Nekem nyolc

67

Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok… Stop, Stop! Miért ugrik be automatikusan nőnap közeledtével Szécsi Pál mindenki által ismert köszöntője? Jaj, persze. Mert egy nő akkor érzi igazán elismerve magát, ha a nemzetközi, nagyon hivatalos március 8-án kap egy szál virágot. Vagy egy csokrot. De még jobb, ha ilyenkor egész éves botanikuskert-látogató bérletet kapunk, mert akkor bármelyik nap lehet a miénk.
De egyáltalán mit jelent nőnek lenni?
A női szerepek sosem voltak annyira árnyaltak, mint manapság, amikor a fiatal lányok a közösségi média torz hatására azt képzelik, hogy egy jól elkapott pillanatkép a boldogság záloga, és az igaz szerelem mindig lájkol, de sosem köszön. Az újdonsült anyukák pedig egy kézzel tisztába tesznek, mosnak és takarítanak, a másikkal szakdolgozatot adnak le, fitneszrecepteket alkotnak, és szenvedélyesen megvetik a hitvesi ágyat, miközben posztolnak még egy utolsót az Apró csodánk című albumba.
Ebben a társadalomban nem tudom, mit jelent nőnek lenni, és ezt őszintén bevallom. Nem tudom, mit jelent, amikor egy nem kívánt terhességtől egyszerre lehet valaki könnyűvérű és felnőtt, érett asszony; amikor egy bók lehet zaklatás vagy sekélyes megjegyzés; amikor szépnek kell lenni smink nélkül, de azért a ráncok tűnjenek már el valahogy. Nem tudom, mit jelent március 8-a, ha a nőiség azt az elvárás-zuhatagot jelenti, ami vagy túl forró, vagy túl hideg, de sohasem kellemesen langyos fürdő.
De legalább van egy napunk. Egy nap, ami mögött ezer történet húzódik kusza fonálként, valami egészen posztmodern képet alkotva, amelyet még mi sem tudunk kibogozni. Csak álldogálunk a rólunk szóló tárlaton, vállat vonogatva, mert idegennek érezzük a figyelmet, amelyet sem elfogadni, sem elutasítani nem tudunk igazán. Csak az eszme marad. Egy virág és egy gesztus eszméje, amely magában hordozza a megértés és elfogadás illúzióját.
De az igazság az, hogy nekem nyolc a március, de az április 25. is, mert nem az a szál harangvirág a lényeg, nem az elképzelt egyenlőség a fontos, hanem a tegnapi sártól lepucolt cipő, amivel nem tapodtak be a konyhába, amikor felmostál, az a hülye vicc, amit többé nem ismételtek meg, mert látták, hogy nem tetszett, és az az ölelés, amit akkor kaptál, amikor hazaértél.
Én nem tudom, mit jelent nőnek lenni, ha egyetlen napba kell belezsúfoljak mindent. Ezért kérlek, csak akkor menjünk botanikus kertbe nők napján, ha te is virágrajongó vagy, egyébként jobban örülnék egy óriáspizzának extraketchuppal.

Keresztes Bea

A cikk a Hargita Népe március 8-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.