Nyolc nap alatt harmadszor

9 929

Dánfalva és Madaras között, a két temető között az első kanyarban tűnik fel a sereg. A hajnali nap beragyogja a gyérülő ködből kibontakozó csengettyűsöket, zászlóvivőket és az őket követő fegyelmezett tömeget. Jönnek, vonulnak a falvak, összefüggő tömött sorokban, nem sétálva, hanem ütemesen lépve, énekelve, imádkozva, beszélgetve, majd megint énekelve. Az emberáradatot időközönként szekerek raja szakítja meg. Kóberes szekerek csomagokkal, fájós lábúakkal, betegekkel, majd megint csengettyűsök, újabb zászlók és vonuló sorok. Karcfalva, Csíkjenőfalva, Csíkszenttamás, Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos – vonul Áron népe, temetőtől temetőig. Zúgnak a madarasi harangok, ahogy a keresztalják elhaladnak, majdnem azt hihetnénk, hogy száztíz éve vagyunk, a boldog békeidőkben. Igaz, a férfiak csizma helyett adidaszt hordanak, a csengettyűket lányok is rázzák, a szekereken megvillannak a mobilok, s a sorokat magyarországiak is szaporítják, de így is lenyűgöző a látvány. Mennek a fiatalok – egy héttel a pápa és két nappal az Úzvölgye után – éppen hazajöttek, vagy még nem mentek el. Végig a falvakon, ahol elhaladnak a keresztalják, nézik őket az ablakokból és a tornácokról, a teraszokról és a kispadokról, helybéliek és pünkösdi vendégeik nemzeti szín szalaggal a nyakukban csodálják a gyönyörű vonulást. Kissé sóvárogva figyelnek – jövőre ők is gyalogosan, fogadják meg –, de most is már indulóban, hiszen a Nyeregbe készülnek. Mindenhonnan, minden irányból özönlik a nép. Rég nem volt ilyen teljes a búcsú. A mezőkön felszáradt már a pápa sara, s rendőri irányítás nélkül is felsorakoznak az autók, Delnén, Pálfalván, mindenfelé a határban. Tele a Nyereg, alig akad ültőnyi hely. Hallgatjuk Eriket, Györgyöt és Józsefet, hisszük, hogy téglák vagyunk megingathatatlan katedrálissal, hisszük, hogy lépcső lesz a kövekből, s ha porladunk, is mint a szikla, itt Csíksomlyón hisszük, hogy együtt vagyunk erősek, és hogy sikerül megőrizni emberi és keresztényi méltóságunkat. Nézheti Ferenc, és nézheti Ion is. Nem felvételről megy a himnusz, s nem a zászlórudak, hanem a zászlóink a fegyverek. Büszkék vagyunk magunkra, büszkék vagyunk egymásra, nyolc nap alatt már harmadszor. Jó székelynek lenni.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek