Ne a félelem ünnepe legyen!

232

Míg mi mécsessel, krizantémmal csendesen emlékezünk elhunyt szeretteinkre, Mexikóban díszes, színes ruhákban hangosan ünnepelnek halottak napján. Nem a félelemről szól az ünnep, hanem az újjászületésbe vetett hitről. Az első és legfontosabb, hogy mindenhol házi oltárt készítenek. A többszintes építmények szimbolizálják az eget, a földet, a túlvilágot. A legtöbb oltár tetejére boltívet építenek pálmalevélből vagy a cukornád leveléből, amelyre virágok, magvak, kukorica, édesség, gyertyák kerülnek (a tűz szimbólumaként), majd felkerül rá a rózsafüzér és a szentképek is. Nem maradhat el a pohár víz, amellyel a halottak csillapíthatják szomjukat. De a szépítkezéshez szükséges eszközök is az oltárra kerülnek, hogy kisminkelhessék magukat a túlvilágról érkezők. Ilyenkor elkészítik az elhunyt kedvenc ételét, italát is, amelyet a temetőbe is kivisznek. Sokan ott is éjszakáznak.
Nemrég egy meghatóan csodálatos animációs film is készült erről, Coco címmel. A kisfiú története egy mexikói községben játszódik, ahol a halottak napjára készülnek. Egy családi perpatvar után Miguel elszökik, majd meglepetésére a holtak földjén találja magát. A halottak birodalma részletgazdag és a kék-narancs színeiben gyönyörűen reprezentálja a halottak napi ünnepet. A virágokkal beterített hídon – amely összeköti az élőket a holtakkal – csak azok jöhetnek át ünnepelni, akikre még emlékeznek. Akit elfelejtenek, azok a túlvilágból is kikopnak, eltűnnek, megsemmisülnek.
Noha különbözik a kultúránk, a hagyományaink, de egyvalami közös. Mi is úgy tartjuk, hogy addig él az ember, amíg emlékeznek rá. Müller Péter azt írja: „Nincs halál. És nincsenek halottaink. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az van. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valójában szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál. Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”
Míg néhány éve még nem figyeltem arra, hogyan suhannak az évek és milyen gyorsan röppen az idő, negyvenen túl arra eszmélek, idősebb ismerőseim közül egyre kevesebben vannak közöttünk. Halottak napja közeledtével még jobban felerősödik ez a hiányérzet, s ilyenkor számba vesszük azokat, akik nemrég hagyták itt e földi létet. Nem volt még olyan év, mint ez az idei, hogy ennyi közeli ismerősöm, barátom ment volna el. Mindannyiunk életében eljön ez az idő, amikor egyre gyakrabban értesülünk egy-egy ismerős halálhíréről.
Szomorú, ám mégis felemelő és megnyugtató pillanat az emlékezés. Főként akkor, ha személyesen is kegyeletét teheti az ember, kimehet a sírhoz és meggyújthat egy szál gyertyát, virágot vihet a sírra. Megérezhet valamit abból a természetfeletti világból, amely összeköti az égieket a földön lévőkkel. Mert ezt az érzést csak ott, a sírhantnál, a magunk csendességében érezhetjük, s egy pillanatra talán elhunyt szeretteink is lejönnek hozzánk és megérintenek.
Gyerekkorom emlékezetes élményei közé tartozik a halottak napi világítás. A szertartást gyorsan kimerítettük egy-egy gyertya elégetésében, aztán irány bújócskázni. Nem féltünk elbújni egy-egy sírkő mögé a sötétben, természetes volt, hogy mi játszunk, a felnőttek pedig csendesen beszélgetnek a sírhely körül.
Jó emlékezni. Felemelő és megható érzés. Ünnep. Mert a legárvább, akinek még halottai sincsenek, írja Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című versében. Fekete István pedig ekképp elmélkedik: Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.