2020, december 2, szerda.
custom_html_banner1

Hirdetés

Napóleon megromlása

Kétségtelenül szép állat, akárki meglássa, apaállatok között legszebb lesz – dicsekednek vele az állatelvtársak, mert állatelvtársaknak nevezi a farm azokat az ordasokat, akik a megyétől jönnek le vérfagyasztóan csattogtatni a fogukat, a kis bikának egyszer csak neve lesz, jászolsoron Napóleonnak szólítják, van aki a Sztálin névvel próbálkozik, de gyorsan le van beszélve, Napóleon sem mutat nagy kedvet, hogy lehetne belőle akár egy Sztálin is, mindegy már, ha Napóleon, akkor legyen Napóleon, a hódító, egészen kedves állat, vakargatják, cirógatják a gondozók, ölelgetik is, noha a gyermekek mintha nem kedvelnék, csak kerülgetik, bosszantják hiába a türelmes kis bikát, aztán kezd csak élvezetes játékszer lenni, hogy tüdőszínű nyelve érdes lesz és egyre gátlástalanabb, a csordával együtt megy ki a legelőre, a tinók között vérmesen pislog, melyik legyen az, történetünk itt akár véget is érhetne, de nem ér véget abból kifolyólag, hogy egyszer csak beüt a krach, azt mondják, rendszerváltás van, ezután nem vagyunk állatok, mondják az emberek, bár akad, aki kétségbe vonja ezt: elvtársak, jó lesz kivárni, s lám, a leépülés gyászos folyamatának szemtanúja vagyok, kisvárosi állatlapnak írok beszámolót, milyen egy tsz-felszámolási folyamat, először is kivezetnek minden négy lábon álló jószágot, ki ad többet érte, nagyjából elkel minden az árverésen, végül csak Napóleon marad meg, mérlegen nettó öt mázsa negyvennel, mégis lelombozódva teljesen, már csak a kivénhedt tarka fajta emlékezik, mit művelt egykoron, nos hát mi legyen a bikával, ül össze a felszámolók tanácsa nagyon is tanácstalanul, üssük fejbe, áll elé a javaslattal valamelyik éhes, kinek ne jönne jól a bikahús, romlott már, a húsa erősen bakszagú, jelentik undorral az asszonyok, egy okosabb mondja, Napóleon élve marad, gondolni kell a jövőre, tiszta igaz, szégyenkeznek az emberek, hogy hát ők nem gondolnak a jövőre, pedig kell valakinek, a bika bömböl és nyálaz, ereszt is valamit, végül Józsi, az okos gondozó azt mondja, hazaviszem én, ha nem kell senkinek, vigyed, Józsi, nem bánjuk, mondják az emberek, szaladnom kell utánuk, nem lehet lemaradni semmiről, főleg, ha állatlapnak írunk beszámolót, Napóleont láncon vezeti el Józsiné, hátul legyezgeti Józsi lábán száradó bürök szárával, a napokban arra járok megint, csámpás az élet, savanyú, estefelé jön a csorda, mutogatják, ez az új nemzedék, vitathatatlan, girhes állomány, történik ugyanis, hogy Napóleon a rendszerváltás után megtagad minden szolgáltatást, futtatják, kínálják, de nem, teljesen szárazon fejezi be életét, még lábon megy ki a dögkertbe, nem csoda, mondja Józsi bá, ki csinálná végig ezt a világot, megromlik Napóleon ebben az időben, mondja Józsiné, a kutyák sem ássák ki, így ha meggondoljuk, bikánk akár Sztálinként is búcsúzhatna a világtól, amikor Napóleonként megy el végképpen.

Lokodi Imre

Kapcsolódó cikkek:

14,239RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb