Nyílt levél a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetőjéhez

108

Truţă Sorin igazgató!

Illene, hogy tiszteltnek címezzem, de akkor hazudnék.
Illene, hogy úrnak szólítsam, de egy igazi úr esetében a hatalomhoz méltóság is társul.
Ön egy közintézmény megyei vezetője. Annak a közintézménynek a vezetője, amelynek két fő feladatköre van.
Az egyik – nevezhetjük a kálvária első részének – a földek visszaszolgáltatásával kapcsolatos. Nem mondhatjuk, hogy az elmúlt 25 esztendőben jól haladtak a dolgok. Lehetne sorolni a törvények értelmezhetőségéből és kuszaságából adódó problémákat vagy a helyi földosztó bizottságok visszaéléseit, de mindezek eltörpülnek az Ön újkori intézkedései és visszaélései mellett.
Miután lassan már nincs közöttünk senki abból a generációból, amelytől a kommunista rendszer elvette a földeket, Ön minden lehetséges eszközzel próbálja megakadályozni, hogy a visszaszolgáltatási folyamat befejeződjön – annak ellenére, hogy a 2013/165-ös törvény szerint 2016. január 1-jéig minden birtoklevelet ki kell állítani.
Nem mintha valaki elhitte volna, hogy az a határidő valós: de ha nem 2016, legyen 2017. Vagy 2018. Én személyesen 2020-at is elfogadnám, az adott körülmények mellett.
De ha Önön múlik, az ember hamarabb hoz a Marsról vízmintát – azt 2034-ra becsülik –, minthogy a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal kiállítsa az utolsó birtoklevelet.
Nem elég megállapítani, hogy semmi sem jó. Hogy nincsenek parcellázási tervek, hogy hibásak a birtoklevelek, hogy nem dolgoznak a helyi földosztó bizottságok, hogy a földmérők lusták és nem ismerik a szakmájukat. Még ha helyenként többé-kevésbé igaza is van Önnek, egy igazi vezetőnek a hibákon túl a megoldást, a kiutat is kötelessége megmutatni.
Több, a földügyekben érdekelt személlyel, szakemberrel tárgyaltam, a megye minden részéről, és a vélemények teljesen egybevágnak: amit Ön csinál, az nem jó. A 2013/165-ös törvény sajátos értelmezése nyomán Ön olyan összevisszaságot teremtett, amelyből nagyon nehéz kiutat találni. A kataszteri térképeken ott jelennek meg a „tartalékok”, ahol már rég ki van osztva a terület, ezzel pedig elvágta a birtoklevelek kiállításának az útját.
Nem elég, hogy a parcellázási térképek elkészítéséről a központi hatóság egy olyan jogszabályt alkotott, amelyről Kafka nagysikerű regényt írhatna, ha élne, erre Ön még rátett néhány lapáttal.
Ami a szabályzat szerint ingyenes, azért Hargita megyében fizetni kell. Az „orice date şi informaţii” az Ön véleménye szerint csak bizonyos adatokat és információkat jelent. És így az ingyenes parcellázási tervek, az ingyenes birtokba helyezés százezrekbe kerülhet egy településen. De ez nem számít. A funkciója érdekében fontos, hogy Bukarestnek tetszelegjen. A paraszttal majd lesz valami.
Kijavítani egy 20 évvel ezelőtt elírt biroklevelet? Felejtse el az igénylő. Ahhoz össze kell szednie egy bőröndnyi aktát. De akkor is van esély arra, hogy a megyei földosztó bizottság ülésén Ön majd a kérés ellen szavazzon: még kell 2 halotti bizonyítvány, egy hiteles másolat a belépési nyilatkozatról, urbanisztikai bizonylat, esetleg egy igazolás, mely szerint nem áll gazdasági kapcsolatban a helyi földosztó bizottság elnökével…
Ki lehet javítani, ha például a 3-as mellékleten Katalin helyett Mihályné keresztnevet írtak 1991-ben? Az Ön véleménye szerint a földosztó bizottság ezt nem végezheti el. Ha Mihálynénak hagyták jóvá a területet, akkor Mihálynéra kell kiállítani a birtoklevelet, mivel az a keresztneve. Esetleg az igénylő forduljon a bírósághoz, az majd 2-3 év alatt megállapítja, hogy Antal Mihályné és Antal Katalin ugyanaz a személy, és elrendeli a 3-as melléklet kijavítását.
Aki már kézbe kapta birtoklevelét, nehogy azt gondolja, hogy megúszta. Következik a kálvária második része, a telekkönyvi bejegyzés – amit szintén Ön irányít.
Az, ami 20-25 évvel ezelőtt néhány nap alatt megoldódott, napjainkban – az agyon­infor­matizált rendszernek köszönhetően – hónapokba kerül. Ritka az a telekkönyvezési kérelem, amelyet első próbálkozásra jóváhagy a hivatal, az Ön személyes részvételének és koordinációs munkájának köszönhetően. Amit 15 évvel ezelőtt leellenőrzött és átvett az Ön által vezetett hivatal, az ma már nem jó. Nem férnek egymás mellett a parcellák, folyamatosan tologatni kell azokat jobbra-balra, fel-le. Ma már a földmérő azzal tölti ideje jelentős részét, hogy a födéseket és a parcellák közötti hézagokat rendezgeti. Ugyanakkor az Ön folyamatos kutatómunkája ellenére előfordul, hogy egy bizonyos parcellának két telekkönyvet is nyitnak – ami, Ön is jól tudja – enyhén szólva nem teljesen törvényes. Azt hiszem, inkább ezekre a dolgokra kellene koncentrálnia és nem arra, hogy Mihályné miért vagy miért nem Katalin. Inkább a birtokba helyezés folyamatának felgyorsításán kellene elmélkednie, és nem azon, hogy melyik polgármesteri hivatal kinek és milyen számlát fizetett ki.
A parcellázási terveket akadékoskodás nélkül átveszi a Krassó-Szörény megyei hivatal, Hargita megyében ez nem megy. A tényleges birtoklókat, a törvény előírásainak megfelelően, be lehet jegyezni a telekkönyvbe Maros megye területén, Hargita megyében nem. Az ingyenes adatokat és információkat ingyenesen szolgáltatják Vâlcea megyében, Hargita megyében pénzért. És még lehetne folytatni.
Végezetül pedig, még meddig fogják szédíteni az embereket az „ingyenes telekkönyvezéssel”? Nálam és kollégáimnál naponta érdeklődnek a megye minden részéről, hogy mikor is kapják kézbe az ingyenes telekkönyveket, amit a Nemzeti Kataszteri Programmal együtt a román kormány beharangozott az év elején? Egy igazi, egy karakteres megyei vezetőnek – amennyiben ismeri a szakmáját – illene, hogy kiálljon és közölje Hargita megye lakóival: a 2018-as, 2019-es, 2020-as, vagy akár a 2024-es határidők valótlanságok, utópisztikus elképzelések. Ilyen szakirányítás, ilyen jogalkotók, ilyen hozzáállás mellet 50 év is kevés az állam pénzén elvégzett felmérésekhez és az új telekkönyvek megnyitásához. Állami finanszírozás hiányában pedig soha nem fog befejeződni ez a lassan húsz éve elkezdődött folyamat.
De milyen alapon várunk megoldást Öntől egy ilyen országos problémára, amikor egy városi telekkönyvi irodát sem tud úgy megszervezni, hogy civilizált körülmények között lehessen kiszolgálni az ügyfeleket? Székelyudvarhelyen továbbra is megoldatlan a földmérők többéves kérése: 2-3 várakozó ügyfél esetében is órákat vesz igénybe az irattári kiszolgálás. Pedig már úgy hallottam, a világ egyes részein létezik internet, digitális adatszolgáltatás. Sőt, az érvényben lévő román jogszabályok is tesznek említést ezekről a dolgokról.
Ezek után felszólítom, Truţă Sorin igazgató, mondjon le, vagy akár lépjen előre Bukarestbe.
Hagyja a Hargita megyei földügyeket olyan személyre, akit érdekel megyénk lakóinak sorsa, Maroshévíztől Tusnádfürdőig és Gyergyótölgyestől Újszékelyig. Aki megoldást keres a földvissza­szolgál­tatás befejezésére. Aki nem rendeli el a telekkönyvezési kérelem elutasítását, azért, mert az adott parcella rámegy 1,5 milliméterrel a szomszéd területére, vagy mert egy „á” betűn nincs ékezet.
Hagyja a közhivatalt egy olyan személyre, aki a közösségért dolgozik, és nem a közösség dolgozik azért, hogy őt majd kitüntesse Bukarest.
Truţă Sorin igazgató, mondjon le!
A Hargita Megyei Geodéták Egyesülete nevében dr. Rákossy Botond József

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek