Nincs rendjén

51

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem né­pességkutató központja által készített nagyszabású tanulmányt ismertető cikkeket olvasom a hazai sajtóban. Eszerint nem feltétlenül válnak elhagyatottá és hátrányos helyzetűvé azok a gyerekek, akiknek szüleik külföldön tartózkodnak, hogy sokszor jól működik a nagyszülői felügyelet, és hogy a szülők gyakran éppen gyermekeik jobb jövője érdekében hoznak áldozatot, és vállalnak munkát a határokon túl. Dicséretes, hogy a tanulmány készítői felemelik a hangjukat a stigmatizálás ellen, hiszen – mint mondják – a társadalmi megítélés szerint ezek a gyerekek elhagyott gyerekek. Egyetértek ezzel, hiszen az előítéletek, a stigmatizálás nem visz előbbre egy helyzet helyes megítélésében, netán egy probléma kezelésében. Akarom hinni azt is, hogy vannak családok, ahol olyan erős a „rokoni háló”, hogy a körülményekhez képest jól „rendezik” az itthon maradt gyerek(ek)et.
A tanulmány készítői azért elismerik, hogy a gyerekek életét és világlátását nagyban befolyásolja a szülők távolléte, de szerintük fontos tudatosítani minél szélesebb körben, hogy nem feltétlenül családromboló ez a társadalom jelentős szeletét – így vagy úgy – érintő állapot.
Na, ezzel már nem tudok egyetérteni. Mert nem ezt látom a mindennapokban. Ha csak egy picit is megkaparjuk a felszínt, bizony, a gyerekek zöme azt éli meg, hogy őt itt hagyták. Elhagyták a jobb kereset reményében. És nincs egyensúly a világban, mert valaki vagy valakik hiányoznak. Ha csak az egyik szülő dolgozik külföldön, már az is átrajzolja a családi viszonyokat, ha pedig mindkettő, akkor a legszeretőbb nagymama mellett is felléphet a „hiányállapot”.
Mert nincs az rendjén, ha a szülők csak látogatóba jönnek haza gyerekeikhez. Ahogyan az sem, hogy nagyszülőknek kell naponta helytállniuk egy (vagy több) növekedő gyerek mellett, mert a generációs szakadék ma már közel sem hidalható át egy legyintéssel. Nem hiszek abban sem, hogy skype-on, telefonon, whatsappon valós, mély kapcsolatot lehet fenntartani, érzelmi igényeket kielégíteni, úgy igazából jelen lenni egymás életében. Nem tudom nem ijesztőnek látni, hogy az országban legkevesebb 250 ezer olyan gyerek él, akinek szülei külföldön dolgoznak. És mindig könnyet csal a szemembe, ha meghallgatom a Voltaj De la capăt című dalát, amellyel 2015-ben az Eurovíziós dalfesztivál döntőjéig jutott el a hazai együttes…

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.