Népszerű gyógyszert hívtak vissza

Levették a patikák polcairól az Eurespalt

200

Újraelemzik a köhögés esetén felnőtteknek és gyermekeknek is gyakran alkalmazott Eurespal gyógyszer hatóanyagának biztonságosságát, ezen vizsgálat lezárultáig pedig visszavonta a gyártó a terméket. Helyi szakemberek szerint nincs ok ijedtségre azok körében, akik korábban kaptak ebből a termékből.

Sötéttel azok az országok, ahol a legtöbbet adtak el az Eurespalból. Önmagában is gyanús

A franciaországi gyógyszerészeti hatóság a gyártóval együttműködésben felfüggesztette a forgalmazási engedélyét a Pneumorel nevű, Romániában Eurespal néven forgalmazott gyógyszernek. A döntést azt követően hozták meg, miután az utóbbi években elvégzett tanulmányok azt mutatták, hogy a köhögés kezelésére gyermekeknek és felnőtteknek is gyakran adott gyógyszer hatóanyaga, a Fenspiridum szívritmuszavart okozhat – számolt be a Digi 24 hírtelevízió.
A Gyógyszerészeti és Orvosi Eszközök Országos Ügynöksége közölte, hogy az Eurespalt a gyártó visszavonta Romániában is, mindaddig, amíg az érintett gyógyszer biztonságosságát újraelemzik az Európai Gyógyszerészeti Ügynökségen. A hatóanyag biztonsági kockázatát a héten vizsgálják meg, az európai ügynökség erre vonatkozó közleményét azonnal közzéteszik – nyilatkozta még a román illetékes hatóság képviselője. A felnőtteknek tabletta, gyermekeknek szirup formájában forgalmazott Eurespalt a helyi patikák is levették a polcokról, amint Pál Gábor, a csíkszeredai Para-Farm gyógyszertár ügyvezetője közölte: átiratban hívták fel a figyelmüket a termék visszavonására.

Túl nagy mennyiség kellett belőle
Az Eurespal szerepel az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott, a háziorvosok által ingyenesen felírható gyógyszerek listáján. Térségünkben is gyakran alkalmazták, sokaknak van otthon megmaradva belőle. Néhány szakember azonban már korábban meghúzta a vészharangot ezen gyógyszerrel kapcsolatosan, és olyan háziorvos is van, aki nem szívesen írta fel ezt.
Dr. Kovács Emőke csíkszeredai háziorvos utóbbiak közé tartozik. Mint elmondta, felnőttnél látott komoly szívritmuszavart, amit az Eurespal okozott, gyermekeknél viszont inkább azt tapasztalta, hogy nem hatásos: húszból egy-két gyermek esetében számoltak be arról, hogy működött a gyógyszer. Ugyanakkor az adagolása is furcsa, a testsúly alapján az előírások szerint például egy 10 kilogrammos gyermeknek kétszer 10 ml-t kellene adni egy nap, ami az orvos véleménye szerint túl nagy mennyiség ahhoz, hogy egy ekkora beteg gyermek bevegye, főként, hogy valószínűleg más gyógyszereket is kap mellette.

Kevés tudományos hivatkozás
Dr. Koncsag-Szász Előd székely­udvarhelyi gyermekgyógyász szakorvos szakmai rendezvényeken korábban már óvatosságra intette kollégáit a most visszavont gyógyszer alkalmazásával kapcsolatosan.
– Gyakornok koromban különböző gyógyszerlisták átlagolásával elkészítettem a gyermekek számára leggyakrabban felírt gyógyszerek toplistáját, és az Eurespal ezen a harmadik helyre került. Meglepődve tapasztaltam, hogy más alapgyógyszerekkel szemben erről a hatóanyagról nagyon kevés volt a szakirodalmi adat. Ha valaki rákeres a világ legnagyobb orvosi adatbázisában (Pubmed) a Fenspiridum hatóanyagra, többnyire lengyel és orosz cikkeket fog találni, kis esetszámú tanulmányokat, alig fordul elő angol nyelvű, használható publikáció. A másik furcsaság az volt, hogy ezt a gyógyszert száraz és produktív köhögésre egyaránt fel lehetett írni, továbbá ez volt az egyetlen köhögésre való gyógyszer, amit újszülött kortól adni lehetett. Csak az utóbbi években javították ki az alsó korhatárt 2 évre. Ha a csecsemő vagy gyermek nem hányta ki, egyéb mellékhatása nem volt. A gyógyszerkönyvben nem lehetett megtalálni a köhögésre való gyógyszerek között, ugyanis a hörgőtágító, gyulladáscsökkentő és allergiaellenes hatást kiemelendő, R03DX03 kódot kapott az asztma gyógyszereinek fejezetében. Továbbá figyelemre méltó a terméket forgalmazó országok földrajzi eloszlása: Oroszország, Lengyelország, Franciaország (ott gyártják), Olaszország, Portugália, Bulgária, Románia és Tajvan. Mindezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a gyógyszerben több a marketing, mint a hatóanyag, évek óta senkinek nem írtam fel – közölte megkeresésünkre a gyermekgyógyász.
Kifejtette, nyilván mások is tudták, hogy nincs rendben ez a termék: a Világbank javaslatára az Egészségügyi Minisztérium 2011-ben felkérte az angol Egészségügyi Ellátás Kiválósági Nemzeti Intézetét (NICE), hogy véleményezze a romániai ártámogatott gyógyszerek listáját, a szervezet által 2012 januárjában közzétett jelentésében pedig leírták, hogy a Fenspiridum hatásossága (következésképpen költséghatékonysága) nem bizonyított. 2010-ben az államnak, vagyis az adófizetőknek 7,5 millió eurójába került ez a térítésmentesen felírható gyógyszer, ennek ellenére mind a mai napig maradt a listán – mutatott rá a szakorvos.

Vélhetően nem okoz maradandó károsodást
A gyermekgyógyász szerint a gyógyszer esetleges káros hatásaitól nem kell tartani, felesleges a pánikkeltés.
– Az Eurespal 1989-ben jelent meg Romániában, széles körű javallatok mellett ártámogatott gyógyszerként példátlan népszerűségre tett szert, így nagyon sok gyermeknek felírták, és tudomásom szerint senkinek nem lett semmi baja tőle. A gyógyszerbeadást követő hányás volt a leggyakoribb panasz, egyéb következmények nélkül. Sok olyan gyógyszert használunk, amelyről ismert, hogy nagyon ritkán hosszú QT szindrómát (a szív ingervezető rendszerének a zavara) okozhat, mégsem vonják vissza – nem tudom megítélni, hogy az Eurespal ebből a szempontból nagyobb kockázatot jelent-e a többinél. Véleményem szerint az esetek többségében sem hatása, sem mellékhatása nincs, maradandó károsodástól nem kell tartani. Ha a gyógyszer szedése alatt nem volt mellékhatása, véleményem szerint később sem lesz – fejtette ki.

Pénzügyi szemlélet és szakmaiság
Talán vannak még olyan gyógyszerek, a naponta használt, az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket meghatározó listákon is, amelyek hatékonyságát, gyógyszerként való alkalmasságát kutatási eredmények már megkérdőjelezték vagy pedig megkérdőjelezhetik. Mit tehetnek a napi gyakorlatban az orvosok akkor, ha az országban elfogadott gyógyszerlisták aktualizálása nem elég gyors, az újdonságokra nem reagál kellőképpen – tettük fel a kérdést a székelyudvarhelyi orvosnak.
– Ha gyógyszer-mellékhatással találkozunk, lehetőség van jelenteni az Országos Gyógyszerügynökségnek. Gyógyszer-hatástalanságra nincs formanyomtatvány. A gyógyszerpiac szereplői és döntéshozói a versenyszférában, illetve a közigazgatás területén tevékenykednek, az orvosok pedig nem, és ebből adódik az erőviszonyok aránytalansága, a financiális szemlélet eluralkodása az egészségügyben a szakmaiság rovására. A napi gyakorlatban azt tehetjük, amit Gandhi mondott: te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban – válaszolta dr. Koncsag-Szász Előd.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.