Nem módosítanák az iskolahálózatot

Európai Uniós pályázatok kivitelezését is veszélyeztetné a változás

82

Ütemtervet hagyott jóvá a következő tanévre vonatkozó beiskolázási terv kidolgozására tegnap reggel a csíkszeredai önkormányzati testület, az erre vonatkozó határozatban pedig azt is megfogalmazták, elvben nem változtatnák a jelenlegi iskolahálózatot.

Középiskolák Taplocán. Együtt vagy külön Fotó: László F. Csaba

Beszámoltunk korábban arról, hogy a következő tanévre vonatkozó beiskolázási terv előkészítéseként, a költségek csökkentése érdekében a helyi iskolahálózatok átszervezését, a jogi személyiséggel rendelkező tanintézetek helyzetének ésszerűsítését javasolta több helyi önkormányzatnak a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. Csíkszeredában az önkormányzati testület tegnap reggel rendkívüli ülésen ismertette az álláspontját és fogadott el határozatot ez ügyben. Eszerint a városi képviselő-testület a 2019–2020-as tanévben elvben szeretné megtartani a jelenlegi iskolahálózatot, továbbá menetrendet szabott meg az említett tanévre vonatkozó beiskolázási terv kidolgozására. A tanintézetek december 11-ig kell közöljék saját tervezett osztály- és gyermeklétszámaikat, a városi önkormányzat pedig december 21-ig fogja kidolgozni saját határozattervezetét a következő tanévi beiskolázásra vonatkozóan. Erre 2019. január 11-ig várják a Hargita Megyei Tanfelügyelőség jóváhagyását, amennyiben pedig ezt megkapják, január 20-ig elfogadják a határozatot – szerepel a tegnap elfogadott ütemtervben.

Támogatástól is eleshetnek
Füleki Zoltán alpolgármester a tanácsülésen, illetve azt követően a sajtónak elmondta, az önkormányzat illetékes szakbizottságai szakértők bevonásával is megvizsgálták és elemezték a tanfelügyelőség javaslatait, továbbá egyeztettek a tanfelügyelőség képviselőivel is. Az alpolgármester kifejtette, a tanfelügyelőség két javaslatot tett, eszerint a Székely Károly és a Kós Károly, a Venczel József és a Kájoni János szakközépiskolák alkothatnának egy-egy jogi személyiségű tanintézményt vagy pedig a taplo­cai szakközépiskolákat vonnák össze. Az óvodákat is érintették a javaslatok, óvoda szakközépiskolával való összevonása is felmerült, az egyik elképzelés szerint pedig két jogi személyiségbe olvasztanák be az összes városbeli óvodai intézményt. Az így esetlegesen létrejövő, több mint nyolcszázas, illetve több mint ezerötszázas létszámú intézmény-monstrumok működése nem hozná magával az oktatás minőségének javulását, igazgatói állások szűnnének meg ugyan, csökkenne az adminisztratív személyzet, de aligazgatói állások például megmaradnának – érvelt az alpolgármester. Rámutatott ugyanakkor, tizenegy európai uniós finanszírozású, közel tízmillió euró értékű hőszigetelési, illetve felújítással is járó beruházás van folyamatban a város tanintézményei javára, ha pedig megváltozna egyes érintett iskolák, óvodák jogi személyisége, akkor fennáll a veszélye a pályázat meghiúsulásának. Már a kivitelezési tervek készülnek, jövőre hozzá kell fogni a munkálatokhoz, ha pedig egy iskolának, óvodának a jogi személyisége megszűnik, akkor az ezzel járó hosszas procedúra, a szerződésmódosítás a finanszírozást is veszélyeztetheti – mondta Füleki Zoltán. Még közölte, ha az iskolahálózatra, a beiskolázási tervre vonatkozó határozattervezetüket a tanfelügyelőség vezetőtanácsa nem hagyja jóvá, akkor Bukarestben, az oktatási tárcánál születhet döntés erről. A csíkszeredai oktatási hálózat esetleges középtávú és hosszú távú módosításáról egyébként független tanulmányt is megrendel az önkormányzat – hangzott el.

Helyi rendőrséget hoznak létre

Helyi rendőrség létrehozását kezdeményezte a csíkszeredai önkormányzati testület. A tegnap reggel erről elfogadott határozat szerint most elkezdik a helyi rendőrség megalakításának folyamatát. Füleki Zoltán alpolgármester kifejtette, a testület egyelőre erre vonatozó szándékát nyilvánítja ki a határozattal, ezt követően várják, hogy az illetékes szakhatóság megállapítsa, milyen létszámmal működhet majd egy ilyen intézmény a városban. Hozzátette, ha ezután megszületik majd a helyi rendőrség létrehozására vonatkozó határozat, akkor is hosszas lesz a folyamat még addig, amíg megjelennek az utcákon a helyi rendőrök: az intézmény létrehozása, az állomány képzése, felszerelése sok időbe telik még. A tegnapi rendkívüli tanácsülésen a testület elfogadta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház övezeti rendezési tervét is. Mint ismeretes, a megyei önkormányzat tervei szerint a kórház udvarán bővítmény és új épület is épül, továbbá a környéket is rendezik.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.