2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

Nőknek is gyártanak már focicipőt

Már nem igaz az a feltevés, miszerint gyerekcipőben járnak a női labdarúgók, hiszen többévnyi kísérletezést és fejlesztést követően immár a szebbik nem focisai számára is kifejlesztették a focicsukát. A fejlesztési munka a Kilimandzsáró tetején kezdődött.

Hosszú tervezés után az idén végre megjelent a piacon az első, külön nőknek gyártott futballcipő. Igaz, az ügy elindításához kellett néhány Guinness-rekord is. Ahogyan az Ida Sports hivatalos oldalán olvasható, minden egy hegy tetején folytatott beszélgetéssel kezdődött.

Három éve a Laura Youngson által vezetett Equal Playing Field nevezetű szervezet Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy miután 32 női focis megmászta a Kilimandzsárót (5895 méter a tengerszinttől számítva), ereszkedéskor megálltak 5714 méteren és egy sík területen meccset játszottak: ekkora magasságban ugyanis még sohasem játszottak mérkőzést. A találkozó után a világ különböző tájairól érkező hölgyek elmondták Youngsonnak, hogy női labdarúgócipők híján kisebb férfi- vagy gyermeklábbeliket hordanak minden mérkőzésen. „A nők mindennap láthatatlan hegyeket másznak meg. Mi egy látható hegyre másztunk, hogy rávilágítsunk a sportban tapasztalható igazságtalanságokra. A labdarúgás rajongójaként nevetséges volt hallani, hogy a nők mennyire csekély fizetést kapnak, ráadásul férfiaknak való ifjúsági cipőket viselnek a mérkőzések alatt. Magánemberként azon gondolkoztam, miként tudnék segíteni nekik” – nyilatkozta Youngson a Women’s Agenda oldalának.

Az ausztrál sportdiplomata ezután heves keresésbe kezdett, elmondása szerint a legnagyobb sportszergyártó cégek pusztán lekicsinyítik és rózsaszínre festik a férfistoplisokat. Nem sokkal később ő és társa, Ben Sandhu megalapította az Ida Sports nevű céget, a páros pedig gyógytornászokkal, podiatristákkal (láborvosokkal) és cipészekkel fogott össze, hogy együtt létrehozzák az első női futballcipőket. „Van néhány alapkülönbség a férfi- és a női lábak között. Általánosságban elmondható, hogy a nőknek keskenyebb a sarkuk, a lábujjak hossza és szélessége is eltérő, valamint különbözik a lábfej íve és hajlítási pontja. Mindezeket figyelembe vettük a cipők elkészítésénél. Ha valaki belép egy sportboltba, vagy online nézelődik, csak férfi- és gyerekfocicipőket láthat. Olyan nőkről is hallottunk, akik erős fájdalmat éreztek, amikor ezeket kellett hordaniuk – mondta Laura Youngson, aki kezdetben a saját konyhájában főzte ki az első prototípusokat. Ezeket 2018-ban Jordániába vitték, ahol újabb Guinness-rekordokat döntöttek: a Holt-tenger mellett, a világ leg­alacsonyabban fekvő pontján játszottak egy öt félidőből álló mérkőzést, ötvenhárom különböző nemzetiséggel. Az első női focicipőket ekkor érte először komolyabb terhelés.

A játékosok elégedettek voltak a termékkel, így közel két évvel később, idén piacra dobták a már kész termékeket. Néhány nagyobb márka elkezdte vizsgálni a nőspecifikus lábbeliket, azonban a gyártásba egyik sem vágott még igazán bele, noha a tavalyi női labdarúgó-világbajnokságra a Nike és az Adidas is testre szabott szettekkel kedveskedett a játékosoknak. Női futó-, kosárlabda- és krikettcipőket gyártanak már, a teniszezőknek pedig egyénileg készítik el a lábbeliket, ám bármennyire nagy az érdeklődés, csak az ausztrál Ida Sports készít jelenleg női focicipőket. „A célunk mindig is az lesz, hogy minden sportágba eljuttassunk női sportcipőket” – nyilatkozta Laura Youngson.



HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,333RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb