Nincsen új medve a nap alatt…, csak politikusaink változatlanok

28

Az Arcanum Digitális Tudománytár jóvoltából napok óta böngészem a kolozsvári Magyar Polgár napilap számait. S miközben fél füllel a medvés akciók nevetségesen tragikus híreit hallgatom, szemem megakad a lap egyik 1883-as számának „vérengző dúvad” kifejezésén. Felkelti érdeklődésem. Olvasom az egész cikket Dobránszky Péter tollából. A szerzőről nem sokat tudva, utánanézek a világhálón. Ajánlom mindenkinek: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dobránszky Péter) kolozsvári jogakadémiai tanár, a budapesti királyi József-műegyetem rendes tanára, az MTA rendes tagja, a gyergyószentmiklósi kerület országgyűlési képviselője. A többit olvassa el mindenki a megadott linken. Írása rengeteg mára vonatkozó és megszívlelendő erkölcsi, politikai és gazdasági gondolatot tartalmaz, ezért tartom fontosnak ismertetését. (Róth András Lajos)

Számadás. Budapest, február 23.
(…) Tegnap, február 22-én tárgyaltuk a képviselőházban a fegyver- és vadászati adóról szóló törvényjavaslatot, melynek (3-ik §-a megszabja a kivételeket a vadászati adó alól. Egy képviselőtársamnak markába nyomtak egy indítványt azon megbízással, hogy a 6. §. megtoldását javasolja ezen kezébe csinált ponttal. Ez a pont következőleg szól:
„Oly vidéken, a hol farkasok vagy medvék elszaporodtak, azokat a birtokos, illetve a bérlő saját területén elpusztíthatja azon esetben is, ha vadászati jeggyel ellátva nincsen. Azok, kik a vadászatról szóló törvény 19. és 21. §-ban körülirt hivatalos vadászatra meghívatnak, azokban részt vehetnek a nélkül, hogy vadászati jeggyel ellátva legyenek”.
Ezen indítvány, mint látható, törvényben különbséget tesz bérlők, birtokosok és nem bérlők, nem birtokosok közt. És még a bérlők, birtokosok is csak saját területükön lőhetik le a farkast vagy medvét, mely őket vagy állataikat megtámadja; saját területükön kívül tartoznak engedni, hogy állataikat vagy magukat a farkas vagy medve széttéphesse; különben reájuk nehezedik a törvény büntető súlya.
De azok, a kik nem bérlők vagy nem birtokosok, kiknek tehát nincsen saját területük, azok az állataikra vagy életükre támadó farkast vagy medvét le nem lőhetik, azokat a farkasok és medvék, szabad zsákmányául engedi a törvény mindenütt, a merre csak járnak-kelnek élelemkeresetük útján.
És mivel a népesség legnagyobb része olyan emberekből áll mindenütt, kik sem bérlők, sem birtokosok, kiknek nincsen saját területük és még nagyobb mértékben ily birtoktalan emberekből áll különösen a hegyek és havasok szegény népessége: ennélfogva épen a legnagyobb része a hegyi és havasi vidékek lakosságának meg van fosztva azon jogtól, hogy az egyetlen hatályos védeszközzel, puskával védelmezhesse életét és állatait a ragadozó vadaktól. A medvéknek és farkasoknak tehát ez a törvény kiváltságot ad a nem birtokos szegény nép széttépésére és felfalására, állataival együtt.
Hát az a törvényhozó fenséges hivatása, hogy törvényt alkosson, mely többre becsülje a farkast, medvét, mint az embert? Hát farkasok és medvék által nyomorgatott hegyi és havasi vidékek választó kerületeiből azért küldött bennünket törvényt alkotni a nemzet, hogy más törvényt hozzunk a birtokosok és más törvényt a nem birtokosok számára? Olyan törvényt, mely puskát ad a birtokos önvédelmére, de amely törvény kicsavarja a védelem főeszközét a nem birtokos népség kezéből ?!…
