Nagyböjt: a nagy átmenet

14

„Most van a kellő idő” (2Kor 5, 20-6,2).
Böjtfőszerda, böjtfogadószerda, a szent negyvennap kezdete. Hamvazószerda, amellyel beléptünk egy új kegyelmi időbe, a templomi szertartás egyik mozzanatáról kapta nevét. A hamu három alapvető igazságra emlékeztet: törékeny voltunkra, bűnös állapotunkra és a halálra. Egyházunk így fordul hozzánk: Emlékezzél meg ember, hogy porból vagy és porrá leszel! Ezzel egy időben mondja az üdvösség jó hírét is: Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.
Urunk negyvennapos böjtjére emlékezve, az egyház húsvét előtt készületi időt tart, negyvennapos böjtöt.
Nagyböjtünk részben hasonlítható talán az alagúthoz. Bejárata Hamvazószerdával kezdődik. Elszürkül, besötétül vagy beszűkül kicsit benne a világ. Kijárata a húsvéti misztérium. Életünknek ezt a valóságát, ezt az átmenetet a sötétből a világosságra, Szent Pál „tövishez” hasonlítja. Nem tudjuk, mi volt Pál életében ez a tövis. Ő háromszor kérte Istent, hogy vegye el azt. De Isten válasza ez volt: az erő az erőtlenségben tárulkozik fel igazán. Micsoda üzenet, mekkora kihívás, mélység! Mi is indulhatunk úgy a nagyböjtbe, hogy ránézünk a bűneink, szeretetlenségeink tövisei okozta sebeinkre. Aztán vágyódhatunk arra, hogy olyan igazi-igazi vágy ébredjen: Jézus Krisztus Urunk halála és feltámadása érintsen meg, emeljen fel erejével, bűneinket vegye el, szeretetét árassza ránk. Ez új perspektívát nyit számunkra.
Házaspár osztja meg velünk tapasztalatát: közel kilenc éve várják, de nem érkezik a megfogant élet, a gyermek. Mennyi orvosi vizsgálat, gyötrődés, mennyi bizonytalanság, csalódás… „Tövis”. Ekkor valami azt sugallja: vállalják a befogadást. Befogadnak egy roma kisfiút. Biológiailag „nem az övék”. Ahogy telnek a hónapok, egyre mélyebben megértik (nem baj, ha az Olvasó vagy bárki más ezt nem érti), mivel minden gyermek Isten ajándéka, mivel mindenki Isten teremtő akaratának gyümölcse, mivel egyéniségünket-személyiségünket Istentől kapjuk és nem szüleinktől, így ez a gyermek Isten rendeléséből talán jobban a „sajátjuk”, mintha sajátjuk volna. Van ebben valami maradandó. Van benne valami isteni. A keresztutat járták, majd megérkeztek: feltámadtak az új életre. Fény az alagút végén.
A böjt segíthet elindulni ezen az úton. A böjt jelzi: ha egyedül maradok, ha sötétben járok, ha tövist kapok testembe vagy lelkembe, ha valami hiányzik vagy fáj, ha elesek a kereszt súlya alatt: Isten áll mellettem. Ez az Egyház képe. Zarándokol a történelemben, sebeket hordoz el, viharos szél tépázza hajóját, Isten azonban él és uralkodik, megtart és vezérel, ha kérjük. A böjt tehát a legnagyobb misztérium része, amelyben életünk Istennel egyesül.
Böjtünk lehet hústól való megtartóztatás is. Vagy valami mástól: édesség, csokoládé, üdítőital, kávé, cigaretta stb. De lehet tévéböjt, internetböjt is. Kevesebb képernyő, több személyes beszélgetés, találkozás, örüljünk egymás létének, közelségének. Valaki azt mondta: szóböjtöt tart. Tudatosan figyel arra, hogy fölösleges, haszontalan, léha beszéd ne hagyja el ajkát. Minden szó a belső emberből fakadjon, amely életet, örömet, másokon való segítést és áldást szóljon.
A böjt nemcsak lemondás valamiről. Valaminek a választása: Istennel akarok lenni, közelébe kerülni, Szeretetében gyarapodni, Vele beszélgetni, Tőle tanulni, áldásaiban részesedni, akaratát cselekedni, a szeretetet élni és továbbadni. Isten szólni fog hozzád és arra ösztönöz, hogy indulj a magányos, beteg, szegény társaid támogatására, megsegítésére.
A böjt, az ima, a szeretet jótettei indítanak majd arra, hogy őszinte szívvel megtérjek, és teljes életet éljek Istenben. A nagyböjt hív a megtérésre: metanoia. A gondolkodásom megváltoztatása. A szív megtérése életem legfontosabb cselekedete. Amikor olvasom ezeket a sorokat, kérjem Istentől a kegyelmet, hogy jól felhasználjam az időt ebben a nagyböjtben. A szentírási rész első szava: Most! Ez döntésre szólít fel. Ha azonosulok a fenti gondolatokkal, dönthetek. Istent választom. „Most van a kellő idő” (2Kor 5, 20-6,2).
Végezetül pedig néhány nagyböjti gyakorlat testnek-léleknek:
1. Mindennap legalább egyszer tehetek valamit őszinte, szívből jövő szeretetből (különösen családodban, közösségedben). Kifejezem egyszerűen, hogy szeretem a körülöttem élőket. Este átgondolom, mi sikerült. Adjunk hálát, kérjünk bocsánatot, s így örömteli lélekkel zárjuk a napot.
2. Elhatározhatom, hogy a szent 40 nap során gyakran fegyelmezem, „megtagadod magad” valamiben: lustaság, édesség, internet, filmnézés stb. terén, hogy életem rendezettebb legyen.
3. Igyekszem derűsen, örömben maradni, látszódjon arcodon, szemedben az öröm: Krisztus legyőzte a halált! Add tovább a derűt, az örömet másoknak.

Ft. Szénégető István plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.