Négy elsőség

22

A hagyományos év végi, év eleji Négysáncverseny győztese ezúttal a japán Kobajasi Rjoju lett, aki már a harmadik, Innsbruckban megrendezett versenyen bebiztosította első helyét. Ennek ellenére az utolsó bischofshofenit is behúzta.

Kobajasi Rjoju nyerte a 67. síugró Négysáncversenyt. A 22 éves japán ugró – aki előzetesen is a legnagyobb esélyesnek számított – az első három állomáson győzött, így csak ő ronthatta volna el az összetettbeli diadalát. A bischofshofeni, negyedik viadalon azonban nem elégedett meg biztonsági eredménnyel, ismét nyert, ezzel – Funaki Kazujosi 1998-as sikere óta először – 21 év elteltével avattak ismét japán győztest. A verseny történetében Kobajasi a harmadik, aki úgy zárt az élen, hogy mind a négy állomáson első lett. Előzőleg ez a német Sven Hannawaldnak sikerült a 2001–2002-es kiírásban, illetve a lengyel Kamil Stochnak az egy évvel ezelőtti Négysáncversenyen.
A japán sportoló összetettbeli első helye a pénteki harmadik viadalon, Innsbruckban dőlt el, amikor előnye 2,3 pontról 45,5-re nőtt a végül második német Markus Eisenbichlerrel szemben. Összesítésben az ugyancsak német Stephan Leyhe végzett a harmadik helyen, míg a vasárnapi erőpróbán a lengyel Dawid Kubacki lett a második, az osztrák Stefan Kraft pedig a harmadik.
A Négysáncverseny végeredménye: 1. Kobajasi 1098 pont, 2. Markus Eisenbichler (német) 1035.9, 3. Stephan Leyhe (német) 1014.1

HN-összellítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek