Nem lankad az érdeklődés

46

A hivatalos statisztikai adatok szerint az elmúlt esztendő végén országunkban 6,9 millió személynek volt hajtási jogosítványa. A tavaly közel 350 ezer személy végezte el az amatőr sofőriskolai kurzust, illetve jelentkezett első ízben a hajtási jogosítvány megszerzésére feljogosító vizsgára.

Első nekifutásra 35 százalékos volt az átmenési arányszám
Első nekifutásra 35 százalékos volt az átmenési arányszám

[dropcap]A[/dropcap] hajtási jogosítvány megszerzése feltételezi a törvény által előírt kurzus elvégzését, a vizsgázást, s mindezért fizetni is kell. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a jogosítvány megszerzésének is van egy sajátos piaca, amelynek szereplői a sofőriskolák, illetve a kurzuson részt vevő személyek. A kurzusért viszont fizetni kell, s az abból származó bevételek a pénzügyminisztérium adatai szerint a múlt esztendőben 157 millió lejt tettek ki, ami 2013-hoz viszonyítva 21 millió lejes növekedést jelentett. Tehát nem igaz az az állítás, miszerint az utóbbi esztendőben hanyatlásnak indult ez az „üzletág”, legalábbis a sofőriskolák üzleti forgalmának együttes értéke alapján. Amúgy országos viszonylatban 1200 sofőriskola szerepelt 2014-ben a nyilvántartásokban. Egy pillanatra meg kell állnunk, amikor a sofőriskolák számáról beszélünk. A már említett szám azok tevékenységét tükrözi, amelyek amatőr sofőriskolákat üzemeltetnek. Másképpen fogalmazva, a fő tevékenységi körük vezetőképzés, s amelynek a kódszáma 8553. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy a tavaly az 1200 gépkocsivezetői iskola közül csak 936 volt aktív. Ez azt jelenti, hogy több mint 200 esetében 2014-ben vagy felfüggesztették a tevékenységet, vagy pedig másabb tevékenységből származtak a bevételeik, mint a gépkocsivezetői kiképzés. Amúgy e szektorban is megmutatkozik az a jelenség, miszerint a fő tevékenységi kör másabb foglalatosságokkal egészül ki, például járműkölcsönzéssel, gépkocsijavítással, helyi személyszállítással stb. Ezt egyébként elismerik egyes gépkocsivezetői kiképzésre szakosodott cégek illetékesei is.

Iskola válogatja…
A pénzügyminisztériumtól származó adatokból az is kikövetkeztethető, hogy a szóban forgó szektort körülbelül 400 cég uralja, amelyek piaci részesülése együttesen meghaladja a 80 százalékot. Ezen belül az üzleti forgalom értéke alapján készült egy toplista is, ahol 25 olyan sofőriskola szerepelt, amelyek egyenkénti tavalyi üzleti forgalma meghaladta a félmillió lejt. Az együttesen elért üzleti forgalmuk egyébként 43,2 millió lej volt. A listavezető a szatmári Auto Reflex Kft., amelynek tavalyi üzleti forgalma 4,8 millió lejre rúgott. Nos, ez a cég is azok közé tartozik, amelyek másabb tevékenységekkel egészítik ki bevételeiket, ez esetben személyszállítással. A második helyet a bukaresti székhelyű Teo Consult Auto 2003 Kft. foglalta el, 3,7 millió lejes üzleti forgalommal. Amúgy a 25-ös toplistán 5 fővárosi cég is szerepel. Ugyanakkor tévesnek bizonyulhat az a feltételezés, miszerint a nagyvárosokban van több, illetve nagyobb sofőriskola. A már említett toplistán ugyanis 3 olyan cég is szerepel, amelyek olyan településeken fejtik ki tevékenységüket, ahol a lakosságszám a húszezret sem éri el. A „tandíj” ugyancsak iskolánként változhat, s ezért arról körülményes lenne pontos képet alkotni. Például a toplista első helyét elfoglaló szatmári cég esetében a 30 órás tanfolyam állítólag 1300 lejbe kerül.
Említettük, hogy a tavaly országos szinten mintegy 350 ezer személy jelentkezett első ízben a hajtási jogosítvány megszerzésére feljogosító vizsgára. Az első nekifutásból sikeresen vizsgázók száma 130 ezer volt, azaz az átmenési ráta 37 százalékos volt. A szórásmező viszont igen nagy. Tudni olyan sofőriskoláról, ahol az első vizsgáztatás esetében az átmenési arányszám alig 25,6 százalékos volt. A rendelkezésünkre álló adatok szerint e tekintetben a legjobb eredmény a Neamţ megyei Izvoare kis településen tevékenykedő Dialiv Serv Kft. érte el, amely esetében az első vizsga eredményességi mutatója 50,6 százalék volt. Egyébként ez a cég rajta van a 25-ös toplistán is.
Már utaltunk arra, hogy a hivatásos vezetőképzés másabb tevékenységi kört jelent, s arra is vannak szakosodott cégek. Ezek tulajdonképpen a szakmai oktatási intézménybe tartoznak, s a tevékenységi körük kódszáma (CAEN) 8532. Ezekre vonatkozóan is készült egy toplista, annak az első helyét országos viszonylatban a brassói székhelyű Casadi Kft. foglalta el, amelynek 2014-es esztendei üzleti forgalma megközelítette a 3,4 millió lejt.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek