Nem okolható az erdei iskola

Pottyondi ételmérgezés

680

A laboratóriumi eredmények nem mutatták ki azt, hogy a pottyondi erdei iskola által kínált étel miatt fertőződtek meg a múlt héten kórházi ellátásra szorult gyermekek – tudtuk meg dr. Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. Az ilyen esetet megelőzhetők lennének alapos kézmosással.

Lezárták a múlt szerdai potytyondi tömeges ételmérgezés jegyzőkönyvét a megyei közegészségügyi igazgatóság munkatársai, és az ételmintákból nyert laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki olyan eredményeket, amelyek összefüggésbe hozhatók a kirándulóhellyel – közölte a Hargita Népével dr. Tar Gyöngyi, az igazgatóság vezetője. A megyei tisztifőorvos kifejtette: enyhe lefolyású tünetekkel szállították kórházba a kilenc gyermeket és egy felnőtt kísérőjüket, de egyik eset sem minősült súlyosnak.
Borbáth László, az erdei iskola vezetője lapunkkal közölte: a bukaresti Ady Endre Középiskola diákjai és kísérőik (tanárok és szülők) – összesen 49 személy – közül a kórházba szállítottak mellett többeket is érintett a fertőzés, de nem a kirándulóhely konyháját okolták érte.
– Bár nem találtunk arra utaló bizonyítékot, hogy az erdei iskola étkeztetése okozta volna az ételmérgezést, de az ilyen esetek általában közös étkezések után fordulnak elő. Alapos kézmosással megelőzhető lett volna mindez – mondta dr. Tar Gyöngyi.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek