Negyedik lett az ISK-FSK

36

Buzău adott otthont a hétvégén az asztalitenisz országos csapatdöntőnek az ifjúsági III-as korosztályú sportolók számára. A Szé­kelyudvarhelyi ISK-FSK két csapattal vett részt a döntő tornán, az egyik gárda a negyedik helyen zárt, a másik viszont nem jutott a legjobb tizenhat közé.

Harminc alakulat részvételével rendezték meg az elmúlt hétvégén az asztalitenisz országos csapatbajnokság döntő tornáját az ifjúsági III-as korosztályban. A Buzăuban tartott tornán a Székelyudvarhelyi ISK-FSK két csapattal – hat sportolóval – vett részt, ahol a tavalyi eredmény megismétlésében reménykedtek, ám az egy évvel korábbi ezüstérem idén elmaradt, sőt a dobogóról is lecsúszott a gárda. Egyébként a tavalyi ezüstérmes csapatból csupán Pinzar Andrei maradt az ifi III-as korosztályban, a többiek egy korcsoporttal fennebb léptek, így a Karácsony Dániellel és Bándi Tamással kiegészülő ISK-FSK nagyszerű eredményként könyveli el a legjobb négy közé kerülést.
A csapatdöntő az előselejtező csoportokkal kezdődött, ahol az ISK-FSK II. Cindea Cristian, Balázs Barna és Csíki Zsolt felállítással nem tudott a tizenhatos döntőbe bejutni. A székelyudvarhelyiek 4–3-ra legyőzték Moineşti csapatát, majd vereséget szenvedtek Beszterce és a VIVA Bukarest ellen, mindkét esetben 4–2-re. Az ISK-FSK I. a legjobb tizenhat között kezdte a versenyt, az udvarhelyi gárda az első – selejtező – fordulóban magabiztos győzelmet aratott Craiova és a Konstancai Farul II. ellen, majd a csoport rangadóján 4–1-re nyertek az egyik favoritnak számító Farul I. ellen. A középdöntő csoportban a Pristavu Câmpulung II. ellen arattak értékes győzelmet az udvarhelyiek, ezzel pedig eldőlt, hogy az ISK-FSK biztosan a legjobb négy között végez, az éremszerzésért azonban még szükség lett volna egy győzelemre a hátralévő három találkozóból. A középdöntő csoport rangadóján a későbbi bajnok Buzău I. ellen elszenvedte első vereségét az ISK-FSK, majd a folytatásban hasonló arányban – 4–1-re – kaptak ki a Pristavu Câmpulung I-től.
A bronzmérkőzés remekül indult az udvarhelyiek számára, hiszen a végig jól játszó Karácsony Dániel és Pinzar Andrei győzelmeivel 2–0-ra vezetett az ISK-FSK, de a dumbraviţai gárdának sikerült megfordítani az eredményt, és 4–2-re győztek. Az ISK-FSK Székelyudvarhely így lemaradt a dobogóról.
A döntő tornát követően a két székelyudvarhelyi, Karácsony és Pinzar behívót kapott ismét a román válogatottba, a két fiatal tehetség február végén részt vesz egy egyhetes edzőtáborban a besztercei Olimpiai Központban.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.