Nagyléptékű beruházások éve a SZJA-nál

Új jégpályát kap gyergyószentmiklós és marosvásárhely is

174

Számos új jégpálya épült – vagy épül –, továbbá jól haladnak a csíkkarcfalvi központ építkezésével is a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál. A korisuli-program által több ezer gyerek kezdett el korcsolyázni minden alközpontban, amelynek köszönhetően megduplázódott a gyerekek száma a kezdő korosztá­lyokban. Ez csak néhány statisztikai adat, de vannak kérdések is, amelyekre válaszokat kell adni.

Szaporodnak a jégpályák Székelyföldön a SZJA-nak köszönhetően, ezzel egy időben duplázódott a gyereklétszám Fotó: szja.ro

Rendhagyó éves sajtótájékoztatót tartott Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke, illetve Nagy Attila, az Akadémia igazgatója Csíkszeredában, akik tematikusan, a témákat tömbökbe szedve számoltak be az elmúlt jeges idény eseményeiről, illetve az intézmény előtt álló feladatokról.
Tánczos Barna az infrastrukturális beruházásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a futó építkezések közül a csíkkarcfalvi orvosi és metodikai központ építése a tervek szerint halad, és augusztus végére, szeptember elejére az átadásra is sor kerül. Ezen épületegyüttesek felszerelésére pedig elkezdődnek az eszközvásárlások. A csíkszeredai, illetve a sepsiszentgyörgyi sátortetős pálya mintájára épül a gyergyószentmiklósi is. Itt egy kis csúszás van az előre tervezetthez képest, de a napokban elkészül a jégfelület előkészítése, és próbaüzem lesz. Őszire a gyergyószentmiklósi sportolók és a nagyközönség előtt is megnyílik a pálya.
Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy amennyiben az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) átveszi a jelenlegi műjégpályát és elkezdi annak felújítását, akkor a SZJA által épített sátortetős pálya alkalmas lesz annak pótlására, viszont hivatalos meccsre a nagycsapat más pályát kell kinézzen magának.

A hokiélet újraindítása
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia különös figyelmet fordít azokra a településekre, ahol valaha pezsgő hokiélet zajlott, ám az évtizedek alatt megszűnt. Marosvásárhely az egyik ilyen város, ahol ismét elindulhat a jégkorongmozgalom. Év végéig felépülhet itt egy sátortetős pálya, az akadémia arra vár, hogy a megyei önkormányzat a kiválasztott telket átadja. Ugyanakkor Székelyudvarhelyen a jelenlegi nyitott pálya sátras borítást kap őszig, így ott is nyolc hónapon át lesz jég.
– Székelyföld ma az egyik legsűrűbb régió a jégpályák számát illetően, 100 km-es zónában jelen pillanatban nyolc működik – fogalmazott Tánczos, aki kitért az utolsó nagy projektre, a csíkkarcfalvi kollégiumra is. – A bentlakás épületének kivitelezése csúszik, mivel a szakminisztérium engedélye késik, ugyanis a kollégium árvízterületen épülne. Remélhetőleg a kollégák a lehető legrövidebb időn belül megtalálják a legális megoldást, és elkezdődhet annak is az építése.

Sikeres korisuli-program
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia megalakulásakor az egyik kitűzött cél az volt, hogy a gyereklétszám folyamatosan növekedjen, ezzel pedig a piramis alja minél jobban szélesedjen. Ennek érdekében a SZJA számos toborzót végzett, illetve elindította minden alközpontban a korisuli-programot.
– Minden egyes központban elindult a korisuli-program, amely során, ha heti egyszer is, de közel 5000 gyerek ismerkedik meg a jeges sportokkal. Ezzel párhuzamosan növekedett az U8-as, illetve az U10-es korosztályokban a jégkorongozni járó gyerekek száma – jegyezte meg Tánczos.
Nagy Attila igazgató konkrét számokat mondott, amelyek szerint az akadémia indulásakor elvégzett auditkor szerint a fentebb említett korosztályokban 200 gyerek jégkorongozott, míg mára ezt sikerült megduplázni.

