2021, január 17, vasárnap.

Negyvenévesen lesz a legszebb a Kós

A régi műhelyépületnél már az állványt bontják, az új sportpályára hamarosan műgyep kerül, készül a járda és leaszfaltozzák az udvart és a parkolót. Az év végére a tetőtől az alapig újjávarázsolják a jövőben 40 éves székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolát.

Kívül és belül is rendbe tették a régi műhelyépületet. Szó szerint nehéz ráismerni
Kívül és belül is rendbe tették a régi műhelyépületet. Szó szerint nehéz ráismerni

Az iskolaudvar már nem hasonlít építőtelephez, annak ellenére, hogy terepszemlénk napján még javában dolgozott a betonkeverő az intézmény bejáratánál: az épületet szegélyező „protekciós” járdát öntötték éppen. A bejárati „börtönös” vaskapu még a régi ugyan, de nemsokára modern, automatikusan működő portán lehet belépni az udvarba, és a kapusszoba melletti hepehupás parkolót is hamarosan leaszfaltozzák.

A műhely már nem a régi
Az épületeket már szinte teljesen rendbe tették, a tereprendezés van még hátra – magyarázta a tanintézményt hatodik éve vezető Végh Jenő igazgató. A bentlakás, ebédlő, iskolaépület felé vezető járdán sem kell bukdácsolni: térkővel burkolták. Az új sportpálya is elkészült, vadonatúj kerítés veszi körbe, a betonalapra már csak a műgyepet kell ráteríteni, hogy használatba vehessék a diákok.
Nem lehet ráismerni a régi, egykor fémmegmunkáló műhelyeknek helyet adó épületre sem, amelyen éppen az utolsó simításokat végezték, a külső állványt bontották és a lábazati részen dolgoztak az iskola teljes felújításával megbízott Viaduct Kft. munkásai.
A háromemeletes építmény teljesen megújult: lefestették, szigetelték, korszerű elemekre cserélték a régi ajtókat, ablakokat. A profilváltást követően gyakorlatilag használhatatlanná vált műhelyépületet nemcsak kívülről tatarozták, belül is átalakították. A földszinten dísztermet és előkészítő helyiséget, az emeleteken pedig az iskola profiljához passzoló tankonyhát, informatikalabort, a kereskedelmi osztályosoknak gyakorlótermet alakítottak ki, de raktárhelyiségeket és természetesen mellékhelyiségeket is. A díszteremben parkettáznak és a pódiumot építik. A berendezésre egyelőre nincs pénze az iskolának, így első körben csak székekkel „rendezik” be.
A bentlakásban – ahol most körülbelül 100 diák lakik – szintén alapos átalakítást végeztek. A régi nagy hálókat háromágyas szobákká alakították át, és nincs már közös vécé, zuhanyzó, minden szobának külön mellékhelyisége van.
– Itt minden új, a villanykapcsolótól a fűtőtesteken át a lépcsőháztól a tetőig – sorolta a teljes körű modernizálás részleteit nem titkolt büszkeséggel az igazgató.

Az elsőbe belebuktak, a másodikat „páholyból nézik”
Végh Jenő öröme érthető, mert az első felújítási projektbe beletörött a bicskájuk.
2007-ben egy kormányprogram keretében az iskola pályázott a modernizálásra. A szerződést megkötötték, a munkát a Viaduct Kft. el is kezdte 2008 februárjában. Az étkező és tornaterem átalakítását szeptemberig elvégezték, és tatarozták az iskolát is. De a bukaresti csapot elzárták, a felújítás leállt, az iskola hatalmas adóssággal maradt.
– 16 milliárd régi lejjel voltunk adósok a kivitelezőnek. Véletlenszerűen jött még némi állami pénz, de 2013-ban még mindig 4,5 milliárddal tartoztunk a cégnek. Pereskedtünk és vesztettünk, kénytelenek voltunk törleszteni. A polgármesteri hivatal ebből 3,5 milliárdot átvállalt, mi a maradékot saját bevételből kifizettük. Nem is hittem, hogy valaha lesz még ebből valami – mesélte az igazgató.
A történet 2014 januárjában vett kedvező fordulatot, amikor már megkezdett munkálatok folytatására írt ki pályázatot a Központi Fejlesztési Régió, és ezt az önkormányzat sikerrel megpályázta.
– A hivatal állította össze a pályázati iratcsomót, ők számolnak el a felújítási költségekkel is, mi a második fázisban csak haszonélvezők vagyunk, úgy is mondhatom, hogy páholyból nézzük az egészet – fogalmazott az igazgató.
A tanintézmény teljes körű modernizálását, beleértve az épületek külső, belső felújítását és a területrendezést is, februárban kezdte el a közbeszerzési eljáráson nyertes Viaduct. A céggel a konfliktusos előzmények ellenére kiválóan együtt tudtak működni. Az igazgató értékelte, hogy a munkálatokat közös megegyezéssel úgy ütemezték, hogy a felújítás egyáltalán nem zavarta a tanintézmény tevékenységét.
A pályázati pénzekkel (a beruházás összértéke 7 119 648,26 lej, amelyből a vissza nem térítendő támogatás értéke 2 159 290,89 lej) december végéig kell elszámolnia a hivatalnak, de az iskolában a felújításokat már azelőtt befejezik. A megújulást természetesen megünneplik, mondta Végh Jenő igazgató. Hozzátette: az igazi nagy ünnepség jövő évben, a tanintézmény fennállásának 40. évfordulóján lesz.
Az 1976-ban alakult, egykori 2-es számú Ipari Líceumban, 2002-től a Kós Károly nevét viselő szakközépiskolában jelenleg 35 tanár dolgozik, a diáklétszám 511.

Lázár Emese

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb