Nyárfogyatkozás

Kristó Tibor versei

599

Szavak

honnan jösztök honnan jösztök
merről hajt az ősi ösztön
Ady vár(t) rátok
a Gare de l’Esten

Árnyékjelenben

restellem ha magam sétára fogom
én aki jártam fürge lábakon
dupla adagban nyeltem levegőt
hogy táplálhassam a bennem Létezőt

úgy érzem kétszer ennyit éltem
a nem létezőt is magaménak véltem
napjaim nyaramba akként hullatom
akár szirmát vesztő rózsa sírhantodon

hiszem a főnév igazát kitartón
nagy csendességben porban sárban hóban
igék érkeznek fáradt szárnyakon

árnyékjelenben búvok szégyenletesen
hunyósdit játszom én a sose hunyó
s hogy mikor kapnak el folyton azt lesem

(2018 tavaszán)

Metrikusan

versírónak nem árt a rum
ettől csúszik jól a metrum

Na és akkor…

elütöttek egy költőt
na és akkor
úgy hívták hogy Nicolae Labiș
na és akkor
ő írta az Őz halálát
na és akkor
eléggé gyakran elütik a költőket
na és akkor
de a jó költőket is elütik
na és akkor
József Attilát nem autó ütötte el
ő írta azt hogy:
„A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab Csönd…”
ezért ő vonattal üttette el magát
na és akkor
elütötték Horváth Istvánt (is)
na és akkor
ő írta a Magyarózdi toronyalját
na és akkor
de őt szándékosan ütötték el autóval
na és akkor
egy ismeretlen poétát is elütöttek
na és akkor
még be sem fejezhette első versét
na és akkor
de azt az autót is elütötték
na és akkor
a mögötte jövő ütötte el
na és akkor
az egy olvasót is elütött
szegényt mikor

(2018 tavaszán)

Szavak fogytán

„Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.”
(Dsida: Psalmus Hungaricus)

mellőzöm a hangzatos beszédet
tunyán tűröm némaságomat
így van aki magát gyötri fojtón
belefullad szavaiba folyton
s menekül ha emberbeszédet hall
s retteg mint anyját vesztett gyermek
szemeiben rettenet rak fészket
(az ember szava bár nyelvemen szóljon
s bármennyire isteni találmány
nem vesz erőt rajtam beszéd-járvány)

makogok még s azt is egyre ritkán
majmok nyelvén vagy talán egy cickány
cincog bennem dohos pince alján
szavak rohadéka bomlasztja énem
butuló tudatát józan részét féltem
fájdalmas mélyről bányászom a szót
keresem a vegytiszta sorokat
melyekben megül szépen a gondolat
örvend lelkem barlang-mélyről költve
ha szikrát csiholhat verssorokba (r)ejtve –

úgy mondják hogy első kiejtett betűim
nem hangzottak értelmetlenül
ájnsz ájnsz rágtam ujjam türelmetlenül
eins eins – ni csak a gyermek beszél németül
pedig csak jelezte akkori tudatom
hogy felemelt ujjal ezennel tudatom
hogy vagyok én is közületek Egyik
(tudhattam egykor is míg más testet nyűttem
tán akkorból való e szócsökevény
az egyedüllét makacs egyénisége)

amikor szólni kellene nem tudok
összeesküsznek bennem a szavak
rengeteg emlék terheli az elmét
nemlétbe hullnak nincs irántuk részvét
mintha érezném ha hallgatok akkor is
készenLétben vár a hang a helyén:
magyarul a magány anyanyelvén

nyaratlanul egyre csendesebben
s egyre messzebb bolygok el magamtól
önmagamhoz vissza csak a Csönd vezethet
ebben az ázott posztó szagú nyárban
önsanyargató makacs némaságban

fajtámat szidó hitványok hadától
egyre távolodom mogorván
gyűlölöm a gyalázkodó hordát
a szapora szavú hamis szónokot
ki naponta tagadja a tegnapit
s Mára szórja a tegnap hamvait

szavaim fogynak egyre vészesebben
már a betű is kiszorul belőlem
hangtalanul ajkam mozgatom
s mert rabul ejt az Egynek társtalansága
leírom a számot inkább arabul

Két sor
A 2018-as foci-világbajnokság
margójára

Szép gólt lőttél japán testvér Haragucsi*
ezen vígad hun barátod Haragosi**

*kíváló japán focista, a belgák elleni egyik gól szerzője
** Weöres Sándor névleleménye

Rámtalált tekintet

honnan e tekintet
mely tájakról való
bivalyok szeméből
tigris nézéséből
óceán mélyéből
honnan érkezik
ama őspillanat
mely istent kereste
évezredek alatt
kóborolt s nem honolt
sehol sem
mióta vándorol
mikor merről migrált
mígnem idetalált
nem ismer félelmet
e bölcs-barna tekintet
kódolt intelmével
rejtjeles elmével
villámló igézet
épphogy megérkezett
menten megigézett
őz szeméből szökött
most már megörökölt
rámtalált TEKINTET
mely szabadon keringett

vajon honnan érkezett

(2018 tavaszán)

 

Bújdosó délután

Zoli barátom emlékére

végtelenbe nyúló nyári délután
a tanító házaspár udvarán
nap bujdokol ágak közén
gyerekcsapat a csűrközén
odorba ólakba pajtákba
búvunk rejtezünk kussolunk
felhangosul a szívdobogás
a darázsdongás lódobogás
lovak kaparják a hídlás deszkát
mozdul a sakktáblán is a ló
már reggel óta tart a parti
a félkarú tanító és fia közt
a huzatos virágdús verandán
Átilla merre van Zoli – kérdi
elbújt nem találom tanító bácsi
barátfüle* prézliágyon fülel
jöhettek enni – szólít Veronka néni
mi meg fülelünk veszettül
a búvóból hunyó lett azóta
egymásra már aligha lelünk

* lekváros derelye

(2018 nyarán)

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.