2021, január 16, szombat.

Nélkülöző gyerekek ünnepét tették szebbé

Közel 44 csíkszeredai és környéki család, valamint 157 gyermek karácsonyát tette szebbé a Juventutti Alapítvány, közös együttműködéssel. Az ajándékok mellett élelmiszert is adományoztak a rászorulóknak a Mit hozott az Angyal?, valamint az Ünnepi vacsora a nélkülözőknek elnevezésű projektek keretében.

November végétől egészen december 22-ig zajlottak a jótékonysági programok, az adományok pedig még az ünnepek előtt célba értek – derült ki az alapítvány közleményéből. A Mit hozott az Angyal? akciót november végén hirdette meg a Juventutti Alapítvány, ekkor kerültek fel a honlapra a lefoglalható levelek, amelyek 157 gyermek karácsonyi kívánságait tartalmazták. A levelek 36 óra leforgása alatt mind gazdára találtak. Az adományozók igyekeztek teljesíteni a gyermekek kéréseit, és december 22-ig minden csomagot leszállítottak. 

Az Ünnepi vacsora nélkülözőknek projekt a Transylvanian Fanatics szurkolói közösség kezdeményezésére indult, hozzájuk csatlakozott a Hamm.ro, így a 44 ajándékcsomagban részesülő kisgyerek élelmet is kapott.

– A Transylvanian Fanatics követői pólók megvásárlásával járulhattak hozzá az akció sikeréhez, a Hamm.ro pedig felajánlotta, hogy az alkalmazásukon keresztül leadott rendelések 1%-ával járulnak hozzá a gyűjtéshez – mondta Hasenec Timea, az alapítvány elnöke.

Hozzátette: a két partnernek köszönhetően összesen 6731 lej értékben vásároltak konzerveket, édességet, pékárut, zöldséget és gyümölcsöt, amit december 22-ig át is adtak a kedvezményezett családoknak.

Az elnök úgy vélte: a két jótékonysági akció sikere megmutatta, hogy a nem szokványos helyzetekben sem hagy alább az adakozási kedv, a segíteni akarás. Ezért a Juventutti Alapítvány minden támogatónak, adományozónak, önkéntesnek és segítőnek köszönetét fejezi ki.

– Kimerítő napok állnak mögöttünk, de érdekes módon nem érzem fáradtnak magam, talán azért, mert ez a karácsonyi akció valóban feltölt, és ez méltó módja az év lezárásának. Látni a boldog gyerekarcokat, a remegő kezeket, amint felbontanak egy-egy dobozt, leírhatatlan élmény. Adni valóban jobb, mint kapni – zárta beszámolóját Hasenec Timea.

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb