Nem adtak esélyt a csíkiak

37

Győzelmi kényszerrel lépett pályára a Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó-csapata a román bajnokság 16. játéknapján, amikor a megyei rivális, élmezőnyhöz tartozó FK Székelyudvarhelyt fogadta. A teher viszont nem jelentett gondot, és az Imperial Wet meggyőző játékkal húzta be a három pontot.

Székely rangadó telt ház előtt. A Csíkszeredai Imperial Wet győzött Fotó: László F. Csaba

Abszolút telt házat hozott a Csíkszeredai Imperial Wet – FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó román bajnoki találkozó, amelyen a hazai csapatnak kötelező módon győznie kellett, ha szeretné az alapszakasz végén az első hatban látni magát, ami egyben felsőházi rájátszást ér.
Székely rangadóhoz méltón a vendégszektor is megtelt lelkes udvarhelyi drukkerekkel, majd még a sípszó előtt a szurkolók elénekelték a székely himnuszt. A meccset a csíki csapat kezdte aktívabban, ők voltak, akik alkotni szándékoztak, de a meccs első nagy helyzete Szécsi előtt adódott, aki ugyan a labdát átemelte Ruin, de a kapufa segített. Két percre rá viszont egy szabadrúgásból Alvaró megszerezte a hazai vezetést. Paprikás volt a meccs, hiszen alig a félidő felénél mindkét csapat kigyűjtötte az öt-öt szabálytalanságot. A 10–13. percek hozták el a mérkőzés legintenzívebb szakaszát, amikor oda-vissza játék folyt. A hazaiaktól Sanchez két alkalommal is ziccert vétett, míg a túloldalon Szőcs László, illetve Szécsi Barna alakított ki nagy helyzeteket. A rohanást egy kontra zárta le, amely végén Tankó duplázta meg a hazai előnyt. A kétgólos hátrány tudatában az FK megpróbált kitámadni, helyenként ugyan zavart tudtak okozni, de egy csíki labdaszerzésnél Kanyó begyűjtötte a hatodik szabálytalanságot, és a 10 méterest Alvaro könyörtelenül bevarrta Grigoraș hálójába.
A második félidőre nem igazán tudott megújulni az FK. Jakab Zoltán pedig kapust is kellett cseréljen miután Grigoraș az öltözőben befejelt egy ablakot. Tătar Mihait pedig hamar fel is avatták. Birtalan ugyan még a kapufát találta el, Duque ziccert vétetett, de Ribeiro hatalmas gólt vágott. Kézben volt ekkor a meccs csíki szempontból. Jakab Zoltán még megpróbálkozott vészkapus taktikával is, de végül még két-két gól született mindkét oldalon, így négygólos csíki sikert hozott a rangadó.
A következő fordulóban az FK hazai pályán fogadja a Galaci Unitedet, az Imperial Wet pedig a Temesvári Informaticánál lesz vendégségbe. Ekkor eldőlhet a csíki csapat sorsa.
Eredmény: Csíkszeredai Im­pe­rial Wet – Futsal Klub Székely­udvarhely 6–2 (3–0) /gólszerzők: Alvaro (8., 17. – a másodikat kisbüntetőből), Tankó (13.), Riberio (23.), Pinto (32.), Nuninho (36.), illetve Szécsi (35.), Máté (36.).

Darvas Attila

A cikk a Hargita Népe március 12-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.