Nem gond a határidők betartása

Felcsík integrált fejlesztése

466

Jó ütemben halad a csíkma­darasi délutáni iskola építése, a földszint már el is készült. A Felcsík Önkormányzati Fejlesztési Társulás Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű uniós projekt utolsó két beruházása folyamatban van, Bőjte Csongor Ernő, a társulás soros elnöke és Bíró László, Csíkmadaras polgármestere egybehangzóan állították: sikerült megbízható kivitelezőt találniuk, mindkettő elkészül határidőre.

Következik a födém öntése. Hosszas vajúdás, de csak megszületik! Fotók: László F. Csaba

Mint arról korábban beszámoltunk, a Felcsík integrált fejlesztése projekt eredeti elszámolási határideje tavaly augusztus volt, és igaz ugyan, hogy már csak két beruházás volt hátra, de azokat nem tudták időben befejezni. Ezért a kistérségi társulás halasztást kért és kapott. Az új határidő az idei év vége, addig kell befejezzék a beruházásokat.
Nem aggódnak
Bőjte Csongor Ernő a Hargita Népének elmondta: a jelenlegi felállásban reális esélye van annak, hogy különösebb gond nélkül tartani tudja a határidőt a kivitelező, az időjárás is kedvez pillanatnyilag az építkezéseknek.
– Így, hogy kaptunk új határidőt, elégedettek lehetünk a projekt egészével. Ha ez nem következett volna be, fizikai lehetetlenség lett volna a beruházásokat időben befejezni. A kivitelező vállalat komoly, nem látok okot aggodalomra – nyilatkozta lapunknak Bőjte Csongor Ernő.
Kérdésünkre elmondta: az építőipari minimálbér emelése esetükben is megnehezítette a beruházások folytatását, azonban ennek ellenére jelentősebb pluszköltségeik nem voltak, ebben ugyanis a megyei önkormányzat kisegítette a kistérségi társulást. Ráadásul ígéretük van a megyétől arra vonatkozóan is, hogy segítenek még, ha emiatt további kiadásaik lennének. Kérdésünkre hozzáfűzte: a csíkmadarasi délutáni iskola (afterschool) és a csíkszentdomokosi kultúrotthon építése párhuzamosan halad.

Építenek, aszfaltoznak
Tegnapi csíkmadarasi terepszemlénken saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy a délutáni iskola földszintje már elkészült. Bíró László, a község polgármestere készségesen vezetett körbe, még a tetőre is felmehettünk, ahol látszott, hogy minden előkészületet megtett már a kivitelező ahhoz, hogy hozzálássanak a födém öntéséhez. Az elöljáró magabiztosan nyilatkozott lapunknak.
– Különösebb probléma nincs. Szerencsére megbízható a kivitelező cég, nagyon sokat jelent, hogy szakszerűen végzik a munkájukat – adott hangot elégedettségének Bíró László. Hozzáfűzte: még néhány kilométer aszfaltozás is hátravan az integrált fejlesztési projektből, de már ez is elkezdődött. Mint részletezte: kiemelt figyelmet fordítottak az esővíz-elvezető csatornák, sáncok építésére. Ahol az út szélessége lehetővé tette, oda járdát is terveztettek. Emlékeztetett: azért csúszott meg a beruházás, mert az első közbeszerzési eljárás lejárt úgy, hogy egyetlen kivitelező sem jelentkezett.
Kérdésünkre elmondta: a délutáni iskola a következő tanév kezdetéig ugyan nem készül el, de az azt követő tanévtől már „teljes gőzzel” működik majd. Az elöljáró ugyanakkor arról is beszámolt, hogy egyre több család vállal a településen harmadik, negyedik gyereket, és Csíkszeredából is egyre többen érdeklődnek, fontolgatják, hogy Csíkmadarasra költöznek. Ezért a jövőre nézve is indokolt beruházás a délutáni iskola építése. Hozzáfűzte: nemcsak uniós forrásokból aszfaltoznak a településen. A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) által finanszírozott projekt keretében aláírták a kivitelezési szerződést az összes többi utca aszfaltozására.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek