vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Nem adják fel a vendéglátósok

Libalakoma, családi ebédcsomag, heti menü, napi kiszállítás – változatos kínálattal próbálják megtartani vendégeiket a Hargita megyei vendéglők és éttermek. Néhány hely – egyelőre ideiglenesen – bezárt, van kávézó és kocsma, amely ettől a héttől kezdve tesz lakatot az ajtóra, de számos helyiség a teraszán még a napokban is kiszolgálta a betérőket. Néhány szálláshelyen bezárás esetén hasznosan töltenék el az időt: modernizálnák az épületeket és képeznék a személyzetet. 

Hargita megyében több vendéglátóipari egység a bizonytalanság helyett inkább a biztonságot választotta és bezárta kapuit a vendégek, turisták előtt. Sokan a tartalékokat élik fel, a túlélésre próbálnak fókuszálni és arra, hogy ne kelljen elbocsátaniuk az alkalmazottakat.

Kénytelenek voltak bezárni 

A hideg beálltával azonban a legtöbb vendéglátóhelynek (van köztük kávézó is) csak az elvitel lehetősége marad, illetve, ha szálláshelyeik is vannak, az ott alvó vendégek kiszolgálása. A gyer­gyó­szentmiklósi Oxygen Restro étterem csak februárban nyitotta meg a kapuit, de máris be kellett zárni. 

− Mivel betiltották a belterek használatát és a Pongrácz-tetőn már nagyon hideg van, így hiába van terasza az étteremnek, nincs ahogyan működtessük – mondta Bíró Enikő, az étterem menedzsere.

Hozzátette, hogy az étteremhez fog tartozni egy sípálya is, a munkálatok 90 százalékát már be is fejezték. Remélik, hogy jó síszezon várható, és ha az étterem megnyitását nem is engedélyezik, kisebb büfékkel igyekeznek szolgáltatásokat nyújtani.

Székelyudvarhelyen közel 120 vendéglátóipari egység van, és azok jártak a legrosszabbul a pandémia miatt, amelyeknek nincs teraszuk – mondta megkeresésünkre Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) vezetője, maga is étterem- és szállodatulajdonos.

Mint mondta, a helyzet szomorú, mert ismét nagyon beszűkült a tevékenységük, de a többség elszánt és próbál fennmaradni. Visszatekintve az elmúlt hónapokra, Nagy azt mondja, hogy a nyár vége, ősz eleje jó időszak volt a vendéglők számára, nála például szinte a tavalyi számokat „produkálta” az augusztus–szeptember. Jelenleg pedig az van, hogy aki nem akar megválni a munkatársaitól, és takaréklángon működve akarja kivárni, hogy beinduljon az „új élet”, az berendezkedett a házhoz szállításra, sőt Szé­kelyudvarhelyen külön, étteremtől független élelem-házhozszállítási szolgáltatás is működik.

– Kell ez a túléléshez, de sok az eszkimó, és kevés a fóka – mondta az UKKSZ elnök, utalva arra, hogy jelenleg jóval nagyobb e téren a kínálat, mint a kereslet, egész Hargita megyére jellemző, hogy több vendéglátóipari egység már a tartalékait éli fel és arra törekedik, hogy az alkalmazottait megtartsa.

Próbálnak optimisták maradni 

Ugyanakkor több érdekes kezdeményezés arról is tanúskodik, hogy igyekeznek optimistán viszonyulni a helyzethez a vendéglátósok. A székelyudvarhelyiek imázsfilmet készítettek a városról, amely 18 szolgáltató kínálatát villantja fel, van, aki nyereményjátékot szervez, és élénk kommunikációt folytat a közösségi oldalán a potenciális vendégekkel. A Hargita Business Center pedig ingyenes Vendéglátós Iskolát szervezett akkor, amikor egy pár napra teljesen bezáratta a megyei vészhelyzeti bizottság a vendéglátóipari egységeket (mint ismert, később helyesbítettek, hogy a teraszok mégis nyitva maradhatnak). Abból indultak ki az inkubátorháznál, hogy a járványhelyzet miatt hozott szigorítások idején a szektorban nagyon sokan nem tudnak dolgozni, és ezt az időt akár továbbképzésre is ki lehet használni. Román és angol kommunikációban mélyedhettek el a résztvevők, és egynapos barista­tanfolyam zárta a hetet.

– Lejtmenetben vagyunk, nincs mit szépíteni. De sokan vagyunk elszántak, nem adjuk fel, próbáljuk egyensúlyban tartani a dolgokat. Székelyudvarhely nem marad vendéglők nélkül – jelentette ki Nagy György.

Leginkább belföldi turisták voltak 

Többen is úgy vélekedtek, hogy a nyári szezon a jelenlegi helyzethez képest elfogadható volt, viszont leginkább belföldi turistákat kellett elszállásolniuk és kiszolgálniuk.

− Úgy tűnt nyáron, hogy minden kezd visszaállni a régi kerékvágásba, egy elfogadható szezont tudhatunk a hátunk mögött. Viszont az utóbbi időben ahogyan elterjedt a hír, hogy egyre nagyobb a fertőzöttek száma, bizonyos ijedtség volt észlelhető a vendégeken, mivel nagyon sokan elhalasztották a foglalásaikat – számolt be Molnár Ákos, a Tusnád és O3Zone Hotel menedzsere.

Hozzátette, ha esetleg ezután olyan döntés születik, hogy a hoteleknek is be kell zárniuk, akkor sem ülnek majd tétlenül: az így keletkezett „szabadidőt” az épületek modernizálására, valamint a személyzet továbbképzésére fogják fordítani. 


Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb