Nagycsaládosok karácsonya: Együtt is hálát adunk az elmúlt év kegyelmeiért

21

Szombaton a Szent Ágoston-templomban tartják a nagycsaládosok idei karácsonyi ünnepségét. A szentmise után a Lux Aurumque kamarakórus lép fel Ványolós András vezetésével.

Öt órakor gyülekeznek a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének tagcsaládjai a Szent Ágoston-templom alagsorának hittantermében, hogy együtt készüljenek lélekben a karácsony ünnepére.
– Az esemény elsődleges célja, hogy az ünnepre készülve együtt legyünk, és együtt is hálát adjunk az elmúlt év sok kegyelméért, hangolódjunk Jézus Krisztus eljövetelére – hangsúlyozta Dánél Sándor, a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. Hozzátette: emeli a rendezvény színvonalát, hogy a szentmisén a Lux Aurumque kamarakórus lép fel Ványolós András vezetésével, a szentmise után pedig egy külön koncerttel is megörvendeztetik a jelenlévőket. Az ünneplés a családi produkciók meglepetés fellépéssel folytatódik, amelyre bármely család jelentkezhetett a meghívottak közül. Mint mondta: már arra is volt példa, hogy egy ötgyermekes család ünnepi műsort adott elő, melybe a család minden tagja bekapcsolódott: hangszeren játszottak, énekeltek, szavaltak. A későbbi agapé lehetőséget ad, hogy a családok beszélgessenek, időt töltsenek együtt.
– Az idei újdonság, hogy több családdal gazdagodott közösségünk, akikkel ez alkalommal közelebbről megismerkedhetünk, talán a legfontosabb ki­emelnünk az esemény közösség­formáló erejét – fűzte hozzá az egyesület elnöke.
Tavaly 100 személy vett részt a rendezvényen, idén 32 családnak küldött meghívót az egyesület.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek