Nincs bejelentett aszálykár Hargita megyében

Az utolsó pillanatban segített az eső

39

Megújultak a kalászosok a napokban érkezett csapadéktól, így a korábban számított 25-35 százalékos mértékről 20 százalék alá csökkent a búzavetésekben a tavaszi szárazság miatti terméskiesés. A határok szemmel látható javulása nyomán végül azok a termelők sem nyújtottak be kárjelentést, akik komolyan fontolgatták.

Búzát permetező gazda. Javította a terméskilátásokat az eső                                                Fotó: Domján Levente

Bár tervezték, végül nem nyújtottak be kárjelentést a tavaszi aszályveszteségeik miatt Hargita megyéből a gabonatermelők, az utolsó pillanatban érkezett csapadék ugyanis – ha nem is teljes mértékben – sokat javított a veszettnek hitt helyzeten és ezzel együtt az idei terméskilátásokon – mondta tegnap lapunknak Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Megjegyezte: a tavaszi hónapokat kísérő csapadékhiány miatt már a megyei mezőgazdasági kárfelmérő bizottságot is létrehozták, a munkájukra viszont szerencsére nem lett szükség.
– Nagyon közel álltunk, a búza alsó levelei is sárgulóban voltak. A megyei bizottság meg is alakult, de a legutolsó pillanatban – mintha az Isten rendelte volna – megjött az eső. A csapadék nagyon sokat segített, erről az alcsíki határszemlén is meggyőződhettünk. Korábban úgy nézett ki, hogy az aszálykárok nyomán a kalászosokban várható terméskiesés 25–35 százalék között lesz. Én is attól tartottam, hogy a szárazság fokozódik. Viszont a négyzetméterenként lehullott 20 liternyi eső sokat javított a helyzeten, a várható terméskiesés 20 százalék alatt lesz, ami már inkább termésingadozásnak számít. Emiatt jelenleg kárbejelentést nem nyújtott be senki. Ha újabb csapadék érkezik, akkor valószínű, hogy kárbejelentést sem tesznek le a gazdák – fejtette ki lapunknak Török Jenő. A mezőgazdasági szakember ettől függetlenül még óvatosságra int, rámutatva, a napokban érkezett csapadék csak a várható veszteségek enyhítésére volt elegendő, így az előttünk álló – magasabb hőmérsékleti értékekkel járó – két hónapban még bármilyen irányba változhatnak aratásig az átlagos terméshozamok.
– A pityókával nincs probléma, a gumóból táplálkozó növény fejlődését még nem érintette a szárazság. Most sikeresen töltögetik, kapálják, gyomirtózzák. A tavaszi munkák is jó körülmények között zajlottak, mivel a talajelőkészítési és a vetési munkálatokat nem zavarta meg semmi. Jobb lett volna, ha egy-egy 20-30 litert hozó eső megzavarja, mert akkor még szebb lenne a határ. Ha májusban még érkezne 40 liternyi csapadék, akkor gond nem lenne – zárta gondolatát Török Jenő.

Domján Levente

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.