Nyitott szakmai közeg várja a fiatalokat

28

A legújabb ágazati trendeket, sikeresen működő innovatív modelleket mutatnak be, illetve kiemelten foglalkoznak az IT-oktatással, az e-közigazgatással, az e-egészségüggyel, a székelyföldi Start-up kultúrával a hétvégén a harmadik Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencián. Emellett bemutatkoznak az IT Plus Klaszter tagjai, és lehetőség lesz üzleti kapcsolatok kialakítására is.

Harmadik alkalommal szervezi meg a Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferenciát szeptember 24-25-én a térségben működő IT&C vállalkozásokat tömörítő IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztálya a bálványosi Grand Hotelben. A székelyföldi, erdélyi régiót érintő számítástechnikai és információ-technológiai tematikájú szakmai konferencia célja a régióban, illetve a nemzetközi piacon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók közötti kapcsolati hálónak a kiépítése és ápolása, bemutatása, az IT-oktatás, önkormányzati, valamint a vállalkozói szféra találkozása és nem utolsósorban üzleti kapcsolatok kialakítása. Emellett fontos szerepet kap az e-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági IT-projektek bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek a mikéntje.
Szabó Károly, az IT Plus Klaszter ügyvezetője elmondta, az informatikai vállalkozói réteg megszólításán túl az idei konferenciával megcélozzák a vállalkozói réteget is, hiszen manapság az informatikának mindenhez köze van. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy az üzleti kultúra ilyen szinten is fejlődjön, hiszen vannak nagyon hasznos programok, amelyeket hogyha bevezetnek a cégvezetés mindennapjaiba, az sokkal könnyebbé, átláthatóbbá, szervezhetőbbé válik. – A klaszter egyik célja, hogy informatikán keresztül fejleszteni a térséget, amely magában foglalja a vállalkozói réteget, oktatást, önkormányzatokat, kórházakat is.
A kerekasztal-beszélgetések során kiemelten foglalkoznak az IT egyetemi oktatásával, de beszélnek a középiskolai programokról is, hiszen Székelyföldön nagyon erős matematika-informatika osztályok vannak, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok nagy része elmegy nagyobb egyetemi központokba, és nem jönnek vissza. Az ilyen rendezvényekkel is azt szeretnék elérni, hogy már a középiskolásoknak megmutassák, itt is megvan az a nyitottság, egy olyan szakmai közeg, ahová érdemes visszatérni. Ezenkívül szó lesz a cégek által indított mentor- és fidelizációs programokról, aminek keretében már első évtől együtt működnek a vállalkozások az egyetemistákkal, másod-harmad évtől már dolgozhatnak a diákok, és amire végeznek, már jól fizető munkahely várja őket – tájékoztatott a klaszter ügyvezetője.
Az egyik szekcióban pedig a nők IT-ben betöltött szerepéről is értekeznek, hiszen az informatika látszólag eléggé maszkulin szakma, és bár vannak nagyon jó női programozók, de jellemzően inkább a cégmenedzsmentben, tanácsadói munkakörben tevékenykednek.
A konferencia második napján a klaszter tagjai háromperces inter-
aktív bemutatók során ismertetik termékeiket, szolgáltatásaikat, és idén is sor kerül a B2B, C2B üzleti találkozókra.
Az idei rendezvény várhatóan a legnépesebb tömeget fogja megmozgatni, ugyanis több mint 200 résztvevőre számítanak. A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, az ehhez szükséges űrlap és a részletes program a klaszter honlapján érhető el.

Háromszéki Eszter

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.