Nem megy az FK-nak

27

Elszenvedte harmadik vereségét az FK Székelyudvarhely a román teremlabdarúgó-bajnokságban. Ezúttal Kézdivásárhelyen kapituláltak Jakab Zoltán tanítványai, ahol végig az eredmény után futottak. Zsinórban második székelyföldi rangadóját veszíti el az FK, ráadásul ezúttal egy olyan csapat ellen, amelyet eddig minden alkalommal legyűrtek. Joggal volt dühös az FK trénere.

Nem várt vereségbe szaladt bele az FK Székely­udvarhely a teremlabdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Kézdivásárhelyi KSE vendégeként. Az FK így négy forduló után három vereséget, illetve egy győzelmet könyvelhetett el, és hovatovább leszakad az élmezőnytől.
A KSE a találkozó folyamán hamar kétgólos előnyre tett szert, amelyből az FK ugyan hamar lefaragott egyet Szőcs László révén, aki eltiltása után tért vissza. Ám ez csak szépségtapasznak bizonyult, hiszen a spanyolokkal felálló hazaiak hamar visszaállították a kétgólos előnyt egyben beállítva a félidő végeredményét.
A szünetet követően magasabb fokozatra kapcsolt az FK, aminek hamar meg is lett az eredménye. Szőcs László két találatával gyorsan egyenlítettek az udvarhelyiek, majd igyekeztek bevinni a megnyugtató vezető találatot is. Kapuslehozatallal is próbálkoztak, de nem ment a játék. A KSE pedig türelmesen várt, és újabb két góllal elhúztak. A hajrában Jakab Zoltán, az FK trénere újból mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de csak Szécsi Barna tudott eredményes lenni. Ennek köszönhetően az FK újabb vereséget könyvelhetett el.
A találkozó után joggal volt dühös a vendégek trénere, aki a gyenge helyzetkihasználásra, illetve a sorozatban elkövetett egyéni hibákra panaszkodott. Jakab elmondása szerint ma rendhagyó gyűlést tart a fiúknak, hogy fejben helyrerakja őket. A jelenlegi álláson viszont nem változtat: a székelyudvarhelyi futsalcsapat ilyen gyengén rég kezdte a bajnoki idényt. Javítani jövő vasárnap 18.30-tól lehet a Concordia Chiajna ellen.
Eredmény: Kézdivásárhelyi KSE – FK Székelyudvarhely 5–4 (3–1) /az FK gólszerzői: Szőcs László 3, Szécsi Barna/.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek