Nyársforgatók

Csizma a konyhaasztalon 25.

132

A lovag „őzbakkal a hátán és övéről himbálódzó tapsifülesekkel meg szalonkákkal közelgett a réten át – írja Rabelais Pantagruel című regényében (1532). – Episztémon ott nyomban kilenc szép nyársat faragott, melyeket, a régiek szokása szerint, a kilenc Múzsáról nevezett el… Rövid idő alatt a tűzön, hol a deli lovagok sütkéreztek, elkészült a pecsenye. Akkor nagy étvággyal hozzáláttak és ecettel sem takarékoskodtak. Mindenki markolt és csámcsogott, még elnézni is öröm volt. Miközben így faltak, megszólalt Pantagruel: – Ha Isten különleges kegyelméből csörgőfánk kerülne elibénk, egy kerek sajt is volna mellette, a sajtharanggal együtt kapnám be, ráadásnak Rennes, Tours, Poitiers és Cambray székesegyházainak harangjait is felfalnám és mindezt, ti is, én is, egyszerre őrölnénk fogaink malmában. Szent Isten! Mekkora kongás-bongás lenne ezen a vidéken! Nincs szebb lobogás a konyhai tűzhely lobogásánál, jobb illat a pástétoménál és szebb csattogás az evőeszközöknél!” Biztos, hogy a lovagok eközben a torkukat bőven öntözgették borral, nem tudom, hogy szokás volt-e akkor a pecsenyét is locsolgatni vele. A konyhai „bölcsesség” szerint sütés-főzés alatt az alkohol úgyis elpárolog az ételből. Ez valójában tévhit: kísérletek alapján egy óra főzés után az alkoholtartalom 25%-a, két óra főzés után 10%-a marad az ételben. Az alkohol forráspontja 78,5 Celsius-fok, főzés-sütés közben nyilván ennél jóval nagyobb a hő, de a párolgáshoz idő is kell, és ahogy a víz sem tűnik el egyik pillanatról a másikra a fazékból, ahogy elérte a 100 fokot, az alkohol is csak lassan távozik. Hogyha a fövő ételhez hozzáadjuk az alkoholt, és rögtön le is vesszük a tűzről, vagy flambírozáskor, amikor alkohollal öntjük le és így pörköljük meg az étel felszínét, az alkoholnak csak tizede, legfeljebb negyede párolog el. Egy kis statisztika: 25 perc sütés-forralás után 45% az eredmény. A rendszeres keverés felgyorsítja az alkohol párolgását, így 15 perc forralás után már csak 40% marad meg, fél óra után ez 35%, egy óra után 25%, másfél óra után 20%, két óra után 10%, két és fél óra után 5%, és ezután már csinálhatunk bármit, ezt már sehogy nem lehet elpárologtatni. Azt olvastam, hogy egyik legmagasabb alkoholtartalmú ételünk az ártatlannak gondolt kefir, vannak olyan fajtái, amelyekben akár 2%-os alkoholszint is kimutatható, ebben hasonló a gyenge sörhöz.
Érdekes, hogy a magyar nyárspolgár „születését” nem a nyárs-, hanem a fegyverforgató lovagnak köszönhetjük. Eredetileg a város védelmét ellátó polgárok német diáknyelvi gúnyneve volt a Spiessbürger. Magyarítása: Spiess jelentése kopja, lándzsa, nyárs, a Bürger annyi mint polgár. A Spiessbürger tehát igazából fegyveres polgár, a magyar nyelvi lelemény jól tükrözi a gúnyt. Átvitt értelme később teljesedett ki, így maradt fenn maga a szó a lovagkor letűnte után is. Ilyen a nyárspolgár: szűklátókörű, kicsinyes, előítéleteihez ragaszkodó ember, szellemiségében földhözragadt, aki begyepesedett eszméiből képtelen kilépni, elkoptatott, képmutató morális elveket próbál érvényesíteni a környezetével szemben, miközben érzéketlenné, sőt nemegyszer egészen embertelenné válik. Mára a közbeszédből teljesen kihalt ez a megnevezés, de az életben nap mint nap találkozhatunk nevenincs alakjával. Arról ismerhető fel, hogy mindig saját elveit érvényesíteni akaró, szőrszálhasogató munkatárs, merev és részvétlen beszélgetőpartner, kiábrándítóan rideg élettárs, soha nem elnéző a gyöngékkel szemben, a segítőkészséget nem ismeri… egész lénye érzéketlenséget sugall. De attól még sikeresen forgatja a nyársat, sajnos, nem a lobogó tűz fölött dologi értelemben, hanem „megfoghatatlanul” a mások lelkében. Ráadásul nyársat nyelt.
Krúdy Gyula (1878–1933) tollforgató igazi lovag volt a szó nemes és hagyományos értelmében. Tudta, milyen a lovag, ismerte a nyárspolgárt. Elbeszéléseiben mindig néven nevezte az utóbbit, életében nemegyszer nyársalták fel rosszalló tekintetükkel. Krúdy azonban lovag maradt, nem vált nyársforgatóvá, írótolla sem lett támadó lándzsa, talán egy kis kedvesen megértő szurka-piszka, csipkelődés sok-sok humorral. Egy példa a sok közül: „Harmadnap kongattak a doktorért. Esztendő múltán felavatták a síremlékét. Ebben a furcsa korban, amely olyannyira idegenné lett a hajós [Szindbád] számára, a telivér nemesemberek és a nyárspolgárok derekasan állták a lázas ünneplést, és utóbb már senki sem csodálkozott volna azon, ha valaki saját arcképének, mellszobrának vagy sírkövének leleplezése alkalmából feltámad haló poraiból, szemébe néz az ünnepi szónokoknak, s azután némileg elérzékenyülten, kissé hetykén, saját emlékművére támaszkodva, jobb kezében borospohárral mondott volna cirkalmas köszönetet a hazafias felbuzdulásért… Miközben ezeken mélázott az öreg hajós fél liter homoki fehér mellett, megpillantotta a fogadósné kikapós lányát, aki a konyha tálalóablaka körül tüsténkedett egy barnult asztalkánál, és feltette a kérdések kérdését: vajon miért pucolják a nők olyan dühödten a sárgarépát?”

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.