Avagy mi képviselők, a hegyi és havasi vidékek területeiből, nem hallottuk soha a nép sírását és jajgatását a felett, hogy a farkas vagy medve a szegény ember tehenét, ökrét, juhocskáját, vagy a borvizet szállító szekeresnek lovacskáját tépte széjjel és megfosztotta az istenadtát vagyonkájának sokszor főrészétől és keresetének egyetlen tényezőjétől?
És ki a nép panaszaira hallgatni érdemesnek és emberiesnek tartja, nem hallhatja-e ezen jajgatását a károsult népnek napról-napra? az évnek minden szakában úton-útfélen?
Avagy nem tudnánk-e mindannyian hegyes és havasi vidékekről küldött képviselők, hogy Háromszék-, Udvarhely-, Csíkmegyékben a ragadozó állatok által okozott kár évenként 10–15 000 Ft-ra rúg, sőt azon felül is; mert magában Gyergyóban többre becsülik e kárt a községek elöljárósága!
És ha e kár a népet vagyonában csonkítja, ugyan kérdem az állami kincstár embereit: nem gondolják-e, hogy a nép vagyonnal a kincstár is károsul, mert csökken a jövedelmi forrás?
Ugyan kérdem: az a szegény székely ember, kinek e napokban Oláhfalu kapui előtt a farkasok szét tépték ökreit, ugyan kérdem: fog-e tudni ökrei nélkül az a szegény ember annyit keresni és keresete után annyi adót fizetni, mint mikor még munkatársai megvoltak igái ökreiben?
De hát ez még csak ökör, ez még csak vagyoni kár; azonban felér-e a világ minden medvéjének és farkasának az élete egyetlenegy embernek az életével?! Pedig ez a mindennél drágább kincs is veszedelemben forog és áldozatul esik sokszor. Egyszer Bélbor medvéi osztoznak az ember testén, máskor más vidék farkasai.
Bizony szeretném kiállítani a képviselőház közepére azt a szerencsétlen embert, ki egy gyergyói havason fejszével kelt marhái védelmére, mert a puskát a szegény kezéből kivette a törvény.
Hát aztán szent tulajdona természetes védelméért meg is lakolt a havasok kényurától, az irgalmat nem ismerő medvétől. Másnap a szerencsétlen embert ott találták eszméletlenül vérében a havason, irtóztató módon összemarcangolva, megnyúzva, összetörve, húsfoszlányok rongyaiban; a medve által kikarmolt szemgolyója ott csüngött emberi alakból kitépett arcán. Ezt az embert szeretném odaállítani azon törvényhozók szíve és lelkiismerete elé, kik a birtokosnak hoznak oltalmazó törvényt, de a nem birtokos szegény embert kitaszítják a törvény oltalma alól.
Mikor ilyen példák állnak szemeim előtt, akkor hiába minden rémítgetés a párt „lenni nem lenni” — kérdésével: hiába ront rám nyílt ülésben a párturalom rettentő őre, hogy parlamenti leckéket adjon; nem fog rajtam az elbizakodott hatalmaskodás azon ijesztgetése sem, hogy az általam védelmezett „csőcselék” és „proletár” -népség nem fog többé képviselőjévé választani.
A mi kötelesség, az becsületes ember előtt azért kötelesség, hogy azt teljesítse. E felett nem alkuszunk.
Midőn tapasztalnom kellett, hogy a képviselőházban törvény által akarnak különbséget tenni birtokos és nem birtokos közt; midőn tartani lehetett attól, hogy törvényes oltalmat akarnak alkotni a birtokos számára, a nem birtokos embert pedig a törvény oltalmán kívül helyezik: kötelességem volt felszólalni, hogy előttem ép oly drága a nem birtokos szegény ember élete és vagyona, mint a birtokosé; kötelességem volt kérni a képviselőházat, hogy a törvény kedvezménye minden lakóra kiterjesztessék ott, a hol a szükség követeli, a kivételes oltalom általános kiterjesztését. Ez okból indítványoztam, hogy a vadászati adó alól megállapított kivételek sorába vétessék fel még a következő pont is:
A vadászati adó alól kivétetnek: f) „a szükség által követelt időre, oly vidékek lakói, hol törvényhatósági hivatalos felterjesztések szerint dúvadak (medvék, farkasok stb.) pusztítanak.”

Ez volt indítványom
Ha a hegyi és havasi vidékek kivételes helyzetére való tekintetből indítványom elfogadtatott volna: akkor más vidékekre nézve belenyugodtam volna a 12 forintos adótételbe; de indítványom elvettetvén a többség által, minden más tekinteten felül álló hazafiúi kötelességem volt a sokféle kárt és veszélyt rejtő magas adó ellen adni szavazatomat.
Ismerve hazánknak dúvadak által zaklatott hegyes vidékeit, különösen pedig azon roppant károkat, melyeket a székely havasok közt a ragadozó állatok okoznak; ismerve e vidékek közóhaját: hazafiúi meggyőződésem és kötelességem árulójává kellett volna lennem, ha a javasolt magas adót az általam indítványozott kivételes intézkedés mellőzése után megszavaztam volna.
Elismerem, hogy lehet jogosultsága a kabinetkérdés felvetésének; de e nagy parlamenti súly nem mindenféle apró-cseprő kérdés mérlegébe való, melyet kavicsmódra dobálni tanácsos volna; másrészről megszívlelendő dolog, hogy vannak a képviselőre nézve is kérdések és helyzetek, melyekben egyaránt hazafiúi és becsületbeli kötelesség a maga részéről is „kabinetkérdést” vetni fel, ha szabad e kifejezést használnom.
Ilyen helyzetben voltam épen a vadászati adó kérdésénél és cselekedtem úgy, amint cselekednem egyaránt hazafiúi és becsületbeli kötelesség volt. A fentebb már hangsúlyozott indokokon felül még a következő tekintetekre kellett súlyt helyeznem:
Közgazdasági érdek – mondják a törvényjavaslat pártolói – a vadak kímélete és tenyésztése. Jól van: tenyésszük a vadat, de ne a dúvadat; mert az igazi közgazdasági érdek épen a ragadozó vadak irtását követeli. Mert ha közgazdasági érdek a vadak tenyésztése: mennyivel fontosabb közgazdasági érdek az állattenyésztés? Minél több súlyt fektetünk azonban az állattenyésztésre, a havasi gazdaságra: annál inkább kell irtanunk a ragadozó vadakat.
Kíméljük a nyulat, őzet! Helyes. De ha a medvét és farkast a nyúl- és őzpuskázás kockázata nélkül nem lehetne kiirtani: akkor inkább pusztuljon el a medvék hegyi fészkeiből minden nyúl és őz, csak pusztuljon ki minden medve, minden farkas. Majd a ragadozó vadak kipusztítása után lehet újból nyulat, őzet behozni és tenyészteni ott is, hol a dúvad irtásának egy időre a nyúl és őz is áldozatul esnek tilalomszerű puskások fegyverei által.
Akkor aztán, ha a ragadozó vadak ki lesznek irtva és ember, állat biztonságba lesz: hozzunk drákói törvényt az orvvadászatra. De addig minden nyúlnál, őznél legyen magasabb célja a törvény oltalmának: az ember életének és vagyonának biztonsága a ragadozó vadak ellen!

Más az alföld,más a felföld!
Ahol a nyúl, meg a róka a legnagyobb vad, – annak az áldott földnek emberei tekintsenek arra a földre is, a hol vérengző dúvadakkal kell az embernek küzdeni és hozzanak ehhez képest méltányos és okos törvényt.
Én óvni kívántam a képviselőházat azon ósdi szellem tolakodása ellenében, mely birtokosok és nem birtokosok szerint csinál osztálykülönbséget a haza polgárai közt, kiknek egyenlő törvényes oltalomra van alapjuk és joguk. Van nekünk úgy is elég tenni és orvosolni valónk. Ne vágyódjunk se osztályharcra, se semmi féle divatos európai betegségekre. Hagyjuk azok divatát és kínját a nagy európai népeknek, kiknek bőséges erejük van az ilynemű birkózásokra és társadalmi sportokra is. Mi pedig maradjunk törvény szerint egyenlő polgárok és ne csináljunk osztályokat birtokosokból és nem birtokosokból! Nálunk a nemzettest minden elemének tökéletes egysége és összhangzó életműködése: – létfeltétel!
Én oltalmazni kívánom végül a hegyes vidékek lakóit és marháit a medvék és farkasok ellen, tekintet nélkül birtokosokra és nem birtokosokra. Ezért adtam be indítványt. De a többség elvetette. Törekednem kellett tehát, hogy legalább minél olcsóbb áron védelmezhesse magát és vagyonát a ragadozó vadak által fenyegetett ember. Ez okból szavaztam a törvényjavaslat 12 forintos nagy adótétele ellen. Midőn e képen a hegyes vidékek lakóinak védelmére keltem, meggyőződésem, hogy a haza közérdeke szerint cselekedtem; mert a nemzet legkisebb részét is életében, vagyonában pusztítani engedni, nem lehet közérdek. A medvék és farkasok életét többre becsülő hazafiságot én soha nem fogom sem megérteni, sem elsajátítani. Ha vannak, kiknek becsesebb a medvék országa, hát én szívesen beérem az én embertársaimmal, kiktől a medvékhez pártolni: sem ízlésem, sem hazafiságom.
Választóimmal fenyegetőztek. Hát íme: számadásom.

Dobránszky Péter
országgyűlési képviselő

Magyar Polgár, 17. évf. (1883. február 28.) 48. szám

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek