Nagyon távol vagy már, azt hiszem

34

Úgy gondolom, túlzás nélkül, bátran kijelenthetem, hogy történelmi időket élünk. Ha csak a tavalyi, illetve az idei évre gondolunk, felidézhetjük, hogy számtalan egyedi pillanat és esemény részesei voltunk. Sokunk számára nagy öröm volt Ferenc pápa csíksomlyói látogatása vagy az azt követő több százezres résztvevővel zajlott pünkösdi búcsú. Az elmúlt időszak kiemelkedő történelmi események egyike volt a Gyulafehérvári Főegyházmegye új érsekének beiktatása is. Sajnos, mindezeknél kevésbé szebb dolgok is történtek. Szintén egy évvel korábban kövekkel dobálták, zászlórudakkal verték közösségünk tagjait. Természetesen mi, a jóhiszeműségben bízva azóta is próbálunk hidakat építeni (ahogyan a tavalyi pünkösdi búcsú szónoka is kérte), de próbálkozásainkat sokszor elsodorja az ár, vagy csak sárdobálás lesz az egészből. Aztán beütött a járvány és annak minden velejárója. Így ez is maradandó nyomot hagyott a csíksomlyói búcsúk krónikájában, és rányomta bélyegét az amúgy is ridegülő-hidegülő világunk kapcsolataira is. Valamennyien hónapokon keresztül csak a kütyüjeink segítségével tartottuk a kapcsolatot családtagjainkkal és barátainkkal. Ahogy kicsit szabadabban kezdtünk mozogni, hamar ráébredhettünk, hogy egyes barátságok felértékelődtek, mások meglazultak. A kötelező fizikai távolságtartással az idegenekkel is mogorvábbak lettünk. Minap az egyik kenyérüzletben egy „úriember” azért oktatott ki egy hölgyet, mert a várakozásra kijelölt helytől kb. 10-15 centiméterrel arrább álldogált. Nem vagyok vírusszakértő és nem is szólok a szabályok ellen, de szerintem nem azon a néhány centin múlik az egészségünk. Így hát – a regulák betartásával – tegyünk meg mindent kapcsolatainkért és mindazért, hogy barátaink, családtagjaink ne a távolból írjanak, hanem legyenek velünk mindennapi küzdelmeinkben és örömeinkben!

Biró István

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.