Ne bántsd a magyart!

Ezrek ereje Úzvölgyében

158

Mintegy 2500-an gyűltek össze tegnap délután az úzvölgyi katonatemetőben ökumenikus istentiszteletre, tiltakozásképpen a dormánfalvi városvezetés önkényes tertületfoglalása, a hősök emlékének meggyalázása ellen. Nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben a temető és a megyehatár visszarendezését követelik. A következő napokban őrt állnak a temetőben.

Valamennyi felekezet jelen volt. Az egység erejét mutattuk meg Fotó: Kovács Hont Imre

Gépkocsik százai kapaszkodtak fel tegnap az Úz forrásvidékére, majd ereszkedtek alá a megjavított, jól járható földúton a valamikori határig. Ott áll ugyanis az a honvédtemető, amelyben a Monarchiának a térségben elesett katonái nyugszanak, és akiknek jelöletlen sírjai fölé nemrégiben ortodox emlékművet és 50 betonkeresztet állított fel Dormánfalva (Dărmănești) önkormányzata.
Szombaton a Bákó megyei település polgármestere, Constantin Toma nem túl nagy átéléssel bejelentette: a május 17-re tervezett ünnepélyes avatást eljárásbeli hiányosságok miatt meghatározatlan időre elhalasztják. Ettől azonban még ugyanott vannak az odaképzelt román hősök keresztjei – a dokumentált sírok mellé tegnap huszárok álltak, kezükben az ott nyugvó katona nevével…

Közösségben az erő
Az összegyűltek közül sokan megjegyezték: nem számítottak ekkora tömegre. Csíkszentmártontól az elnéptelenedett hegyi településig libasorban haladtak az autók, és becslések szerint mintegy 2000-2500 fő gyűlt össze a honvédtemetőben az úzvölgyi helyzetet kézben tartó kezdeményező bizottság által meghirdetett ökumenikus istentiszteletre.
Római katolikus, református, unitárius és evangélikus egyházi elöljárók és papok fogalmazták meg bátorító gondolataikat. Római katolikus papok rövid szertartását követően megindító beszédet tartott Csíkszentmárton korábbi plébánosa, az úzvölgyi temetőben nyugvó nagybátyjáért is imádkozó Györgydeák Lajos.
– Akik itt nyugszanak, hű feleségről, szerető gyermekekről álmodozó fiúk voltak. Csendben várták itt a feltámadást, és most betörtek hozzájuk olyanok, akiknek semmi sem elég. Már a lelkünket is el akarják rabolni. Nem szabad meghunyászkodnunk, nekünk ezt a földet meg kell őriznünk – mondta a nyugalmazott plébános.
Német nyelven imádkozó németországi evangélikus lelkész után az elődök örökségének őrzését kérte Zelenák József evangélikus esperes, az őrhelyekre szólította határaink, hagyományaink, nyelvünk őreit Bíró Erika szörcsei református lelkész, megvilágosodást kért a szabadságot mások kezéből kicsavarni vágyók számára Kovács István unitárius lelkész. Az összejövetel legemlékezetebb momentuma az a közfelkiáltás volt, amelyet Demeter Sándor Loránd székelyderzsi unitárius lelkész kezdeményezett: a tömeg egymás kezébe fogózva, Zrínyit idézve háromszor kiáltotta el, hogy „Ne bántsd a magyart!”.
Böjte Csaba ferences szerzetes bölcs bukaresti vezetőkért imádkozott, és a tőle megszokott szemléltető megfogalmazásban azt kívánta: inkább szalonnát sütni jönnénk a völgybe, ne pedig tiltakozni!

Követelések
Kincses Kálmán székelyszent­erzsébeti református pap – Dsida Psalmus Hungaricusa részleteinek elszavalása után – felolvasta a tiltakozás nyilatkozatát. Ebben a törvénytelenségek kivizsgálását és a törvényszegők megbüntetését, a temető és a megyehatár eredeti formájába való visszarendezését – vagyis a román betonkeresztek eltávolítását és az 1968-as megyehatár helyreállítását –, a magyarsággyalázó és törtélnelemhamisító folyamat megállítását és nyilvános bocsánatkérést követelnek. Az összegyűltek aláírásukkal támogathatták a nyilatkozatot, amelyet az államfőnek, Hargita és Bákó megye prefektusának, valamint Bákó Megye Tanácsa elnökének továbbítanak.
Világi elöljárók közül Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: nem adminisztrációs hiba történt, hanem szándékosság, de ez legalább ébren tartja a közösségünket. Kijelentette: 16-án este a helyszínre vonul Spespiszentgyörgy polgármesterével, Antal Árpáddal, így a tervezett avatás reggelén már ott lesznek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megköszönte a csíkszentmártoniak munkáját, és temetőőrzésre szólította az önkormányzatokat. Ma és holnap Csíkszentmárton, szerdán Kászon község lesz jelen a helyszínen, a további napokra viszont más önkormányzatok, szervezetek jelentkezését várják. Borboly hangsúlyozta: ez az ügy csak akkor zárulhat le, ha a megyehatárt a helyére „költöztetik”.
Az összejövetel a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek