Nicolae Bucur: Ademenirea Timpului (Az Idő csábítása)

14

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt.

1988. július 27-re virradó éjszaka, a romániai diktatúra utolsó előtti évében, tucatnyi román állampolgár a Brassó melletti vidombáki repülőtérről egy haszonmunkákat végző repülőgéppel szeretett volna Ausztriába jutni. A kísérlet nem sikerült, a pilóta édesapja, Nicolae Filimon, a csíkszeredai Hargita napilappal egyazon épületben szerkesztett és egyazon nyomdában nyomtatott Informaţia Harghitei régi motorosa viszont repült, úgy rúgták ki állásából, hogy a lába sem érte a földet. A rendszerváltás után eltelt több mint tíz esztendő és megírta bebörtönzött fiának igaz történetét. A könyvet Nicolae Bucur (1938) mutatta be Csíkszeredában, és visszaemlékező kötetében idézi ennek szövegét. De nem ez az egyetlen emlék, amely a Bucur-könyvben engem is időfaggatásra késztet. Hosszasan ír Gheorghe Afloarei (1909–1997) romántanáromról, aki miatt a középiskolában sokat álltam a sarokban: a Sadoveanu kinézésű, klasszikus pedagógiai elveket követő férfiú az első volt, aki románórán nem szólalt meg magyarul, és amikor megérkezett a katedrához, mindig kérte a „toc şi călimar”-t. Az első szót még úgy-ahogy megértettük, de a másodikat már nem, akkor ugyanis már régóta mindenki töltőtollal írt, csak neki kellett tintartó, és ráadásul kétszínű. Csak most tudtam meg, hogy kimondottan nagy Eminescu-rajongó volt, az egész országban lefényképezte a költő szobrait, több mint hetvenet talált, de halála után számos más, kiadatlan, irodalomtörténeti kéziratával is találkoztak madéfalvi lakhelyét felváltó csíkszeredai lakásán. A Pro Urbe díjas Nicolae Bucur írásai jelentős mértékben hozzájárultak Nagy Imre, Sövér Elek és más székelyföldi képzőművészek romániai megismertetéséhez. A Sapientia román nyelvet oktató, óraadó tanáraként rendszeresen elviszi diákjait képzőművészeti kiállításokra, más művészeti rendezvényekre. Mindezekkel kapcsolatban pedig sokat ír, sokat közöl, ezek a rövidebb-hosszabb tanulmányok is helyet kapnak visszaemlékezés-kötetében. Hasonlóképpen otthonos a néprajzban, magyar–román összehasonlító tanulmányaiért gyakran hívják meg konferenciákra, mint ahogyan foglalkozott a magyar irodalom románság-, illetve a román irodalom magyarságképének az összehasonlításával. Nicu – így szólítják a barátai, közöttük évtizedes teniszpartnerek, akikkel most is elmegy egy-egy párosra. Nincs kétségem, ha az élettel kerül tie-break-re, ő nyer, hiszen édesapja is túlélte a százat.


(Eurocarpatica Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002. Szerkesztő: Dan Rebreanu. Műszaki szerkesztő: Csillag István. Fedőlap: Constantin Grigoruţă)

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek