csütörtök, november 26, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Néhány nappal elhalasztották a teherforgalmi út felújítását

Tegnap kellett volna elkezdődnie Gyergyószentmiklóson a teherforgalmi út felújításának, ezt azonban néhány nappal elhalasztották. A forgalomelterelés kérdésében újabb egyeztetések szükségesek.

Egyelőre nem kezdődött el a munka Fotó: Lázár Hajnal

Atervek szerint tegnap kezdődött volna el a teherforgalmat kiszolgáló utcák felújítása Gyergyószentmiklóson, azonban a munkakezdést elhalasztották. A Dózsa György utca az elsőként érintett, innen a forgalmat a Békény és Új utcák irányában terelték volna, a kamionosforgalmat pedig a Gyergyótekerőpatak–Gyergyóújfalu–Gyergyószárhegy útvonalra. Békény utcai lakosok fejezték ki nemtetszésüket emiatt, úgy vélik, utcájuk nem megfelelő arra, hogy nagyobb forgalom haladjon ott, házaikat féltik, s találkozót kértek Nagy Zoltán polgármestertől. Az ügy kapcsán a városháza sajtóosztálya közölte, további egyeztetésekre lesz szükség a forgalomelterelés kapcsán a forgalmi rendőrséggel, valamint a lakossággal, ezért csúszik néhány napot a felújítás elkezdése.
Hétfőn egyébként az önkormányzat fórumra hívta a Dózsa György utca lakóit, hogy a munkálatokról tájékoztassák az érintetteket. A tervek szerint a szennyvízhálózat cseréje történik meg elsőként, majd az útalap építése, s időjárásfüggő, hogy ezekből mit tudnak idén elvégezni.
Mint arról már beszámoltunk, 1,18 kilométeres útszakaszt újítanak fel kormánytámogatással, a beruházás értéke meghaladja a 4 millió lejt.

Lázár Hajnal

Kapcsolódó cikkek:

14,234RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb