Nézzünk szembe az iskolai agresszióval!

Beszélgetés Dimén-Varga Tünde iskolapszichológussal

934

Gyakran hangzik el szülők, pedagógusok szájából, hogy egyre nehezebb a hagyományos fegyelmezési módszerekkel rendet tartani a tanintézményekben. Egy biztos: a törvény értelmében az agresszió minden formája tiltott az iskolákban, a bántalmazó légkör pedig mindenkire – gyerekre, felnőttre – is rossz hatással van. Dimén-Varga Tünde integratív gyermekterapeutát, iskolai tanácsadót az agresszió csökkentésének lehetőségeiről is kérdeztük.

– Ha kimondjuk, hogy iskolai agresszió, a legtöbb embernek elsőként és elsősorban a gyerekek közötti erőszakos jelenetek, verekedések jutnak az eszébe. Ennyit vagy ennél többet értünk a fogalom alatt?

– Nyilván ennél sokkal többről van szó. Eleve az iskolai agressziót nem szűkíthetjük le csupán a diákok közötti interakciókra. Tanár–diák között is előfordul agresszió, mindkét irányban. Továbbá, ha erőszakról beszélünk, akkor annak nem csupán a fizikai aspektusára – verekedés, lökdösődés, személyes tárgyak tönkretétele – érdemes figyelnünk, hanem a verbálisra mint a kiabálás, megalázás, lekicsinylés, csúfolódás; és a szociálisra – pletykák terjesztése, kiközösítés, valótlan információk terjesztése, megfélemlítés – egyaránt.

– Mennyire van jelen iskoláinkban az erőszak?

– Jelen van. Nincs erről aktuális, helyi felmérés, ezért adatokról nem tudok beszélni. Nem egyformák az iskolák e tekintetben sem, nyilván egy szakiskolában nagyobb az esélye a fizikai erőszak előfordulásának. Nemzetközi vizsgálatok szerint viszont Románia sajnos előkelő helyet foglal el iskolai agresszió tekintetében. Fontos lenne egy komoly, helyi felmérés, hiszen egészen biztosan sok eset rejtve marad. A diákok vagy szülők félnek jelezni, félnek a megtorlástól vagy azt tapasztalták, hogy úgysem változik semmi.

– Milyen formában nyilvánul meg, mi a leggyakoribb agresszív cselekedet? Az elmúlt évek során vett-e észre valamiféle változást ezen a téren?

– Úgy érzékelem, hogy a fizikai agresszió mértéke talán nem változott, ellenben a verbális, valamint a szociális erőszak erősödött mind a valós, mind pedig a virtuális térben. A gyerekek közti kommunikáció sokkal durvább, különösen azokban a helyzetekben és felületeken, ahol nincsenek jelen a felnőttek. A verekedések, falhoz szorítások, lökdösődések sem a felnőttek szeme előtt zajlanak, hanem szünetekben, félreeső helyeken, öltözőben, és persze az osztályteremben is, ha nincs jelen a pedagógus. Nagyon ritka az az osztály, ahol nincs kiközösített gyerek. Ha pedig egy ilyen gyerek az elutasítottságából fakadó frusztrációja miatt szintén agresszíven próbálja megvédeni magát, sok esetben ő lesz a hibás, tehát duplán viktimizálódik. A virtuális zaklatás vagy kirekesztés sokáig láthatatlan marad a felnőttek számára, hiszen gyakran zárt csoportokban történik. Úgy tapasztalom, hogy mostanában mindenki érzékenyebben reagál az agresszióra, gyerekek, pedagógusok, szülők egyaránt.

– A képviselőház nemrég bully­ing elleni törvénytervezetet fogadott el. Miben nyilvánul meg leggyakrabban a bullying?

– A bullying minden formája előfordul, de talán a kigúnyolás, csúfolódás, a gyűlöletbeszéd gyermeki formája a leggyakoribb: „Ócska a telefonod! Gáz a kabátod! Ciki a hajad! Idióta vagy!” Ha ismétlődő, szándékos, mindig ugyanarra a gyerekre irányul, akkor beszélünk bullyingról. A fogalom lényege a megfélemlítés, ezért a „zaklató” bármit kitalálhat róla, „áldozat” pedig mindenkiből lehet, ha a csoport hallgat vagy a zaklató mellé áll.

– Miért folyamodik egy pedagógus a verbális vagy a testi bántalmazáshoz az iskolákban? Sőt még mindig van, aki nevelő célzatú fenyítésnek nevezi a jelenséget.

