésével, szemrevételezésével. Az ellenőrzésre kijelölt 15 ezer parcellamaradék 20 százalékának lezárására két hete maradt az ügynökség munkatársainak. A támogatáselőlegek folyósítása október 15-e után indulhat.

Gazda a csíkszentimrei határban. Kevés a műveletlen terület Fotó: Domján Levente

Már csupán két hetük maradt az idei területalapú támogatást igénylő gazdák helyszíni és teledetekciós ellenőrzésére a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség kontrollcsapatainak. A 2018-as ellenőrzési szelvénybe sorolt gazdák és parcelláik ellenőrzését az APIA munkatársainak legkésőbb szeptember végéig kell befejezniük, ahhoz, hogy az idei támogatáselőlegek folyósítása október 15-től elindulhasson – mondta el tegnap lapunk érdeklődésére Haschi András, az APIA Hargita megyei igazgatója. Elmondta: Hargita megyéből a klasszikus, azaz helyszíni terepellenőrzésre, valamint a teledetekciós vizsgálatra kijelölt 660 gazda 15 ezer parcellájának több mint 80 százalékán már lezárult a munka.
– Még két hetünk van az ellenőrzési munka befejezésére, és a ritmus alapján bizakodó vagyok, hogy a mezőgazdasági minisztériumtól kapott szeptember végi határidőig a teljes, 15 ezer parcellára terjedő ellenőrzési szelvényt le tudjuk zárni – nyilatkozta az intézményvezető. Haschi nem titkolta, a górcső alá vont parcellák magas számára való tekintettel az APIA Hargita megyei terepellenőreinek munkáját más megyékből érkezett csapatok, valamint a helyi mezőgazdasági igazgatóság is segítette: a Hargita megyei társintézmény öt munkatárssal és járművekkel is bekapcsolódott a megye szinte valamennyi településére kiterjedő terület-ellenőrzési kampányba.
A legtöbb fejtörést a korábbi évekhez hasonlóan idén is a digitális térképeken helytelenül bejelölt parcellák okozták, a területalapú támogatásra jelölt mezőgazdasági terület művelésével viszont nem volt gond. Műveletlen, gondozatlan területtel csak elvétve találkoztak az ellenőrök.
– A magasabban fekvő területeket a rengeteg nyári eső miatt később, de gondosan lekaszálták a gazdák, és a szántóföldek is rendben vannak. Látszik, hogy megyéből a támogatásra jelölt területek nagy részén aktív mezőgazdaság zajlik – hangsúlyozta az APIA Hargita megyei vezetője.
Haschi október 15-től a területalapú támogatáselőlegek folyósítása kapcsán még nem rendelkezett információkkal arról, hogy a gazdák nagyságrendileg mekkora előlegösszegekre számíthatnak. Értesüléseinket, miszerint az idei aszálykárokra való tekintettel az európai gazdálkodók a korábbi esztendőkből megszokottnál – az egységes területalapú támogatásból 70 százalékos, az agrár-környezetgazdálkodási támogatási csomagokból pedig 85 százalékos – előleghányadoknál nagyobbra számíthatnak, a szakember nem kívánta kommentálni: azt viszont megerősítette, hogy a támogatás-előlegek folyósítása minden valószínűség szerint október közepétől elindul, a végleges kifizetésre pedig egyes támogatási jogcímek esetében akár még év végéig, decemberben sor kerülhet.
– Amíg az ellenőrzések nem zárulnak le és országos szinten nem összesítik a támogatásra jogosultak adatait, nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mekkora lesz a várható támogatás. Csak az biztos, hogy október 15-e körül kezdjük a gazdák bankszámláira a támogatás-előlegeket folyósítani – szögezte le Haschi András.

Nem érdemes elfüstölni a tarlóval a támogatást is
Az őszi tarlóégetési szezon ugyan még nem kezdődött el, de Haschi András a mezőgazdasági parcellák gyufával való takarítását nem is ajánlja senkinek. Ellenkező esetben a területalapú támogatás bánhatja.
– Idén szerencsére még nem érkezett hozzánk ilyen jellegű adatszolgáltatási kérés, de emlékeztetnék, továbbra is érvényben van a Sürgősségi Esetek Felügyeletével (ISU) kötött megállapodás. E protokollum értelmében a tűzoltóság feljelentés vagy gyújtogatás esetén kérheti tőlünk azoknak a leégetett területek tulajdonosainak a beazonosítását, amely parcellákat területalapú támogatásra jelöltek. Ha be tudjuk azonosítani, az illető gazda sajnos könnyen elveszítheti a támogatást, függetlenül attól, hogy tarlón vagy kaszálatlan területen gyújtott alá a növényi szármaradványoknak – jegyezte meg Haschi.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.