Naponta 600 járgány…

49

Nemrégiben írtunk az idei várható hazai autópiaci újdonságokról. Azok közt említettük a hazai gépkocsigyártás szempontjából is igen jelentősnek bizonyulható újdonságot, miszerint piacra kerül a Ford új modellje, a Craiován gyártott EcoSport. Emlékeztetnénk, hogy ennek az új modellnek az összeszerelése még az elmúlt esztendőben megkezdődött, időközben sor került annak a szakújság általi tesztelésére előbb Portugáliában, majd néhány héttel ezelőtt a hazai közutakon is, most pedig ott láthatók a márkakereskedések szalonjaiban.

Számba véve az utóbbi hónapok során a Ford Romania craiovai gépkocsigyárában az utóbbi hónapok során bekövetkezett fejleményeket, elmondható, hogy az új modell, az EcoSport gyártásba vétele, majd azt követően annak felfuttatása viszonylag jó körülmények között bontakozott ki, jobbára sikerült eleget tenni az úgynevezett ütemtervnek, s ma már zökkenőmentessen gördülnek le a tetszetős járgányok a szerelővonalakról. Időközben sikerült feloldani azt a feszültséget is, amely december elején támadt a kollektív munkaszerződés megkötése körül, s amely tekintetében a tárgyalások kínosnak és időigényesnek bizonyultak. Félhivatalos értesülések szerint a hónap elején a szerződés sorsa megoldódott, s azt két esztendőre szólóan kötötték meg úgy, ahogy azt óhajtotta a Ford Romania menedzsmentje. Részletek nem ismeretesek, de úgy tudni, hogy a decemberi átlagos nettó bérek szintjét továbbra is sikerült megőrizni, mi több, ahhoz hozzáadandó a termelői személyzeti kategóriák esetében egy 300 lejes fix összeg, valamint minden munkanapra 15 lej értékű étkezési jegy, továbbá prémiumok bizonyos ünnepek alkalmából, valamint az úgynevezett szabadságpénz.

Lesz érdeklődés!…
Nemrégiben a Ford Romania vezérigazgatója azt nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak, hogy az új modell, az EcoSport (amely a kis SUV-ok kategóriájába tartozik) iránt fokozott érdeklődés mutatkozhat, és az eladásszám tekintetében rövid időn belül akár a harmadik helyre is felkerülhet, s annak tekintetében nem csupán a magánszemélyek jelenthetnek potenciális vásárlókat, hanem a cégek és az állami intézmények is. A vezérigazgató szerint a Ford új SUV-ja az ár, a teljesítmény tekintetében mindenképpen versenyképes, ugyanakkor értéke időtálló, ami azt is jelenti, hogy használt autóként is viszonylag jobb áron lehet értékesíteni. Egyébként már a gyártásba vétel előtt a Ford Romania márkakereskedéseihez több mint 300 előjegyzés, azaz előzetes megrendelés érkezett, s a dolgok ilyenszerű alakulása várakozáson felülinek bizonyult. Az a több mint 300 előjegyzés az üzleti forgalom szempontjából 4 millió eurót jelent, illetve jelenthet. E hónap elején az EcoSport első darabjai megérkeztek a hazai bemutatószalonokba és meg is kezdődött azok leszállítása. Ezek szerint esetleg már csak napok kérdése, hogy megyénk közútjain is ott láthassuk a craiovai gyár új modelljét, az EcoSportot.
Látványosan alakult az összeszerelés üteme: napi 300 EcoSport került le a szerelőszalagról a múlt esztendő novemberében, majd az év első napjaiban 570, e hónap folyamán viszont már elérték a napi 600-at. Ez azt jelenti, hogy egy hónap viszonylatában mintegy 12 000 járgány hagyhatja majd el a gyárkaput, olyan volumen, amelyet eddigelé soha nem sikerült elérni Craiován, sem az Oltcit, sem pedig a Daewoo gyártásának az idején. Amennyiben a kereslet a jelenlegi szinten marad, akkor nem kizárt, hogy a 2018-as esztendő folyamán legalább 130 000 EcoSport gyártódik le Craiován.
A különböző országokban a piaci bemutatkozás, illetve az értékesítés megkezdése nem egy és ugyanazon időpontban következik be. Nem, mert erre vonatkozóan is kidolgoztak egy programot. Az első szakasz keretében többek között országunkban és az Egyesült Királyságban kerül bemutatásra és eladásra az EcoSport, azt követően több szakasz keretében más európai országokban, de egyes délkelet-ázsiai országokban is. A Ford Romania vezérigazgatója szerint egyébként Olaszországban számítanak a legnagyobb piaci sikerre, azt követi Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság. Amúgy szándékaik szerint az összes európai országban piacra fog kerülni az EcoSport, s amint már arra utaltunk, egyes délkelet-ázsiai országokban is. A további terveik szerint azt majd Dél-Afrikába és Szingapúrba is exportálni fogják.

Versenyben…
A Ford illetékesei szerint, amint már arra utaltunk, az EcoSport iránt növekvő érdeklődésre lehet számítani, hazai viszonylatban ezt többek között arra alapozzák, hogy például az elmúlt esztendőben a kis SUV kategóriába tartozó személygépkocsik piacbővülése 30%-os volt, az eladásszám megközelítve a 30 000-et. Hasonló tendencia mutatkozott jó néhány európai országban is. Az igaz, hogy a szóban forgó kategóriában az uralkodó pozíció a Dusteré, amelyből körülbelül 9000 talált gazdára 2017-ben. Szabó Attila vezérigazgató ebben a vonatkozásban úgy vélekedik, hogy az EcoSport számára a tulajdonképpeni versenytárs nem a Duster, mert az az ár és a minőségi színvonal tekintetében úgymond más kategóriába tartozik. Szerinte a hazai piacon, de az európai piacokon is mindenekelőtt az Opel Mokka modellel kell megküzdeniük, valamint a Volkswagen Tiguannal és a Suzuki Vitarával (ez utóbbi kettőből egyébként a tavaly országunkban több mint 2000-et értékesítettek). Amúgy e modellekhez viszonyítva az EcoSport ára is jobbára versenyképes. Jelenleg az induló listaár 15 400 euró (áfával), de a márkakereskedések kirukkoltak 13 500 eurós indulóárral is. Idetartozik az is, hogy egyelőre csak három variáns vásárolható meg az 1.0 literes, benzines, 125 vagy 145 lóerős, illetve a gázolaj üzemelésű 1.5 literes, 100 lóerős. Áprilistól piacra dobják az egyliteres, EcoBoost, 100 lóerőst, valamint a dízel üzemű 1.5 literes EcoBleu motorral felszereltet, amely 125 lóerőt fejt ki. A későbbiek során megvásárolható lesz az összkerék-meghajtású (Ford Intelligent All Wheel Drive), 125 lóerős EcoBleu 1.5 literes motorral ellátott EcoSport is. Amúgy ez utóbbinak az egyik variánsa (ST-Line, 1.5, EcoBleu, 125 LE, M6, AWD) lesz a legdrágább Craiován gyártott járgány, ára elérve a 23 650 eurót.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.