– A tanári bántalmazás is összetett jelenség. Az erőszak fizikai megnyilvánulása visszaszorulóban van az utóbbi években, bár az „enyhébbnek” minősített fülhúzások, hajcsavargatások előfordulnak. A megalázás, megszégyenítés, jeggyel büntetés azonban jelen van az osztálytermekben. A pedagógusok leginkább a diákok magatartására hivatkoznak az agresszió okaként. Tehetetlennek, eszköztelennek érzik magukat és a helyzet sok esetben valóban nem egyszerű. De agresszióra nem lehet agresszió a válasz, sok diáknak csak az iskolában lenne esélye konstruktívabb konfliktuskezelési mintákat, önuralmat tapasztalnia. A tanári agresszió mögött gyakran személyes problémák, a személyiség sajátosságai, kiégés állhat, valamint igen, az a nagyon erős meggyőződés, hogy az agresszió jó módszer volt, kár, hogy már nem lehet alkalmazni.

– És milyen tényezők állnak leggyakrabban a gyerekek bántalmazó, agresszív viselkedése mögött?

– A gyerekek agresszivitása is sokrétű. Vannak gyerekek, akik éretlenebbek, érzelemszabályozásuk, önkontrolljuk fejletlen. Van, hogy a családból hozzák magukkal a mintát, velük is erőszakosak vagy elhanyagolók a szüleik. Mások mindenáron vezérek szeretnének lenni vagy figyelemre vágynak. Az iskolában megnyilvánuló agresszió mindig csak a jéghegy csúcsa, fontos megvizsgálni, hogy mi van alatta. Nem ritkán traumák, szorongás, érzelmi nélkülözés vagy éppen olyan családi háttér, ahol nincsenek szabályok, vagy pontosabban a gyermek kénye-kedve szerint alakítják azokat.

– Milyen következményei lehetnek a bántalmazó iskolai légkörnek az egyénre – tanárra, gyerekekre – nézve?

– Egyik oldalon tovább nő az agresszió szintje, a feszültség gyakran az érzékenyebb gyerekeken csapódik le. Például lehet, hogy megfélemlítéssel, büntető felmérőkkel csendet lehet tartani az órán, de a diákok továbbviszik az agressziót, ami az iskolaudvaron, egymás között csapódik le. Ha a diákok címkézést, gúnyolódást tapasztalnak a tanárok részéről, feljogosítva érzik magukat hasonló viselkedésre. A bántalmazó, megfélemlítő, feszült légkör mindenkire rossz hatással van, szorongáshoz, depresszióhoz, nem ritkán testi tünetekhez, megbetegedésekhez vezet – ez gyerekre, felnőttre egyaránt igaz.

– Van kiút ebből? Mi kell ahhoz, hogy az iskolai agresszió szintje jelentősen csökkenjen?

– Egymásra figyelés, empátia, a törődés kultúrájának elterjedése, az igazi megismerés. Ott, ahol időt szánnak a szociális-emocionális készségek fejlesztésére, ahol naponta elmondhatja a diák, hogy érzi magát, mi történt vele, ahol bátorítják és bár a magatartását nem, de őt magát elfogadják, ott jelentősen csökken az erőszak előfordulása. Betartható, átlátható szabályok kellenek. Ha pedig szabályszegés történik, annak legyen következménye. De ne megtorlás, hanem lehetőleg az okozott kár helyrehozatala.

– Nemrég egy székelyudvarhelyi iskola nulla toleranciát hirdetett meg az agresszió minden formájával szemben. Ez mit jelent az ön olvasatában?

– A nulla tolerancia benne van a tanügyi törvényben, kihangosítása azért szükséges, mert nagyon sok az elhallgatás, tagadás, félrenézés ezzel kapcsolatban. A gyermekektől elvárjuk, hogy őszinték legyenek, és ha tévedtek, tetteikért vállalják a felelősséget. Ha az iskolában kettős mércét alkalmazunk, akkor prédikálhatunk a helyes viselkedésről, mert a diákok csak legyintenek majd rá. Nemrég, egy gyermekpszichológusoknak szervezett konferencián a magyar gyermekorvosok egyik vezéregyénisége egy kutatásról számolt be, amelyben a kórházakban előforduló agresszió mértékét, előfordulását vizsgálták. Grafikonokkal mutatta be, hogy milyen nagymértékű az orvos–beteg interakcióban az agresszió. Hasonló szembenézésre lenne szükség nálunk is, a tanügyben is. Amíg ezt nem tesszük meg, addig társadalmi szinten is csak az elhárító mechanizmusainkat működtetjük, tagadunk, racionalizálunk, projektálunk, de nincs morális alapunk a diákokon számon kérni az erőszakot.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.