Nevezzük Cicerónak

61

Sokáig külföldön élt az illető. Nem száműzetésben, hanem amiatt, hogy nem bírta az átkost, a dicstelenül leköszönt fénykort. Eredeti szakmája szerint mérnök is lehetett volna, követve azt a pályát, amelyet akkortájt megannyi középiskolát végző nemzedéktársa választott, hogy csatlakozhasson a székelyek eme szellemi aranytartalékát képező társadalmi csoporthoz, amely mára igencsak elszürkült és megfogyatkozott. De nem ezt a mintát követte.
Azért nevezzük Cicerónak az illetőt, mert – mondjuk – gyermekkora óta ráragadt ez a név. Nem véletlenül – nyilván –, hiszen ékesszólásáról és találékonyságáról vált híressé, akárcsak római elődje. Kiválóan tudta megmagyarázni a bizonyítványát, ami általában nem volt annyira rossz, csak időnként megjelentek benne bizonyos hiányosságok nyomai. Tizenegyedikben Ciher tanár elvtárs, Gyuszi bácsi azt üzente a szülőknek az ellenőrző jóvoltából, a megfelelő részében, hogy ez a Ciceró fedőnevű nebuló tizenegyedik osztályos korára tökéletesen elfelejtette a cirill betűket, s ez nagy szégyen. És tovább bonyolítja a helyzetét, hiszen legyen bármennyire kitűnő angolból, matekből, fizikából, filozófiából, meg egyebekből, de ő akkor is megmutatja! Legalább az ábécét, s némi nyelvtant, egy-két verset magoljon be, tudjon felszámolni százig, s akkor maturálhat. Valahogy túltette magát ezen a helyzeten, akkor nem kellett elmenekülnie sem Athénba, sem Ródosz szigetére. A disszidálást később választotta, már egyetem után, valamikor a nyolcvanas évek vége felé.
Néhány évig nem láttuk emberünket, akár Róma az igazi Cicerót anno, de aztán felbukkant ismét az anyaváros utcáin, terein és a berkekben. Nagyjából ugyanott folytatta életét, ahol abbahagyta. Időnként szó esett német feleségről, két gyermekről is, de soha nem bukkantak fel a környezetében a feltételezett családtagok. Állítólag nem bírják a németek az itteni vizet… Kisvállalkozóként szállt partra, közelebb jött ismét az egykor elhagyott élettérhez, s ezen a kies prérin megvetette újra a lábát. Inkább az öröksége révén, semmint szerzett tőke segítségével éldegél ma itthon a bérbe adott helyiségek jövedelméből. Róma Cicerója is híresen hírhedt volt jelentős ingatlanvagyonáról, amelyet kiadott a folyamatos lakásínséggel küszködő Örök Városba áramló alsóbb népkategóriák rászorultjainak.
A mi Cicerónk minden este elindul, fehér gumikesztyűt húz, ócska reklámszatyrot vesz magához és módszeresen végigkutatja a zsebkendőnyi belváros utcáit. Tudja, hogy mások elveszítenek ezt-azt: papír zsebkendőt, csomagolópapírt, rágógumit, csikket, almacsutkát, műanyag palackot, üveget. Alig marad szemét a nyomában. Aztán az új utcai lámpák fényében ismét és újra végigjárja a hatáskörének számító területet, hisz a mai város polgárai folyton gondoskodnak a szemetelésről. – Róma sem lehetett különb! – mondogatja. – De ezek sem tudják, hogy mit cselekszenek!
Nem csendes őrült e modern Ciceró, hanem inkább ébredő lelkiismeretünk megtestesítője, akit olykor megmosolygunk. Nem szól már ékesen, csak módszeresen gyűjtögeti mindenki mocskát.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.