Nem iható a szejkei borvíz

Sapis vizsgálat

22

Idén januárban, márciusban és novemberben összesen öt alkalommal vizsgálták be a Sapientia – EMTE csíkszeredai laboratóriumaiban a szejkei, főút melletti borvízforrás vizét, és egyik alkalommal sem bizonyult ihatónak – derült ki az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok során.

Idén összesen öt alkalommal vettek vízmintákat a főút melletti szejkei borvízforrásból a Sapientia hallgatói, elemezve azok fogyaszthatóságát mikrobiológiai szempontból, dr. Máthé István, a Csíkszeredai Kar oktatójának vezetésével.
Januárban havas, hideg téli időszakban, márciusban hóolvadáskor, november első három hetében pedig hetente történt mintavétel. Fontos részlet, hogy míg a november 5-i mintavétel előtt hosszabb ideig nem volt számottevő csapadék a térségben, addig a november 16-i mintavételt megelőzően egy kevés eső esett. Harmadik alkalommal a próbavétel a nagy havazás és hóolvadás után történt, múlt csütörtökön – részletezte dr. Máthé István, a biomérnöki tanszék docense.
A januári és a márciusi mintavétel során is a vízmintákból kimutathatók voltak az ún. coliform-baktériumok és a fekális eredetű enterokokkuszok, amely mikrobacsoportok a hatályos törvények szerint nem lehetnek jelen ivóvizekben – közölte a docens. November első hetében a vizsgált, higiéniailag fontos baktériumcsoportok közül csak a coliform-baktériumok voltak kimutathatók, de a második héten a coliformok mellett megjelent a fekális eredetű kólibacillus. Ennek a mikrobának a csíraszáma a harmadik hétre megnőtt, ugyanakkor megjelentek a fekális enterokokkuszok is. A novemberi vizsgálatok során ez utóbbi alkalommal volt a legmagasabb a baktériumok összcsíraszáma a vízben – részletezi közleményében az oktató.
Mint kifejtette: ezek a baktériumfajok meleg vérű állatok és/vagy az ember bélcsatornájából származhatnak, tehát fekális szennyezés révén juthattak a szejkei borvízbe. Elsősorban gyomor- és bélgyulladást okozhatnak, nagyon legyengült immunrendszerű (általában krónikus betegségben szenvedő) embereknél pedig további húgyúti, légúti, sebfertőzéseket is előidézhetnek.
Bebizonyosodott tehát, hogy a főút melletti szejkei forrás vize nem iható minőségű.

Sapinformáció

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.