Nem kell káosztól tartani

Parkolási útmutató a pápalátogatás idejére

1 315

A legfontosabb részleteket tisztázták, nemsokára pedig térképek is a zarándokok rendelkezésére állnak annak érdekében, hogy minél gördülékenyebb legyen Csíkszeredában a forgalom a pápalátogatás napján. Több mint 1000 autóbusznak és több mint 4500 autónak biztosítanak parkolási lehetőséget, így aki időben érkezik, annak nem kell parkolási káosztól tartania.

Fotó: kovács Hont Imre

Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán sajtótájékoztatón fejtette ki tegnap – Füleki Zoltán alpolgármesterrel együtt – a legfontosabb forgalmi és parkolási tudnivalókat a közelgő, június 1-jei pápalátogatást illetően. Mindezt polgármesteri rendelet szabályozza.

Előnyt élveznek a buszok
Az autóbusszal érkező zarándokok számára egyszerű a helyzet: minden városbejárat felől leszállóhelyeket jelöltek ki, olyan ponton, ahonnan egyórás gyalogúttal nehézségek nélkül el lehet jutni a somlyói Nyeregbe.
Az Alcsík irányából érkező autóbuszok a Brassói úton, a MOL benzinkút térségében állhatnak meg. A Felcsík, illetve a Gyimesek irányából jövő buszok az Electrica taplocai transzformátorállomásánál tehetik le utasaikat. A Székelyudvarhely irányából érkező buszos zarándokok a Hargita utcán szállhatnak le, még a vasúti felüljáró előtt.
– Az említett helyszíneken a zarándokok leszállnak a buszról, a jármű pedig továbbhalad valamely, buszoknak kijelölt parkolóhelyre. Fontos, hogy reggel 9 előtt a zarándokok leszálljanak a buszról, aki később érkezik, nem biztos, hogy kijut a Nyeregbe a misére – mondta Ráduly Róbert Kálmán.
A város területén amúgy 1130 busznak tudnak parkolóhelyet biztosítani, tíz helyszínen. Legtöbbjüknek a Brassói úton, ahol a 4 sávos műúton a két szélső sávot buszoknak tartják fenn (az autóbusz-állomástól a MIDA-ig, illetve a Lukoil és az OMW benzinkút közötti szakaszon egyaránt), illetve a Baromtér utca térségében lesz alkalmuk parkolni.

Ajánlat a személygépkocsival érkezőknek
Autóbuszok csak a kijelölt tíz helyszínen tartózkodhatnak a város területén, személygépkocsikra vonatkozóan azonban nincs kötelezettség, csak javaslat.
Az Alcsík felől érkezőknek azt javasolják, hogy a Csíkszentgyörgy felé vezető útra térjenek rá, majd a Mindszenten és Csíkszentléleken átvezető megyei úton, Fitód térségében keressenek parkolóhelyet. A Somlyó-hegy lábánál például több száz autót befogadó parkolóövezetet alakítanak ki egyik réten. A Felcsíkról és a Gyimesek irányából jövőknek Csíkpálfalvát, Csomortánt és Delne térségét javasolják.
A várost nyugati irányból megközelítőknek a Fürdő utca, Hajnal utca térsége ajánlott. A polgármesteri rendelet melléklete szerint 4650 személygépkocsi tud parkolni a 15 ajánlott övezetben.

Infópontok városszerte
Nemsokára elkészül az a részletes térkép is, amelyen egyértelműen jelzik az autók számára javasolt parkolóövezeteket, illetve a buszok számára kijelölt állomásozóhelyeket. Ezeken a térképeken – mint megtudtuk – azokat a mezei ösvényeket is jelölik, amelyeken a gyalogosok egyszerűbben eljuthatnak a Nyeregbe.
A város bejáratainál hét nagy méretű reklámtáblán is megjelenik ez a térkép, továbbá 11 információs pontnál A3-as méretben hozzájuthatnak a zarándokok. Ezen infópontoknál vizet lehet vásárolni, illetve öko-vécéket is igénybe lehet venni. Mint Füleki Zoltán alpolgármester megjegyezte: városszerte 300, a kegytemplomnál és a Nyeregben további 300 mobilvécét helyeznek ki.

Útlezárások
Május 31-től, péntek reggel 6 órától részleges forgalomzár lép érvénybe a városközpontban: tulajdonképpen csak az itt lakók, a tömegközlekedési járművek és az árufeltöltést biztosító autók közlekedhetnek a központban – természetesen a mentőautók és hatósági járművek mellett. Déli 12 órától teljes forgalomzár vonatkozik a zarándokövezetre – gyakorlatilag a teljes somlyói városrészre –, 20 órától pedig a városközponti övezetre is.
Kivételnek számítanak az ott lakók, továbbá a városvezetők külön felhívták a figyelmet arra, hogy a lefoglalt szálláshelyük felé igyekvő zarándokok gépkocsival is eljuthatnak 20 óráig a szállásukra. De csak akkor, ha felmutatják a foglalásukat, vagy pedig személyesen megjelenik a lakcímét igazolni tudó házigazda.
Péntek este 20 órától szombat 18 óráig viszont semmilyen személygépkocsi nem közlekedhet a város központi zónáiban. A városháza honlapján (www.szereda.ro) elérhető polgármesterei rendelet tételesen felsorolja azokat az utcákat, amelyeket ide sorolnak.
– Emberséges megoldásra törekedtünk, szem előtt tartottuk, hogy lehetőleg mindenki egyetlen óra alatt eljuthasson a leparkolt autójától a Nyeregbe. A zarándokok útjában azonban semmilyen autó nem állhat, valamennyi otthagyott autót elszállíttatunk. A zarándokoknak azt javasoljuk, hogy korán érkezzenek, és lehetőleg úgy tervezzenek, hogy szombaton 18 óra előtt ne induljanak haza – mondta Ráduly Róbert Kálmán. – A legkönnyebb mindig kifogásokat találni, de életünkben egyszer jön ide a Szentatya. Arra buzdítunk mindenkit, hogy jöjjenek, mert felkészültünk a fogadásukra – tette hozzá az elöljáró.
Az áthaladó forgalom amúgy a Brassói út – vasúti felüljáró – Hargita utca – Rét utca – terelőút vonalán közlekedik majd. Mialatt a pápát az érkezési helyétől a Nyeregbe, majd onnan visszaszállítják, az erdőalji letérőtől az áthaladó forgalomnak helyet adó országútszakaszokat is átmenetileg lezárják.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek