2020, december 4, péntek.
custom_html_banner1

Hirdetés

Nehéz a birkózók helyzete

Fizikai felkészülést lehet tartani, viszont magát a birkózást nem lehet gyakorolni a koronavírus-járvány miatti megszorítások következtében – ezzel a problémával küzd a korondi Lőrincz Márton Sportegyesület is. Ennek ellenére nemrégiben országos bajnoki címet szerzett egyik volt tanítványuk a junior kategóriában, aki így példaképpé vált a többi kisdiák számára. Ma már ő is besegít a legkisebbek edzésein. 

Rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány a küzdősportokra is. Nehéz helyzetben vannak mind a versenyzők, mind pedig az edzők is. Az elmúlt nyolc hónap küzdelmes volt a birkózók számára is, persze nem a szó szoros értelmében. – A specifikus edzések elmaradtak, hiszen ezek megtartását nem teszik lehetővé a járványügyi előírások, nem lehet test-test elleni küzdelem, helyette csupán erőnléti edzéseket tartanak, valamint rugalmassági, hajlékonysági képességeket fejlesztettek és közösségben tartják a diákjaikat – mondta Ambrus Sándor, a korondi Lőrincz Márton Sportegyesület elnöke. Hozzátette, az edzéseket nem egy összefüggő birkózószőnyegen tartják, hanem mindenki külön-külön, a maga kis két négyzetméteres területén végzi a gyakorlatokat, egymástól megfelelő fizikai távolságot tartva. – Próbálunk mindent megtenni annak érdekében, nehogy fertőző gócponttá váljon az edzőterem, ez pedig nehéz, körülményes és embert próbáló feladat – tette hozzá az edző.

Jók a körülmények

A korondi Lőrincz Márton Sportegyesület jelenleg minden olyan felszereléssel rendelkezik, amely biztosítja a legjobb körülményeket a diákjai számára a versenyekre való felkészülésükben. Ilyen szempontból tehermentesítik a szülőket. Rendelkezik az egyesület birkózószőnyeggel, eredményjelző táblákkal, egyéni felszerelésekkel, edzőteremmel, így minden adott számukra, hogy jó eredményeket érjenek el a sportolóik. Az egyesület elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozik, egy-két leigazolt versenyzőjük van, de a birkózóik zömét a székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubhoz igazolják át, ahonnan a Fások SK-hoz kerülnek. Ambrus Sándor szerint egyre népszerűbb a sportág a lányok körében is, akik testi adottságaiknak megfelelően kőkeményen tudnak küzdeni és a férfiakhoz hasonló jó eredményekkel büszkélkedhetnek. Átlagosan 15 gyerekkel zajlanak az edzések az 5–12 éves korosztályú diákoknak. 

Van országos bajnokuk

A megszorító intézkedések miatt a versenyek nagyon komoly és szigorú feltételek mellett zajlanak. A részvétel egyik alapvető feltétele a 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszt felmutatása, nemcsak a versenyzőknek, hanem a kísérőknek, edzőknek egyaránt. Nemrégiben Bákóban tartották az országos junior korosztályú birkózók számára az egyéni és csapatversenyt, ahová a korondi neveltetésű, jelenleg a Székelyudvarhelyi ISK-Fások SK sportolóját, Veres Tivadart nevezték be, akit ma már román országos bajnokként ünnepelnek az U20-as korosztály 74 kg-os súlykategóriában. Tivadar utolsó éves a kadét (U18) korosztályban, és nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy egy nagyobb korcsoportban állhatott fel a dobogó felső fokára. Ambrus Sándor elmondta, a nagy csatát Tivadarnak egyedül kellett megvívnia, ami további nehezítés volt számára, hiszen a versenyző ilyenkor nemcsak magáért, hanem csapatáért, közösségéért, társaiért is küzd, és normális körülmények között bátorítást is kap a háttérből, Tivadarnak viszont egyedül kellett helytállnia. 


Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb