Nyert az Imperial és az élre került

Legyőzték a Dévát

45

Négy góllal is vezetett, hogy végül kettővel nyerje meg a teremlabdarúgó-bajnokság rangadóját a Csíkszeredai Imperial Wet a Dévai Autobergamo ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy az utolsó alapszakaszbeli forduló előtt a csíki csapat a bajnokság élére állt.

Remekelt a csíki csapat és megérdemelten nyert Fotó: László F. Csaba

Csúcsrangadót rendeztek a teremlabdarúgó-bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában, ahol a második helyen álló Csíkszeredai Imperial Wet a listavezető Dévai Autobergamót fogadta. A Hunyad megyeiek előnye két pont volt a találkozó előtt.
A két csapat pedig alig több mint egy hete a Románia-kupa negyeddöntőjében találkozott, ahol a dévaiak büntetőkkel nyertek. Az Imperial visszavágni vágyott.


A meccs viszont óvatos, tapogatózó játékkal kezdődött érthető módon. Majd a hazaiak kezdtek egyre veszélyesebb támadásokat vezetni. És a gólok is jöttek, gyors kontrákból. Előbb az ötödik percben Szőcs mesteri passzát Cr. Matei az üres kapuba pofozta, majd másfél percre rá Rakics szépen ívelt át Tonițán. A vendégek mestere időt is kért, ez pedig elsőre sokat nem ért, hiszen két nagy hazai ziccer is kimaradt, majd mikor rendezték soraikat a vendégek, akkor Biró ajtó-ablak ziccerben lőtt mellé, kihagyva a szépítés lehetőségét. Ezt pedig büntette a hazai csapat: egy újabb ellentámadás végén Szőcs talált be. A vendégeket alaposan megfogta az újabb gólt és nem igazán találták a játékukat. Ekkor több hazai lehetőség is kimaradt. A félidő hajrájához érve a vendégek mestere kockáztatott és a vészkapus taktikához folyamodott. Gólt a szünetig nem rúgtak.
A második felvonásban sem változtatott Nelu Stancea és ragaszkodott a vészkapus taktikához. Ami bejött a kupában, az itt a bajnokin nem. Az Imperial remekül védekezett, Lopez alig kapott lövést, amikor meg igen, akkor Ferreira bombáját a kapufa segítségével kitolta. A 31. percben Bondar pedig az üres kapuba emelt. Itt sokan azt gondolták, lejárt a meccs. Nem így lett, Biró szépített, majd roppant kényelmetlen helyzetbe került a házigazda. Alig egy perc leforgása alatt Ovszianyikov két sárgát is összeszedett. Két percen át öt a három ellen támadott a Déva, de ezt is sikerült Lopez, illetve a remeklő védelem segítségével megúszni. Ennek fényében már nem számított, hogy a vendégek az utolsó percben 10 métereshez jutottak. Lopez pedig Ferreira próbálkozását előbb védte, ám a jászvásári játékvezetők újrarúgatták azt. Másodjára Pardo állt oda és laposan a hálóba bombázott.
A három pont viszont Csíkszeredában maradt, ami azt jelenti, hogy az Imperial Wet a tabella első helyére ugrott, egy ponttal megelőzve a Dévát az utolsó forduló előtt. Ebben viszont székely derbit rendeznek, hiszen az FK Székelyudvarhely vendégei lesznek a csíkiak. Az FK viszont ma este szintén rangadót játszik a Dunărea Călărași otthonában 18 órai kezdettel.

Eredmény

Csíkszeredai Imperial Wet – Dévai Autobergamo 4–2 (3–0).
Gólszerzők: Cr. Matei (5.), Rakics (6.), Szőcs (12.), Bondar (31.), illetve Biró (35.), Pardo (40.).

Az Imperial fellállítása: Lo­pez (Dospinescu) – Rakics, Deco, Ovszianzikov, Duque, Covaci, Szőcs, Bondar, Cr. Matei, Fl. Matei, Alvaro, Tankó, Péter. Edző: Cosmin Gherman.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek