Ne a hibákon, hanem a megoldáson legyen a hangsúly

Beszélgetés Demeter Levente főtanfelügyelővel

1,407

Demeter Levente 48 éves, Szé­kelykeresztúron él. Kolozsváron szerzett egyetemi oklevelet, majd Szebenben mesterizett. Sokrétű közéleti és civil tapasztalat birtokában lett főtanfelügyelő, akinek feladata könnyűnek semmiképp nem nevezhető. Egyensúlyozni, a lehetőségekhez mérten eredményt felmutatni, élni és dolgozni a diákokért megyénk sajátos kö­rülményei között – talán így foglalható röviden össze az, amit nap mint nap tennie kell.

– Milyen tapasztalatok birtokában vállalta el a főtanfelügyelői tisztséget? Mi motiválta a döntésben?

– 2001-től vagyok a szé­kely­keresztúri Orbán Balázs Gimnázium földrajz szakos tanára. 2011-ben igazgatóhelyettese, majd 2014-ben igazgatója lettem az intézménynek. Ezenkívül számos más területen tevékenykedtem, vállaltam aktív szerepet. Így 2012-től tagja vagyok Székelykeresztúr város önkormányzatának, 2014-től pedig a „Polgári Fúvószenekar 1895” Egyesület elnöki tisztségét is betöltöm. Úgy gondolom, hogy ezekben a szerepekben, beosztásokban kifejtett tevékenységek lépésről lépésre felkészítettek, tapasztalatokkal láttak el, ahhoz, hogy felelősségteljesebb feladatokat is elvállalhassak. A döntésemben a fő motiváció az volt, hogy az oktatásban és a civil szférában szerzett tapasztalataimat a tanfelügyelőség és a megyei oktatás szolgálatába állítsam. Nagy öröm számomra, hogy ebben nagyon sok intézményvezető, oktatási szakember támogatását is élvezhettem, a végső döntést az ő biztatásukra hoztam meg.

– Nem lehet egyszerű Romániában egy többségben magyarlakta megye tanügyi vezetőjének a feladata. Milyen elvek mentén szeretné végezni a munkáját?

– Véleményem szerint az országban sehol sem hálás feladat akár egyetlen oktatási intézmény vezetőjének lenni sem, főleg az általában véve kiszámíthatatlanul és gyakran változó jogi környezetben, amely nehézkessé teszi a közép- vagy hosszú távú tervezést. Szeretnénk motiválni az intézményvezetőket, az oktatásban részt vevő összes szereplőt, hogy fontos és nélkülözhetetlen a munkájuk, bármilyen szinten is történjék az. Arra ösztönözni, hogy a mindenkori törvénykezésen túl, a legfontosabb, hogy az osztálytermekben tegyük a dolgunkat a legnagyobb hivatástudattal, mert minden oktatási helyzetben leginkább tőlünk függ, hogy a ránk bízott gyerekekből, diákokból mit hozunk ki, s a feladatunk, hivatásunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk mindenkiből, hogy a pedagógusok által hozzáadott érték, tudás a legnagyobb legyen. A mindenkori oktatás legfontosabb szereplői a gyerekek, diákok, így a tanfelügyelőség legfontosabb feladata, hogy az anyagi és törvényes lehetőségekhez képest a legjobb körülményeket biztosítsuk az oktatás számára, biztassuk a pedagógusokat a folyamatos továbbképzésre, hogy magabiztosan tudják megállni helyüket a nagymértékben változó világban.

– Az ön értelmezésében mi a tanfelügyelőség szerepe a megye oktatási életében? Korábbi tapasztalataira is visszagondolva, mit kéne másképp csinálni? Ön például elégedett volt a tanfelügyelőség munkájával, kommunikációjával?

– Meglátásom szerint a megye életében a legfontosabb szerepet az oktatási intézmények játsszák, minden oktatásban részt vevő pedagógus és a munkájukat segítő didaktikai és nem didaktikai személy révén. A tanfelügyelőség törvény által megszabott szerepe az irányításon és ellenőrzésen túl a különböző megyei vagy országos szintű vizsgák megszervezése, vagy a szervezés koordinálása, itt elsősorban a diákok és a pedagógusok számára szervezett vizsgákra gondolok. Fontos ugyanakkor az oktatásban részt vevő szereplők számára az iránymutatás, adott esetben a segítségnyújtás. A tanfelügyelőség munkájával igazgatóként többnyire elégedett voltam, amivel pedig adott esetben elégedetlenséget éreztem, az többnyire nem az intézmény hatásköre. Véleményem szerint a tanfelügyelőség az elmúlt években igyekezett az iskolák és pedagógusok segítségére lenni. Feladata ellátása közben mindig arra törekszik, hogy ne a hibákon, hanem a megoldási lehetőségeken legyen a hangsúly. Ezt a gondolkodásmódot szeretném tovább vinni, szeretném, hogy lehetőségeink szerint minél közelebb legyünk az intézményvezetőkhöz, pedagógusokhoz. A tanfelügyelőség kommunikációja eddig is és ezután is sokrétű lesz, magába foglalja a hagyományos és a modern kommunikációs formákat, a személyes találkozásokat, valamint az internet és modern technika nyújtotta lehetőségeket is.

– Milyen nehézségekbe ütközött főtanfelügyelőként az elmúlt hetekben? Melyek a megye sajátos tanügyi problémái, amelyek megoldásra várnak? Milyen kihívásokat rejt az új tanév?

– Az elmúlt időszak számos kihívással helyezett szembe. Így gondot jelentett a beiskolázási tervek körüli problémák megoldása, a személyzeti problémák kezelése és lehetőség szerinti megoldása. A megye tanügyi problémáinak több oka is van. Itt van a földrajzi sajátosságokból származó felaprózottság, gondolok itt a nagyon sok kis létszámú településre, a számos faluval rendelkező községekre, a kisvárosokra, amit tovább tarkít az etnikai változatosság. A megyében sok helyen találkozunk a többség-kisebbség helyzetével. Ez sok esetben alacsony létszámú vagy létszám alatti osztályokat eredményez, és ez kihat a kisegítő pedagógiai és az ún. nem didaktikus személyzet létszámproblémáira is. Bukarestben nem igazán értik, hogy miért van ilyen sok alacsony létszámú osztály, hogy az egy diákra jutó személyzet száma miért ilyen nagy, vagy hogy miért nem férünk bele a fejkvóta alapú költségvetésbe. Az elmúlt évtized létszámleépítéseinek is ez volt az oka. Meglátásunk szerint rosszul van kiszámolva a fejkvóta alapú finanszírozás. Ezért az iskolák túlnyomó többsége nem fér bele a diáklétszám alapján kiszámolt költségvetésbe, és ez számos probléma okozója. Az új tanév a felsorolt problémákkal indul, elsősorban személyzeti és finanszírozási gondokkal, ezeket fokozzák az olyan, adott esetben széles körű szakmai konzultációt nélkülöző intézkedések, sok esetben azonnali hatállyal érvénybe lépő intézkedések, melyek kiszámíthatatlanná teszik a tervezést, nemcsak az iskolák szintjén, hanem a tanfelügyelőségek szintjén is.

– Itt van például az új miniszteri rendelet, miszerint a következő tanévben nem indíthat középiskolai osztályt az az iskola, ahol senkinek sem sikerült az érettségije. Hogyan vélekedik Ön erről?

– Már régóta vannak olyan elképzelések, melyek valamilyen formán azt szeretnék elérni, hogy középiskolába azok a diákok menjenek, akik előreláthatóan képesek lesznek azt elvégezni, és sikeresen érettségizni. A most érvénybe léptetett intézkedés legnagyobb problémája meglátásom szerint, hogy pont az előbb említett széles körű szakmai konzultációt nélkülözi, nincs hatástanulmány arra nézve, hogy mi lesz a következménye egyrészt a diákok számára, másrészt a pedagógusok számára, és nem utolsósorban az érintett iskolák számára. Mi lesz például azokon a településeken, ahol emiatt nem indulhatnak osztályok, vagy ahol nincs alternatívája a nem induló osztályoknak? Nagyon sokrétű következményekkel járhat, ha ezt az intézkedést a következő tanévtől tényleg érvénybe léptetik. Én látok esélyt arra, hogy a közeljövőben ez a rendelkezés felülvizsgálatra kerül.

– Többen is felhívták a figyelmet, hogy magyar osztályokat, magyar tanintézményeket veszélyeztet egy másik rendelkezés, miszerint csak az 5-ös feletti felvételi általánossal rendelkező nyolcadikos tanulók jelentkezhetnek szakközépiskolába, avagy gimnáziumba. Ön hogyan viszonyul ehhez?

– Az előbbihez hasonlóan itt is ugyanaz a probléma: egy olyan rendelkezés lépett érvénybe, mely esetében lehet, hogy nem rossz a szándék, de ezt nem előzte meg egy komoly hatástanulmány és szakmai konzultáció. Tudomásunk szerint nincs felmérve, hogy milyen következményei lesznek ennek az intézkedésnek, így komoly problémákat jelenthet a kiszámítható beiskolázás szempontjából, és lehet, emiatt a jó eredményt elért diákok is bajba kerülhetnek, amennyiben nem jönnek létre az általuk megcélzott osztályok. A törvényi rendelkezések szerint középiskolai osztály csak akkor indulhat, ha eléri a minimális 15-ös létszámot. Szakmai körök kimutatása szerint megduplázódhat azoknak a magyar tannyelvű IX. osztályoknak a száma, melyek nem érik el ezt a létszámhatárt, az intézkedés főleg a kisvárosi és községi iskolákat érintheti hátrányosan.

– Kívülről nézve a tanfelügyelőség ütközőpont a szakminisztérium és a tanintézmények elvárásai, igényei között. Ön szerint hogyan lehet megtalálni az egészséges egyensúlyt e sok erővonal között?

– Bentről nézve is ütközőpont a tanfelügyelőség a minisztérium és tanintézmények között. A minisztérium meghozza azokat a döntéseket, törvényeket, intézkedéseket, melyeket szükségesnek tart, a tanfelügyelőség pedig ezek életbe ültetéséért felel. Ugyanakkor közvetítő szerepet is vállal a tanfelügyelőség az egyes tanintézmények igényeinek, gondjainak tolmácsolása által a minisztérium illetékesei felé. Folyamatos kommunikációban vagyunk mind a minisztérium, mind a tanintézmények felé. Sajnos a fentről lefele tartó kommunikáció erősebb, és sok esetben nem a szakmai racionalitás, hanem a pénz határozza meg a kormányzati célokat. Sajnos nem úgy közelítünk az oktatási rendszer működéséhez, hogy mennyi anyagi erőforrásra van szükség a megfelelő, optimális működéshez, hanem megszabják, hogy mekkora az anyagi erőforrás, és ehhez kell alkalmazkodni. Ez sajnos alulfinanszírozott oktatást jelent.

– Hogyan, miben tudja hatékonyan segíteni a tanfelügyelőség az oktatási intézményeket?

– A tanfelügyelőség igyekszik a rendelkezésére álló lehetőségei által megoldásokat találni az intézmények mindennapi gondjaira. Ennek érdekében, amint az már elhangzott, folyamatos párbeszédben vagyunk az intézményekkel.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek