Nemcsak halat ehetünk a nagyhéten

387

A böjti táplálkozási szokásokról számolt be lapunknak Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) igazgatója, párhuzamot vonva a jelenlegi szokások és a lassan feledésbe merülő hagyományok között. A böjti táplálkozás nem merül ki a lazacsütésben, hiszen a magyar kultúra számos alternatívával szolgál erre az időszakra – vonta le a beszélgetés tanulságát Keresztes Bea.

Készül a nagypénteki mákos derelye Fotó: keresztes Bea

A néprajz kulturális megnyilvánulásként vizsgálja a táplálkozást. Élelmiszer-választásunk biológiai és gazdasági meghatározottságán túl, kulturálisan is megszabott, hiszen nem mindegy, hogy az ember mit tekint és fogad el élelmiszernek, mi módon dolgozza fel és mikor, hogyan fogyasztja, illetve táplálkozását hogyan szervezi, életmódjával hogyan hangolja össze – nyitotta gondolatmenetét Ferencz Angéla néprajzkutató, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) igazgatója, amikor a népi táplálkozási szokásokról kérdeztük. Hozzátette, hogy a magyar táplálkozáskultúra vizsgálata a 19. század végén indult, főleg szokásbemutatásokban, ünnepi ételsorok közlésével – például lakodalmi leírások részeként –, később a régi és ritka élelmiszerfajták, az ősi technikák leírása kapott kiemelt figyelmet.
Mint említette, a korabeli kutatások alapján elmondható, hogy az ételeknél magasabb szinten tárgyalhatók a táplálkozást kísérő szokások, rítusok és hiedelmek, de ugyanígy a folyamatokat, hatásokat, változásokat, rendszereket is vizsgálni lehet.
– A táplálkozás az étkezések szintjén kapcsolódik az élet más területeihez: munkához, életmódhoz, ünnepekhez, szokásokhoz, illemhez, hiedelmekhez vagy egyházi előírásokhoz. A böjti előírások táplálkozásban betöltött szerepe egy állandó ritmus kialakulásához vezetett. Húshagyókedden ötször kell jóllakni, jól kell élni, mert másnap hamvazószerda – vagy ahogy korábban nevezték, „böjtfőszereda” –, és régebben cibrelevest fogyasztottak ebből az alkalomból – jelentette ki Ferencz Angéla.
A szakember megjegyezte, hogy a heti böjti alkalmak megtartása számos európai régióban szokás volt, és karácsony vigíliájának ünnepi étkezéséhez is kapcsolódik a böjtös hagyomány.
Ferencz Angéla korabeli nagypénteki feljegyzésekből is ízelítőt ad: „Nagypénteken volt a lerben sült pityóka, olajos káposzta. Házi kenyeret nem volt szabad enni, kovásztalan nap volt. Reggelire mákos puliszka vagy olajban pirított kenyér fokhagymával. Ebédre édesanyám igyekezett kétfogásosat csinálni, szemes paszulyt szűzen, se tejföl, se tojás, semmi zsiradék, úgy, tárkonyosan. Aztán puliszka. Estére pedig mákos laposka vagy prézlis laska volt. Vacsorára lehetett még olajban pirított prézlit, vízzel felöntve. Emlékszem volt aszalt szilva megfőve kompótnak egy fazékban, ott volt egész nap, mindenki szedhetett. Vagy aszalt vackor leve. Emlékszem, gyermekkoromban nemigen jöttek bé, most se utánozom le. Az úgy volt, hogy nagypénteken egész nap éhes voltál.”
Ferencz Angéla megjegyezte, hogy nagypénteken leginkább laposkát és lőnyét ettek környékünkön, ezek az ételek az öntött tészták kategóriába tartoznak és előfordulnak a kora újkori szakácskönyvekben is. Sőt az első Kolozsváron nyomtatott, Misztótfalusi Kis Miklós által írt magyar nyelvű szakácskönyvben az itteni lőnye receptje lelhető fel.
– Az öntött tészták másik formája a laposka. A XVII. századi receptgyűjtemények a tésztát laskának nevezik, amelynek jelentése gyúrt, kinyújtott és megsütött, később öntött tésztalevélről kölcsönzött főzni való tészta. Vidékünkön a laposkát ma már inkább vízben főzik ki, és rétegesen tálba rakják le, mákozva, cukrozva. Aki részt vett az idei a csíkszentsimoni farsangbúcsúztatón, meg is kóstolhatta a Csatószegen mákos lütyünek, Simonban pedig mákos lőnyének nevezett böjtös ételt. Napjainkban tojást is tesznek hozzá, esetenként főtt krumplit is – fűzte hozzá Ferencz Angéla.
Azt is elmondta, hogy a levesek közül a köménymagleves, túrós pityókaleves, kendermagleves és szemespaszulyleves voltak a jellegzetes böjtös levesek.
– A régebbi korok böjti étkezése, mint ahogy a gyakorlatból és emlékezetből is kiderül, jelen van napjainkban is. Figyeljünk rá és tanuljuk meg értékelni, hiszen több évszázad tudása és ismerete van benne. Kérdezzük meg az időseket, szívesen mesélnek, és gyakoroljuk az emlékezést családon, közösségen belül, hiszen nemcsak lazacból áll a böjtölés – zárta gondolatait Ferencz Angéla.

A cikk a Hargita Népe március 29-i húsvéti mellékletében jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.