Válasz a hiányosságokra
A SZJA-nak köszönhetően a magyar jégkorongbajnokság különböző korosztályaiban Székelyföldről U12-es, U14-es, U16-os, illetve U18-as csapatok vettek részt. A magyar bajnokságban való versenyeztetést a SZJA finanszírozta, és a szakmai értékelések alapján mindegyik csapat tisztességesen helytállt, akárcsak a SZJA által indított 2003-as alakulat is, amely az U16-os bajnokságban szerepelt, bár egy évvel kisebbek voltak a korosztálynál. Kivételt képeznek az ISK Csíkszereda U12-es, illetve U14-es csapatai, hiszen az ott jégkorongozó gyerekek még nem állnak szerződéses viszonyban az intézménnyel, és más forrásokból oldották meg a részvételt.
A jövő kérdéseire kitérve Nagy Attila elmondta, hogy várhatóan az U12-es bajnokságban két vagy három, az U14-es bajnokságban két, az U16-os pontvadászatban szintén két, míg az U18-as kiírásban egy székelyföldi csapat lesz érdekelt. Ugyanakkor szót ejtett a húsvéti időszakot követő nemzetközi tornákról is – Genf, Bilina, Mahiljov, Most –, amelyen a SZJA csapatokat indított, és az elkövetkezendőkben is részt szeretnének venni ilyen tornákon.
– Igyekeztünk olyan tornákat választani, ahol komoly ellenfelekkel mérkőzhettünk meg. A csoportos utánpótlás-csapatokkal versenyeztünk, de igyekeztünk úgy választani, hogy ne legyen nagy a szakadék, mert az senkinek sem jó. Előjöttek a hiányosságok is, amelyeken erősítenünk kell. Átszervezzük az összetartásokat, hangsúlyt kapnak az egyéni képességek, de akár specifikus táborok is lesznek. Ilyen lesz külön a hátvédeknek, külön a csatároknak, míg a kapusedzések maradnak a megszokott módozatban – mondta Nagy.
E feladathoz az edzői stábot sikerült az elmúlt két évben kialakítani. A technikai igazgató továbbra is Del Pedrick, míg a három mentoredző Antal István, Antal Előd, illetve Farkas Csaba. Változás áll be a kapus-mentoredzőknél, ahol Sam Liebkind saját kapusiskolájára fektet nagyobb hangsúlyt, ezért pótlása érdekében a Csíkszeredai Sportklub korábbi emblematikus kapusával, Stanislav Kozuchal tárgyalnak.
– Kozuch remek szakember, elismert itt Székelyföldön, és nem elhanyagolható tényező, hogy ismeri a nyelvet. Az edzőkkel kapcsolatban célunk az, hogy komoly munka legyen a pályákon. Fel kell venni a ritmust, a hozzáállást a Nyugathoz képest. Sokat kell fejlődjünk ezen a téren is. Remélhetőleg, az infrastrukturális beruházások zárásával több energia jut erre is – mondta Tánczos.
Nagy Attila a gondolatot követve hozzátette, hogy az edzők számára belső házi képzések voltak a technikai igazgató, illetve a mentoredzők jóvoltából, de két alkalommal Budapesten is részt vettek egy-egy képzésen. Ugyanakkor elhangzott, hogy a következő idénytől egy belső licencrendszer lép érvénybe a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) segítségével, amely a minőségi javulást szolgálja.
A versenyeztetéssel kapcsolatban a SZJA elkezdte az egyetemi, U23-as csapat keretének kialakítását. Folyamatosak az egyeztetések mind a szülőkkel, mind a gyermekekkel.
Zárásként a SZJA és a MJSZ között még múlt év novemberében létrejött szándéknyilatkozatról is szó esett, amely többek között korlátozná a tömeges elvándorlást Székelyföldről. Az érintettek ezúttal konkrétumokról is beszámoltak. A következő bajnoki kiírástól magyarországi csapatok U15-ig – amíg nem fejezik be a nyolcadik osztályt – nem nevezhetnek átigazolt sportolót. Az U15-ös korosztálytól kezdve pedig csapatonként egyet nevezhetnek. E szabályok alól kivételt képeznek azok a gyerekek, akik családja életvitelszerűen Magyarországra költözik.
Az éves beszámolóból kiderült, hogy a Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap támogatásával létrehozott Székelyföldi Jégkorong Akadémia alapítása óta folyamatosan fejlődik, a szakágban sportoló fiatalok száma egyre nő. Az egyetemistacsapat megalakításával pedig a szülőföldön tartható sok olyan hokista, aki eddig lehetőség hiányában elhagyta Székelyföldet.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.