Negyvenkilenc

187

Február a köd és a farsangi mulatságok mellett mást is tartogat a téltől megcsömörölt székelyeknek. Ez a hónap a szerelmesek kedveltje is egyben, hiszen ma emlékezünk meg Szent Bálint ünnepéről. Az ehhez a naphoz kapcsolódó szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint püspök – aki az epilepsziások és a lelki betegek védőszentje is egyben – a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban.
Számos legenda övezi az angolszász országokban Valentin-napként elterjedt, ajándékozási hullámmá alakult ünnepet. Nem véletlen hát az sem, hogy országszerte épp ebben a hónapban szervezik meg a Házasság Hete programsorozatot is, amely a párkapcsolatok valódi értékére helyezi a hangsúlyt.
Nem csoda. A szívecskés csokoládék és rózsaillatú parfümök gyakran elfeledtetik azt, hogy miért is él együtt két ember. Habár a felszínes romantikázás nem oldja meg a problémákat, és helyettesíteni sem tudja a valódi kommunikációt, önmagunk becsapására tökéletesen alkalmas. Sokan úgy gondolják, hogy két ember kapcsolatához elég a filmekből ismert szenvedély, a többi majd jön magától. Nem kell különösebb erőfeszítést tegyünk a párunkért, hiszen ő majd kiszolgálja az igényeinket.
Nem meglepő az sem, hogy az elmúlt időszakban megnőtt a házasulási kedv, és ezzel egy időben a válások száma is megugrott. Ebben a túlromantizált társadalomban mindenki a happy endre vágyik, de csak kevesen képesek megérteni azt, hogy a házasság nem az út vége. A boldogító igennel egy jó nagy adag boldogtalanító tényező is az életünk része lehet, és ezekre fel kell készülni.
Nagyszüleim nemrég ünnepelték a negyvenkilencedik házassági évfordulójukat. Ők mesélhetnének arról, hogy a februári romantikus üzeneteken túl mit is jelent egy valódi kapcsolat. Egymás mellett élni, dolgozni, vitatkozni, szeretni, megöregedni. Még mindig tudnak nevetni egymáson és morcosan odaszólni, ha túl hangosan szól a rádió. De ott vannak egymás mellett, és nem dobták be a törölközőt, még akkor sem, amikor egyikük elfelejtett Valentin-napra csokoládét venni.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek